51. Fejezet

   Sziasztok!
Ma is hoztam egy fejezetet,este pedig a másik blogra kerül fel új fejezet .
Jó olvasást!
        Nicole

 

                                                                       51. Fejezet

-Emily nyisd ki!-ordítottam tovább,de még mindig nem reagált. Kétségbeesésembe hátráltam,majd betörtem az ajtót. Emily a földön hevert.
-Kicsim, mi a baj?-hajoltam le hozzá és az ölembe húztam. Átkozottul sápadt volt.
-Én...én nem tudom Ian...nem akarom ezt-zokogott. Még mindig nem értettem a dolgot.
-De mit? Emily kérlek...
-Egy hónapja tart...Minden áldott nap vagy szédülök vagy  teleeszem magam és utána várom a következményét...Ráadásul...-magyarázta,majd kissé elpirult.- Ráadásul nem jött meg...
-Mi nem jött meg? -vágtam rá a kérdést ingerülten,majd rájöttem,hogy mire célzott. Azt hiszem ezzel még inkább zavarba hoztam.- Ja,értem...-suttogtam. De még mindig nem esett le.
Emily tovább zokogott.
-Most már biztosan terhes vagyok-nyögte. De hát az kizárt dolog! Tegnap voltunk együtt először... Aztán végre leesett a dolog.
-Neeeeem,az nem lehet-morogtam kínomban. Nem bírtam kimondani a tényt,még rágondolni sem tudtam.
-Nem tarthatom meg Ian-szipogta.
Emilyt könnyedén a karjaimba vettem. Elviszem egy orvoshoz. Felhívtam Ninát,hiszen még is csak nőből van,biztosan tud ajánlani egy remek szakembert,illetve elhívtam,hogy vigyázzon kislányomra..
Az autóban egyikünk sem szólalt meg. Férfi létemre már-már én is könnyezni kezdtem.
De nem magamért aggódtam.  Nem elég szörnyűségek történtek vele és még akkor ez is...
Leparkoltam,majd kisegítettem Emilyt az autóból.
-Ian...-hajtotta le a fejét,mintha szégyenkezne.-Én kimondhatatlanul sajnálom!
Nekem dőlt,alig bírta tartani magát.Átkaroltam.
-Em,ez nem a te hibád! Ilyenek ne is járjanak  a fejedben! Megoldjuk,oké?
Bementünk a rendelőbe,az orvos soron kívül fogadott minket.
Látta rajtunk,hogy teljesen kiboroltunk,ezért nem nagyon kérdezett semmit.
Em felfeküdt az ágyra én pedig mellé álltam. Ha  jobban vigyáztam volna rá,ha nem hagytam volna,hogy az történjen vele most boldogan állhatnék itt....
Oda sem bírtam nézni. Az orvos semmi jelet nem adott,csak erősen bámulta a monitort.
-Rendben-motyogta,majd felállt.-Rögtön jövök...
Kettesben hagyott bennünket. Szerettem volna azt mondani Emilynek,hogy tartsa meg,úgy fogom szeretni mint a sajátomat,de valahogy nem ment. Abortusz ellenes  vagyok az tény,de ebben az esetben...Nem tudom mi lenne a helyes döntés. Nem is nekem kell tudnom. Emilynek kell éreznie,hogy képes lenne-e együtt élni ezzel a dologgal.
