1. Fejezet

Sziasztok!                            
Meg is hoztam az első fejit:) Remélem tetszik!      
Új fejezet akkor lesz,ha  lesznek követői a blognak,és azok a                                
bizonyos követők komiznak:)

Különösebb mondandóm nincs,jó olvasást!

    puszi:

         Nicole  

                                                                                Hajnali kocogás










-Hé kislány! Nem jönnél ajtót nyitni végre? Dugd ki az ágyból a popódat,és engedj már be!
Ez csak is Brad lehet,a menedzserem. Ekkora taplót,hajnali öt van!
Még pár perc kell,hogy felébredjek.
A tegnapi buli után,van képe hajnalban ide állítani. Két órája feküdtem le!
-Mit akarsz ? Fáradt vagyok,húzz innen!
-Engedj már be!
Elég csípős kedvemben vagyok,jobb lenne ha nem jönne be....
Addig kérlelt,míg beengedtem. Párszor meg is jegyeztem neki,hogy nála nagyobb tuskó nincs a világon.
Mivel tudtam,hogy már úgy sem alhatok tovább,nekiláttam a kávéfőzésnek.
Brad leült az asztalhoz,és belemélyedt a laptopjába.
Na tessék,képes volt azért felébreszteni,hogy a laptopjába mélyedve üldögéljen az én asztalomnál!
  Elé toltam egy pohár kávét,majd magam is elkezdtem inni.
-Bökd ki,hogy mi a csudát akarsz,aztán húzz innen!
-Nyugalom! Kaptál egy nagyon jó ajánlatot,amit tulajdonképpen már elfogadtam .
-Elfogadtad? Akkor most te kaptad az ajánlatot vagy én?!
Belekortyolt a kávéba. A laptopja tartójából elővett négy képet. Mind a négyen nők voltak. Nem érdekeltek.Biztosan színésznők,vagy modellek akikkel dolgoznom kell.
Vissza dobtam őket az asztalra,majd szóltam Bradnek,hogy elmegyek futni. Elakarta mesélni a munkát amit elvállalt nekem,de nem érdekelt.
Felvettem a szabadidő ruhámat,és lelifteztem. Brad valószínű fent fog várni...
Nem érdekel, ha már így ki tolt velem,csak üldögéljen egyedül!
Örülök,hogy ilyenkor nincsenek sokan a parkban. Általában nappal kisgyerekek,a szüleikkel szaladgálnak,olyankor elég nehéz sportolni...
Hűvös volt,de a futástól úgyis felmelegszem majd. Elfutottam a kedvenc butikom előtt is,és eszembe jutott az edzőcipőm,amit ott vettem. Ránéztem a lábamra.Nagyon jól áll,és kényelmes.
Hirtelen éreztem,hogy beleütközök valamibe.Vagy valakibe. Egy férfi volt,akire történetesen rá zuhantam. Kissé kócos,bronz színű haja,és barna szemei vannak. Ő is szabadidőruhában volt.
-Huh,én csak a cipőmet akartam bekötni! Kérlek ne fényképez! -hát ez bolond!Miért akarnám fényképezni? Beverte a fejét...
-Mi van?-amikor feltettem a kérdést,nem gondoltam,hogy ennyire bugyuta képet fog vágni.
-Nem paparazzi vagy?
Most én vágtam bugyuta képet,majd zavarba jöttem,de nem csak azért,mert paparazzinak nézett,hanem mert még mindig rajta feküdtem.
-Jézusom,bocsi!-majd felugrottam róla,de a bokám megsínylette a balesetet. Kificamodott.
-Nem baj,bár a fejem egy kicsit fáj,de úgy látom te rosszabbul jártál!
-Sajnálom,nem láttalak!-szabadkoztam.
-Már mondtam,hogy nem baj.-mondta egy komoly mosollyal. Az egész férfi komoly,kedves és ismerős volt.
-Találkoztunk már?Nyugi,nem felszedős duma,de ismerős vagy!
-Paul Wesley vagyok.
-Na így már tudom ki vagy. Én Elza Woo.
-Így már én is tudom,hogy ki vagy. Tegnap volt az első főszerepes filmbemutatód,nem de?
-Így van,te pedig szintén szakmabeli vagy.
-Így van.
Észrevettem,hogy egy méterre tőlem van egy pad,oda ugrándoztam.
Ő követett. Volt ebben a fiúban valami. Nem tudom magam sem,hogy mi,de volt.
-Nem kellene megmutatni egy orvosnak a bokádat?-kérdezte,amit közelebb hajolt,és alaposabban megnézte.
