17.Fejezet

 Sziasztok!
Remélem tetszik a fejezet :) Ez is nagyon rövidke lett,de elég sűrű napjaim vannak mostanában :S
Mást nem fűzök hozzá,jó olvasást :)
puszi Nicole

                                                                      Muffin

Ian! Ian írt nekem! Jajj Elza,ne fájdítsd a szívedet,töröld ki-bíztattam magamat,de a kezem a "megnyitásra" lendült.
Onnan már nem volt megállás ,a szívem őrült kalapálásba kezdett,és a szemem a szövegre vetődött

"Elza! Nem tudom miért hagytál el. Leszarom az önérzetemet,és könyörgöm,hogy gyere vissza!
Mindent meglehet beszélni.Tudom,hogy nem vagyok az a "leülünk és megbeszéljük mi a a baj"típus,de te nem tudsz olyat tenni amit meg ne bocsájtanék!
Tiszta szívemből szeretlek Téged!
Nem viszonozod a szerelmemet?Kérlek beszéljük meg! Nem tudok nélküled élni....egyszerűen nem megy! Úgy érzem kiszakadt belőlem egy darabka,és rettentően fáj!
Nem akarok papolni neked,de olyan vagy számomra mint másnak az oxigén! Nem tudok élni nélküled,hát nem érted?!
Soha nem éreztem ezt senki iránt,és most,hogy végre megtaláltam,nem fogok lemondani róla Elza!Még érted sem!
Most is itt ülök másnaposan,és írok....lehet,hogy feleslegesen.Lehet,hogy még csak el sem olvasod..
Remélem érzed,hogy nekem nem kell más!
Szeretlek.
Ian."

A francba..francba...francba!Miért kellett elolvasnom?! Legszívesebben visszarohannék hozzá,de ha már egy hetet kibírtam nélküle,akkor nem adom fel! A legjobb lesz,ha nem válaszolok neki....
Istenem,miért fáj ez annyira? Miért nem tudom könnyen elfeledni?
Miért kell ennyire szeretnem? Kikapcsoltam a gépet,és próbáltam elfeledni a szavait,de nem ment.
Mi van,ha megbocsájt,és ott folytatjuk ahol abba hagytuk?
Nem az lehetetlen....
-Elzaaaa!-kiabálta futva Lilian.
-Szia édesem!-kaptam fel.Próbáltam mosolyogni,bár a könnyeimmel küszködtem.
-Nézd mit hoztunk neked!-mutatott Zac kezében lévő dobozra. Kikapta a bátyám kezéből és az enyémbe nyomta. Felnyitottam  muffinok voltak benne.
-Ó.Köszönöm szépen nektek.-mosolyogtam,és miután megéreztem a finom süti illatot,nem tudtam ellen állni,rögtön elkezdtem enni.-Ez...is...teni!-nyammogtam.
-Tudtam,hogy ízleni fog,én választottam,igaz papa?-Zachary nevetve bólogatott,és nézte ahogy tömöm magamba a csokis muffint.Nagyon jól esett,és hamar jó kedvre derültem tőle.
Később besegítettem Liliannek a házijában. Egyszer-egyszer elmélyedtem a gondolataimban s
Ian levelére gondoltam,de egyszerűen nem tudtam szomorkodni. A muffin csodákra képes!-állapítottam meg magamban.
Egész este szinte olvastam. Emlékszem,még Ann-től kaptam az Alkonyat című könyvet,de arról is csak a kutyusunk jutott eszembe,és elkezdtem bőgni.
A párnába fojtottam érzelmeimet. Annyiszor felteszem magamnak a kérdést,hogy miért tettem meg,miért léptem félre,de nem találom a választ.
Lekapcsoltam a villanyt,és álomba sírtam magam.


*******************************************************
-Jó reggelt álomszuszék!-keltett Zachary.
-Mi a...zzzz?-kérdeztem egy ásítás közepette.
-Lilian az előbb értesített,hogy az iskolában nyílt nap van,nem jönnél el velem?Azért elég kellemetlen lenne,mert nem nagyon ismerek senkit.Andrea szokta az e fajta ügyeket intézni.
Bólintottam,s nehezen feltápászkodtam. A gyomromhoz kaptam.
-Húú a francba!
-Mi a baj?
-Túl sok muffint ettem azt hiszem....-eléggé forog a gyomrom.Mindig is feneketlen bendőjű voltam.Ha valami finomat érzékelek,egyszerűen befalom,ami lássuk be egy nőnél nem túl vonzó...
Bementem a fürdőbe,lefürödtem,majd rendbe szedtem magamat.
Lementem a konyhába,ahol épp reggeliztek.
-Kérsz?-nyújtotta Lilian a müzlis dobozt.
-Köszi,most nem.-mosolyogtam rá. Miután végre befejezték az evést,elindultunk az iskolába.
Elképzeltem,ahogy a sok gyerek közt ülök majd,és hallgatom a tanárt. Mindig is utáltam iskolába járni,mert mindenki szerint láng ész voltam,amit érdekes csak én nem vettem észre...
-Szeretsz iskolába járni?-tettem fel a kérdést a kislánynak.
-Néha igen,néha nem.
-Értem,ez nem valami konkrét válasz,de amikor elsős voltam, ugyan ezt feleltem.-aztán később már utáltam....
Az út további felében nem nagyon beszélgettünk.Lilian a macijával volt elfoglalva,bár nem értettem miért jó azt az iskolába elvinni.
Amikor kiszálltunk az autóból Lilian előre szaladt.
-Elza...
-Tessék?-kérdeztem,de Zac csak lehajtotta a fejét.
-Holnap eljönnek anyuék....
-Hogy mi?Nekem el kell tűnnöm!-vágtam rá.Anyámék utálnak,és őszintén szólva kölcsönös...
-Dehogy is! Itt a remek alkalom a békülésre.nem emlékszel mennyire utáltuk mi egymást? S lám-lám,kibékültünk.
-De velük más a helyzet....Hagyjuk ezt Zachary kérleltem,ő bólintott.
Bementünk az iskolába. Elég szép volt,bár a higiéniára jobban figyelhetnének,mert elég kellemetlen illat volt ott bent...
Amikor bementünk a terembe,megannyi kisgyerek szaladgált. A tanárnő első látásra un szimpatikus volt.
Nem sokat tévedtem ,mert az órákon is csak kiabált a gyerekekkel. Aztán amikor Liliannel is ordítani kezdett,nem bírtam fékezni magamat.
-Már megbocsásson tanárnő,de azért nem kellene ennyire leszidni a gyereket,mert egy betűt eltévesztenek! Nem vagyok pedagógus,de tudom,hogy a stressz nem tesz jót a gyerkőcöknek,és maga abban tartja őket!Nem veszi észre,hogy próbálkoznak?-csattantam fel,de a vége az lett,hogy el kellett mennem....
A bátyámmal kimentünk az udvarba.
-Sajnálom..-motyogtam neki.
-Semmi baj,igazad volt.Azt az egyet sajnálom,hogy nem én léptem közbe. Sokszor rossz apának érzem magam.
-Ne beszélj butaságokat,te csodálatos apa vagy Zac!-bíztattam,és átöleltük egymást.