-Nem tarthatom meg-szipogott. Nem tudtam megszólalni. Magam elé bámultam és szorítottam Em kezét. Az orvos hirtelen belépett,de követte őt egy elegáns nő.
-Ő itt Dr. Runner,szeretne Önnel beszélgetni-nézett Emilyre.
A nőgyógyász kiment,a nő pedig leült velünk szembe.
-Szeretné,hogy maradjon a párja?-szegezte neki a kérdést. Emily bólogatni kezdett.-rendben. Nos, Miss Quest...Vagy szólíthatom Emilynek?
Megint bólogatott.
-Szóval Emily...Érte önt a közelmúltban valamifajta megrázkódtatás?  Ha jól tudom egy hónapja tartanak a tünetek,e tájt kellene behatárolni.
Most már totálisan elvesztettem a fonalat.  Emily soha nem beszélt azóta a dologról,még nekem sem.
De most elmesélte a  doktornőnek,hogy mi történt Alexel. Magamhoz húztam,mert megint megállás nélkül sírt,amitől én majdnem felrobbantam. Nem attól,hogy sír,hanem,hogy miért sír. Hogy hagytam,hogy megtörténjen vele. Rosszul reagálok az ilyen helyzetekre.
-Jól van Emily,most figyeljen rám. Ön nem terhes.
Erre mindketten felkaptuk a fejünket. Ekkora megkönnyebbülést még életemben nem éreztem.
-Akkor mitől vagyok rosszul?
-Ön a trauma miatt,ami  érte áll terhes lett.  A helyzetből adódóan érthető,hiszen közösült azzal az emberrel. Ha jól hiszem sokat gondolkodott azon,hogy nehogy nyoma maradjon ennek az aktusnak... Az elméje pedig  kiprodukálta ezeket a tüneteket. Az lenne a legjobb ha terápiára járna egy ideig.
Hát én eldobom az agyam... Áll terhes? Egyre jobban kezdtem aggódni érte.
A doktornő kitessékelte Emilyt,mert velem akart beszélni.
-Mr. Somerhalder,a barátnőjének most sokkal több figyelemre és törődésre van szüksége mint valaha. Ha tanácsolhatom utazzanak el,csináljanak közös programokat.
-Rendben-mormoltam.-De doktornő...Én ezt nem értem. Azért lett áll terhes,mert attól  félt,hogy esetleg valóban terhes?
- Nagy vonalakban igen. Nézze írtam fel gyógyszert is,egyszerű altató. Az alvás megkönnyíti az ilyen bajok gyógyulását.
Oda adta a receptet,amit ki is váltottunk a legközelebbi gyógyszertárban.
-Kicsim,mit szólnál ha elutaznánk pár hétre?-vetettem fel a kérdést az autóban.
-Remek lenne,de amíg az anyám kórházban van nem szeretnék-válaszolt egyhangúan. Láttam rajta,hogy kellemetlenül érzi magát ettől az egész helyzettől. De én segíteni fogok  neki kilábalni belőle minél hamarabb.