-Nem tudom te,hogy vagy vele,de szerintem egy gipsz alapos karrier romboló a modell szakmában.Főleg,hogy ha az első portfóliódra készülsz.
-Akkor sem szabad így hagyni,jobb lesz ha elviszlek a helyi kórházba.
-Ne. Én nem megyek sehova,maximum haza.
-Látom akaratos nőszeméllyel van dolgom.
-Beletrafáltál. Nekem most mennem kellene.
-Legalább hagy kísérjelek haza!
Bólintottam,majd a karomat a vállára helyezte,azt is felajánlotta,hogy visz,de nemet mondtam. Közben a szél feltámadt,majd eszembe jutott,hogy aludnom is kellene,mivel ilyen "kómás" állapotban,csak nem mehetek állásinterjúra.
  Hihetetlenül kedvesnek tűnik Paul.
Közvetlen,és komoly.
Amikor kiakartam nyitni az ajtót,zárva volt.Tehát Brad elment,és bezáratta az ajtót a karbantartóval.
Paul leültetett a kanapémra.
-Bekötöm a lábad,hol találok törölközőt?
-Jobbra a fürdőben van.
Otthonosan mozgott az én területemen. A nadrágomat felhajtotta,majd a vizes törölközőt óvatosan rácsavarta.
Gondosan,finoman elkezdte masszírozni a lábamat.
-Hm. ez nagyon jól esik. Mindenkivel ilyen vagy?
-Milyen?
-Ilyen kedves.
-Aki szimpatikus azzal igen. -megráncolta a homlokát,majd megköszörülte torkát. -Egyébként te meg túl közvetlen vagy.
-Miért???-nyafogtam.
-Azért ,mert idegeneket nem kell beengedni a lakásodba!-egy kicsit megijedtem.-Ne aggódj nem magamról beszélek,de másba is beleütközhettél volna..
-Benned bízom. -felvonta a szemöldökét.
-Elvileg nem teheted,mivel nem ismersz!
-Én akkor is bízom benned.-hátradőltem a kanapén. Nem tudom miért kételkedik.Érzem,hogy ő nem ártana nekem. Lehet,hogy butaságnak hangzik,hiszen tizenöt perce ismerem,de akkor is bizalmat szavazok neki.
Felkeltem,és elkezdtem a gyógyszeres fiókhoz tipegni. Vettem elő fertőtlenítő szert,és ragtapaszt,mivel Paul feje egy kicsit vérzett.
Vattával lefertőtlenítettem neki,amitől felszisszent. Bekentem neki,majd könnyedén rásimítottam a tapaszt.
Vittem neki inni. Ránéztem az órára,ami hatot ütött. Így aztán nem tudok bemenni az interjúra,nem elég,hogy álmos vagyok,még a bokám is kiment.
-Egyébként nem zavarok?-kérdezte illedelmesen.
-Nem.Be kellene mennem egy filmszerep meghallgatására,és lenne egy portfólióm is,de mivel az ügynököm felzaklatott ötkor,eszem ágában sincs elhagyni a házat.
-Á,tehát ez volt az oka a korai futásnak.
-Ha már szóba került, akkor neked mi az indokod?
-Nem tudtam aludni.
-Elég gyenge kifogás,de elfogadom,tekintve az állapotodra.
-Állapotomra?!
-Beverted a fejed kis apám!-mutattam a fejére.
-Tehát az elmémet sértegeti kisasszony?
-Hát nem is tudom uram...
Nevettünk. Régen nevettem ennyire jóízűen.
-Itt az ideje mennem.
-Miért?
-Mert pihenned kell.
-Megadom a számom,jó?
-Rendben.-elkezdte írni a nevem,és észrevettem,hogy angolosan írja. -Nem jól írod. Z betűvel.
-Mi? Nem angol vagy?-kérdezte .
-De,de Z betűvel írom.
-Értem. Köszönöm,hogy megosztottad velem,ez arra utal,hogy valóban a bizalmadba fogadtál.-mosolygott.
-Semmiség,de ha újra találkozunk,neked kell velem megosztanod valamelyik titkodat.Mondjuk kezdhetted volna azzal,hogy vámpír vagy!-nevettem.
-Ó igen. Az én nevem Stefan Salvatore,tehát ezt is tudod?
-Csak egy újságban láttalak. A sorozatot nem láttam. Na és csak annyit tudok,hogy vámpírokról szól,és te Stefan vagy. Mást nem tudok.
-Elég kacifántosan fogalmazol. -nevetett.
Én  is elnevettem magam.
Valóban kacifántosan fogalmazok.
-Na,most már tényleg megyek Elza..-szólalt meg.
-Hát jó,de hívj!
-Ne aggódj Hercegkisasszony,hívni foglak!-mosolygott szélesen. .
Felkelt,majd kilépett az ajtón.

Már is  hiányzott.