50. Fejezet

                                

 

                                                50. Fejezet

A kórházban előtörtek a régi emlékeim. Ugyan úgy ültem ott a váróban,mint Elzánál.Átkozottul rossz volt.  Emily zokogott én pedig nem tudtam vigaszt nyújtani neki. Magamhoz szorítottam. Bármit megtennék,hogy enyhítsem a fájdalmát.
Az órák peregtek és Miss Richardson még mindig a műtőben volt.
-Ian én annyira félek-suttogta Em. Homlokára könnyed puszit nyomtam.
-Ne félj kicsim,minden rendben lesz-simogattam.
Hirtelen beugrott az emlék,amikor közölték,hogy Elza halott... Kínomban felpattantam a székről és a kijárat felé vettem az irányt. Ott akartam Emilyvel lenni,vigasztalni,mellette lenni,de nem tudtam.
A büfében vettem  egy doboz cigit,azzal vezettem le a feszültséget.
Emily utánam jött.
-Ian,minden rendben-ölelt meg.-Itt vagyok neked,és mindig is itt leszek.
Hihetetlen,hogy még a saját szenvedése mellett is képes engem felszedni a padlóról.
Kézen fogva  visszasétáltunk a műtő elé,melynek már nyitva állt az ajtaja.
-Hova vitték az édesanyámat?-tudakolta Em az egyik nővértől.
-A kórtermébe. Az operáció sikeres volt-magyarázta.
-Bemehetek hozzá?
-Sajnálom kisasszony,míg nem stabilizáljuk az állapotát nem.
Fél óra üldögélés után megbeszéltük,hogy inkább hazamegyünk.


-Ugye soha nem hagysz el?-suttogta szerelmem reggel  az ágyban.
-Soha,soha,soha!-mondtam,majd elkezdtem puszilgatni  a nyakát.
-Velem képzeled el a jövődet?
-Hogy jön ez ide? Persze,hogy veled! Ha te nem lennél,már nem is tudom mi lenne velem...Tudod kicsit furának tűnt,hogy Elza halála után pár hónap múlva már más iránt kezdtem ilyen erős érzelmeket táplálni,de azt hiszem én így léptem túl rajta. Tudom,hogy Ő is ezt akarná,hogy  Sophie-val együtt boldog legyek.
Em szorosan hozzám bújt. Jó volt érezni,hogy ez tényleg a valóság és itt van velem.
-Megyek készítek valami finom reggelit-mosolygott,majd felkelt az ágyból.
-Maradj még!-nyafogtam.
-Nem lehet,éhes vagyok-nevetett rám.
-Engem igazán megehetsz-kacsintottam,majd követtem a konyhába. Fura volt,hogy ennyire házias,de jól jött. Imádtam a főztjét.
Evés,és egy közös tusolás után bevittem Emilyt a kórházba,majd elmentem Sophie-ért. Pár nap múlva lesz az első születésnapja,ami  kissé szomorú nap . Elza halálának napja.  Nagyon szeretem Emilyt,de egy részem nem engedte el Elzát. Egy részem minden egyes nappal jobban kínlódik a  hiánya miatt.  De Emily minden napomat megkönnyíti a puszta létezésével.
Végre a karjaimban tartottam a tündéremet.
-Annyira,de annyira szeretlek-pusziltam meg finom kis arcát. Soha nem képzeltem el magam apaként,de valami fantasztikus érzés.
Gyalog mentem vissza a kórházba Sophie-val. A kórház előtt paparazzik vártak örömködve.
Kislányomat a kabátommal próbáltam eltakarni. Nehezen,de átvágódtam a tömegen.  Nagyon felment bennem a pumpa.
Emily boldogan rohant hozzánk.
-Hát szia  királylány-vette át Sophie-t.
-Van valami hír anyukádról?-tudakoltam,közben leültünk a büfében.
-Igen,már be is mentem hozzá. Magához tért!
-Hiszen ez remek!
Emilyn látszott,hogy  megnyugodott és boldog. Így én is az voltam.
Késő délután,mire elszivárogtak a fotósok  hazamentünk.


Tündérem mélyen aludt kiságyában,mi pedig csak gyönyörködtünk a látványában.
-Huhhh-suttogta bódultan  Emily majd hirtelen rohanni kezdett. Utána mentem,de bezárta a fürdő ajtaját. Rettentően megijedtem,nem értettem semmit.
-Emily-ordítottam kétségbeesetten. Nem válaszolt.

Új blog

Ahogy ígértem nyitottam egy másik blogot.
  Akit érdekel nézzen be! :)  http://newlife-bynicole.blogspot.com/

Visszatértem!

                                             Sziasztok!

 Na igen.... Igazság szerint nem tudom mit írjak. Sajnálom...Magyarázkodhatok " írói válságról" vagy arról,hogy az életemnek egy elég meredek részébe csöppentem. Nem tudtam egyről a kettőre jutni;-az írásban sem.
Nyitottam egy másik blogot,ahol magamnak irkáltam egyelőre,próbáltam visszaszoktatni a gondolataimat,az érzéseimet Emilyre is Ianre. Nehezen ment. Ez ideig rá sem néztem a blogra.
Nagyon-nagyon hálás vagyok Nektek, a követőimnek,olvasóimnak,barátaimnak,hogy kitartottatok mellettem!  Főleg Pixie-nek és Odra-nak! Nem érdemeltétek ezt,hogy csak így "itt hagytalak" benneteket. Sajnálom. Viszont most térjünk egy kissé örömtelibb témára.  Jövőbeli... Jelenbeli terveim pedig a következők :  Folytatom Emily és Ian történetét, illetve nyitok egy új blogot,új történettel,de természetesen Iannel! (Ezt a történetet már írogattam egy másik blogban,de nem hoztam nyilvánosságra). Remélem nem haragudtok rám nagyon és ugyan olyan élvezettel fogjátok olvasni irományaimat! Kicsit átalakítom a blogot,illetve az újat is elrendezem,aztán este jelentkezem az új fejezettel!
Ölellek Benneteket!
                                 Nicole

49.fejezet

Sziasztok!
Remélem még nem felejtettetek el.:D
Ne haragudjatok,de az utóbbi időben rengeteget kellett tanulnom,utána pedig nyaralni mentem. Most,hogy végre írni próbálkoztam befuccsolt az író programom,szóval ha valami hibát észleltek nézzétek el kérlek.
Azt nem taglalom,hogy mennyire rövid,de elkell fogadnom azt hiszem,hogy nem tudok hosszú fejezetet írni. :D :)
Van egy kis +18,amiben nem vagyok jó,de eljött az ideje,hogy legyen :D
Jó olvasást!
Puszi
Nicole

uí.: Drága Pxie! Azonnal rohanok hozzád,mert már rettentő régen néztem behozzzád,pedig imádom a sztoridat!♥ Puszi

Odra14! :) Ahogy néztem nagyon vártad a fejezetet,és látom már aggódtál is értem,ami jól esik!Köszönöm♥ Jó olvasást!







"Szeretlek"





-Szeretlek Emily,érted?És nem hagyom,hogy elmenj-mondta,majd átölelt.Rettentő szorosan ölelt,s nem tudtam mit tegyek.Kezemet a nyaka köré fontam,tudtam,hogy ezzel átléptem egy határt.Ott álltunk és görcsösen szorítottuk egymást.
-Ian....
-Sss-mondta,majd gyengéd puszit nyomott a nyakamra.-Azt akarom,hogy az enyém legyél-suttogta.
Lassan elengedtük egymást,majd megfogta a kezem és a lakása felé indultunk.
-Sophie?-kérdeztem a lakásba lépve.
-Nagyszülöknél-motyogta,majd újra átölelt.-Ugye most már minden rendben lesz?Tudom,hogy te is akarsz engem.Érzem rajtad.Vald be.Ne nekem,magadnak!
Igaza volt.Átkozottul vágytam rá.Felemeltem a fejem és a szemébe néztem.
-Tudod mit akartam oda kint mondani?-mosolyogtam rá.-Azt,hogy szeretlek,mindennél jobban szeretlek!
-Akkor meg miért ne lehetnénk együtt? Szeretlek,oda vagyok érted..Csak Te kellesz! És te is így vagy ezzel.Ígérem boldoggá foglak tenni! A legboldogabbá-mondta,majd kezeit az arcomra tette és magához húzott.Csókcsatába kezdtünk.Jól esett.nem is értem,hogy taszíthattam el magamtól.Most éreztem,valóban éreztem,hogy szeretem.A szobája felé vettük az irányt,de nem engedtük el egymást egy másodpercre sem.
A szobába érve ledöntött az ágyra,majd felhajtotta a pólómat és a hasamat kezdte puszikkal halmozni.Könnyedén levette a pólómat,majd én a nadrágjától próbáltam megszabadítani.
Miután az összes ruha lekerült rólunk,jól esett hozzá simulni,érezni Őt.Keze a lábamra vándorolt,onnan pedig a legérzékenyebb pontomra.Hajába túrtam,majd gyengéden harapdálni kezdtem az ajkait.
-Sz.....szeretlek-nyögte.Vállába kapaszkodtam,mire belém hatolt.Lassan mozogni kezdtünk.Lábaimat a dereka köré fogtam,majd magamhoz szorítottam.Keze a csípőmre vándorolt,majd újra számhoz hajolt újabb csókot követelve.Egyre gyorsabban mozgott,s egyre hevesebben nyögött. Hirtelen a lepedőbe kapaszkodtam és egy kisebb sikoly hagyta el a számat,majd Ian is felnyögött.
-Ez egyszerűen csodás volt-mondta,majd mellém feküdt. Fejemet a mellkasára tettem.
-Szeretlek-mosolyogtam-Annyira jó kimondani.Ian Somerhalder szeretlek!-nevettem.-Most pedig-pattantam fel-menjünk el Sophiért.
-Most? Nem maradhatnánk még egy kicsit?
Elkezdtem csóválni a fejem,mire Ian felállt és elment a fürdőbe. Én is gyorsan lefürödtem. Alig vártam,hogy a karjamban tarthassam a kis hercegnőt.
Bellát is magunkal vittük.Annyira jó,hogy újra a családomnak mondhatom őket. Ian megfogta a kezem, úgy sétáltunk az utcán.
-Tudod nagyon jól esik,hogy ilyen vagy-vigyorgott rám.-Rettentően szeretlek. Beleőrültem volna,ha nem jössz vissza hozzám.
-Sokáig tartott amíg rá jöttem,hogy az életem része vagy. Az életem részei vagytok.Te,Sophie na és persze Bella. Nem tudom elképzelni az életem nélkületek.
Hirtelen csörögni kezdett a telefonom.
-Jó napot! Emily Quest?-kérdezte egy férfi hang.-Ön Kate Richardson lánya?
-Igen-válaszoltam.
Ian csak nézett én pedig el sem hittem amit a telefonban hallottam. A férfi többször a nevemet ismételte,de én nem tudtam megszólalni.
-A kórházba kell mennünk-nyögtem.-Anyámnak balesete volt.Azt mondják majd ott értesítenek a továbbiakról....De Ian...Mi van ha....-suttogtam,majd sírni kezdtem.Nem tudtam visszatartani. A könnycseppek sorjában gördültek le az arcomon.
-Nyugalom kicsim-ölelt magához.-Nem lesz semmi baj,reméljük nem komoly.
Ian fogott egy taxit. Egész úton azon agyaltam,hogy már jó pár hete nem is beszéltem Katettel. Ő csak részese akart lenni az életemnek,s én elutasítottam.Most pedig lehet,hogy már léső kijavtani a hibámat.

48.Fejezet

 Sziasztok! megjöttem,még élek mielőtt azt hinnétek,hogy végleg eltűntem! :D
Megint egy nagyon rövid fejezet jön,de ennyire futja,kijöttem az írásból sajnos :(
Nyáron több időm lesz és akkor többször frisselek,de most nem ígérek semmit,amint tudom hozom.
Remélem azért tetszik !
Puszi
        Nicole




                                                               
                                                                        Testőr

                                                                   




-Heló!Daniel vagyok-nyújtott kezet egy hatalmas férfi.Első ránézésre kiköpött Vin Diesel....
-Emily-ráztam meg a hatalmas kezét.-Mit keres itt?-szegeztem neki a kérdést.
-Engem Mr. Somerhalder bérelt.Felelős vagyok a maga testi épségéért-lépett beljebb. Nate kuncogva odébbállt. -Ahham...Akkor legyen szíves és menjen vissza Mr. Somerhalderhez,és mondja meg neki,hogy az én testi illetve inkább lelki épségemre egyedül ő jelent veszélyt!-ripakodtam rá,majd próbáltam kitolni az ajtón,de nem sikerült.
 -Nem kisasszony,azt nem tehetem-mondta,majd még egy lépést tett beljebb.
Elég határozottnak tűnt,s rájöttem,hogy más módszerhez kell iramodnom.
-Nate,elmentem-kiáltottam neki a szobájába.
-Na és vele mi lesz?-jött ki csodálkozva.
-Vedd úgy,hogy van egy új szekrényünk-vágtam rá majd kimentem a lakásból. Viszont valami nem stimmelt.
-Daniel! Azonnal menjen vissza!-kiáltottam rá.
-Nem tehetem. A szerződésemben az áll,hogy bárhova megy,követnem kell-mosolygott kissé gúnyosan.Látom tudja,hogy nem örülök neki,és még élvezi is...-Na oké...Nem bánom,jöjjön csak,de egy hangot se akarok hallani!Mintha itt sem lenne!-utasítgattam,majd elindultam,hogy taxit fogjak.
-Csak úgy megjegyezném kisasszony,hogy...Hát véleményem szerint jobb lenne azzal menni,ott-nyögte ki,majd egy vakítóan fehér autóra mutatott..-Audi R8...-motyogta,majd ajtót nyitott. Gyönyörű autó volt.Valahogy egy pillanatra el szállt a dühöm is,és egy szó nélkül beszálltam az autóba.Daniel kb.  úgy nézte a járgányt mintha csak a gyereke lenne.
-Az öné?-kérdeztem miután beszállt mellém.
-Igen-vigyorgott.-Vagyis már nem csak az enyém.
-Hogy érti?
-Egy hete született meg a kisfiam. Közös. Régi vágyam volt ez az autó,és hogy megszületett nem haboztam megvenni. Persze a feleségem kicsit óckodott tőle,mert ugye nem fogom vissza magam,néha bizony túl gyorsan megyek,de egy ilyen autóval nem lehet lassan menni.
Meglepődve hallgattam a történetét. Bármit kinéztem volna ebből az emberből.Bank rablás,börtön...De,hogy családja van...Kellemeset csalódtam. Elmesélte,hogy milyen régóta együtt van a feleségével,de csak egy éve házasodtak meg. Rengeteg dolgot elmesélt. Mondjuk volt egy kis igazság az elképzelésemben,mert nem mindig volt "jófiú". De a lényeg,hogy most milyen ember.
-Mr. Somerhalderrel az interneten keresztül vettem fel a kapcsolatot.Nem rég találtam ezt az állást. Itt csak  annyi az elvárás,hogy nagydarab és izmos,esetleg harcra kész legyél. Amolyan testőr szerep.
-Értem-mosolyogtam.
-Nos el is feledkeztem...Hova vihetem?-kérdezte,mire én megmondtam Ian címét.
Beindította a motort,majd elmosolyodta magát.
-Gyönyörű hangja van-dicsértem,mire el is indult. Valóban elég gyorsan hajtott,de élveztem a száguldást.
Nagyon hamar,szinte túl hamar odaértünk Ian lakásához,mivel fogalmam sem volt mit mondjak neki.
 Daniel leállította a motort,s most az én"motorom" kezdett őrült sebességre váltani. Beakartam olvasni neki,de elgyengültem. Felmentem a lakásához,és becsengettem. Bizonytalan voltam a mondókámat illetően.
Ajtót nyitott.
-Emily?-vigyorgott rám.
-Még is mi volt ez?-kérdeztem lágyan.
-Mi ez?
-Daniel...-motyogtam,majd lehajtottam a fejem.Nem tudtam a szemébe nézni,valami nem engedte.
-Ő megtud védeni mindenkitől.Szeretnélek biztonságban tudni.
-De ez így nem oké! Bárhova megyek kísérjen? Könyörgöm....Még Madonnát sem kíséri mindenhova a  testőre!
-Ebből is látszik,hogy Madonna csillogása hol van a tiédtől...-kacsintott.
-Na ezt most fejezd be,nem vagyok erre kíváncsi!-mondtam majd hátat fordítottam neki.-Daniel jó ember,de új munkáltató után kell néznie-motyogtam majd elsétáltam.
-Emily-rohant utánam,majd nagyon közel,túl közel megállt előttem.

47.Fejezet

Sziasztok!
Itt a várva várt rész. Nagyon sajnálom, hogy most jött, de  nem volt időm írni, meg a sok tanulástól el is ment kicsit a kedvem. De most remélhetőleg itt leszek és írok.:)Tudom, hogy nagyon rövid, de most ennyire futotta, a lényeg, hogy  minél előbb fel szerettem volna tenni.  A szemszög most váltakozik, remélem tetszik!
Puszi
        Nicole






                                                              Találkozás

 

Emily

Jó lett volna azt hinni, hogy mind az ami történt csak egy rossz álom. Hogy most nem Nate egyik vendégszobájában fekszem, a plafont bámulva, és, hogy nem vagyok ennyire eszeveszettül belezúgva Ian Somerhalderbe. Igen, jó lett volna.






-Emily, már megint itt van -kiabált be Nate a szobámba. Két hete már, hogy eljöttem Iantől, s már ez a nyolcadik alkalom, hogy itt van és beszélni akar velem.-Küld el, kérlek-kiáltottam vissza. Nate akár egy védelmező báty, mindig elküldte Iant, és elmagyarázta neki, hogy nem akarom látni. De hatástalan volt.
-Emily ez nem fog mostanában elmenni, elszántabb mint valaha-jött be Nate. – Bezártam az ajtót, de hallod? Majd nem betöri!
– Igen, hallom. Nem érdekel mond meg neki, hogy értse meg, hogy nem megy nekem, és hagyjon élni.-
Reménykedtem, hogy elmegy. Így lett.



Ian



 A szeretet, a szerelem különleges dolog Ian. Nem szabad elengedni. Sajnos mi nem tudtunk örökkön-örökké egymással lenni, de Te megtaláltad újra a párod. Ne engedd el. Nehéz tovább lépni, de meg kell tenned. Küzdj érte Ian! Fiatal, de be fogja látni, hogy szeret és akkor boldogok lehettek. Rajtad múlik az egész: ha hagyod veszni, többé nem lesz a tiéd…






– Elza?-riadtam fel ebből a képtelen álomból. Az Ő hangját hallottam…Vajon tényleg ezt szeretné? Hogy boldog legyek? Ez csak egy álom volt. Kellett ez, még ha csak álom is volt, de valósnak éreztem. Bementem Sophiehoz, aki már üldögélt az ágyában.
– Kislányom, mond meg mit tegyek?-simogattam meg.-Drágám, soha ne érezd ezt az átkozott érzést…Bár elkerülhetetlen…Lesz majd, aki összetöri a szíved, annak én majd összetöröm a képét…De ez még szerencsére messze van. Az élettel jár. Neked is hiányzik Emily, igaz? Tudod Édesanyád most álmomban nagyon jó tanáccsal  látott el… Ő is hiányzik, tudom. Nekem is. El sem hiszed, hogy mennyire várt téged. Erős nő volt, amilyen te is leszel majd- mosolyogtam rá.
– Most pedig gyere, megpróbáljuk visszaszerezni Emilyt -fejeztem be mondókámat, majd felkaptam Sophiet. Nem adom fel!






Emily



– Mi volt Ön és Mr. Somerhalder között? Öné a gyerek? Mióta vannak együtt? Hol ismerkedtek meg?-támadtak le az újságírók bevásárlás után. Próbáltam eltakarni magam a vakuk elől,de nem ment.
– Kérem  válaszoljon!-ragadta meg a kezem az egyik.
 -Hagyják már!-ordított egy ismerős hang-Nem lehet magánélete, nem? Mi közük maguknak ahhoz, hogy milyen kapcsolatban áll velem? Kopjanak le róla, értették? Itt vagyok én, engem szedjenek szét, de őt hagyják ki ebből!-ripakodott rájuk, majd megfogta a karom és maga után húzott.
-Ian? Te meg mi a fenét keresel itt? Mondtam, hogy szállj ki az életemből. Könyörögtem, hogy hagyj békén!
– Nem engedem, hogy szét szedjenek-mondta, mint ha csak meg sem hallotta volna az előbbi kinyilvánulásomat.
– Menj el!-ripakodtam rá. Jól esett, hogy aggódott értem, hálás voltam amiért megvédett, de tudtam, hogy ha most megenyhülök…Nem tudnám még egyszer elhagyni.
 -Ahogy akarod-vágta rá, majd sebes léptekkel elment, miközben  a telefonját babrálta.
Meglepődtem, és egyben fellélegeztem.
Hamar hazasiettem, ahol Nate már várt. -Ian felhívott-motyogta.-Azt akarja, hogy vigyázzak rád, de mondtam neki, hogy ez természetes.
– Jól van-suttogtam, majd leültem mellé.-Annyira elegem van. Tudod, ma találkoztam vele. És annyira elvakított megint az az érzés, hogy… Nem sok tartotta, hogy bocsánatot kérjek tőle, és elmondjam mennyire szeretem…De nem játszadozhatok az érzéseivel.
– Nem játszhatsz senki érzéseivel, beleértve a sajátjaiddal sem! De van egy ötletem-mosolygott.-Az egyik haverom  házibulit tart és meghívott. Velem tartasz? Nem mondhatsz nemet!
Bólogatva beleegyeztem a dologba, de még mindig a délutáni dolog kavargott a fejemben.
Nagyon felkavart Ian. Amikor újra megpillantottam…A magaménak akartam tudni. Azt akartam, hogy az enyém legyen. De ez hülyeség. Miközben a szobámban készülődtem Nate bekiáltott, hogy keres valaki. A szívem őrült iramban kezdett verni. Ha most Ő az, akkor nem lesz erőm elküldeni. Nem fog menni. Szeretem.

46.Fejezet

 Sziasztok!
Hát ezt sikerült most a délután folyamán összehoznom,remélem tetszik,bár előre is BOCSI!
Köszönöm az előző fejezethez írt kommenteket!
 Jó olvasást!
               Nicole


Uí.: Pixie örülök,hogy örültél a kis meglepetésnek! :)

                                                                      

                                                      Idő


 

                                                                           


Ott ültem az ágyon. Némán magam elé bámultam és nem tudtam eldönteni,hogy most örömömben ugorjak ki a bőrömből,vagy pedig most azonnal csomagoljak és tűnjek el innen. Nagy levegőt vettem,majd átmentem a szomszéd szobába Sophiehoz. Ott feküdt a kiságyában,de amint közelebb mentem felébredt és próbált felülni.Két hónap és egy éves lesz. lehet,hogy a szülinapján itt leszek,s vele együtt  ünneplek,de lehet,hogy tőle távol.
Nem tudtam eldönteni,hogy mit akarok,ez mindig is nehézséget okozott.Nem is oly rég ismertem meg és most itt vagyok választás előtt. Neki szenteljem az életem,vagy kezdjek új életet valahol máshol.
Neki könnyű,itt van harminckét éves van egy gyönyörű kislánya,és állandó bevétele. De én? Nem akarom,hogy eltartson és én legyek Mrs. Somerhalder. Túl sok mindennel jár ez,és én nem vagyok kész rá. Nem akarok huszonhárom évesen édesanya lenni,és feleség. Élni akarok.Szabad akarok lenni! Szeretem,de nem megy.Még nem. Ha valóban szeret megérti,ha nem talál majd valaki olyat,aki jobban megbecsüli mint én. Aki elkötelezi magát. és neki szenteli az összes percét. De az nem én leszek.Még nem.
Adtam egy puszit Sophienak,majd vissza mentem a szobámba és nekiláttam csomagolni. Nem tudtam mit mondjak Iannek.Ismételjem meg a gondolataimat hangosan? Nem talán túl bántó lenne.Nem akarom megbántani. Mennyire őrült vagyok. Amikor még nem volt az enyém,csak ő kellett. Álmodoztam róla,hogy a karjaiban fekszem,hogy az én nevemet suttogja egész éjszaka. Most,hogy az enyém,már nem akarom. Szörnyű ember vagyok.   Annyira akartam,akartam szeretni,akartam csókolni,akartam Őt. De már vége. El sem kezdődött,de már vége.
Összepakoltam az összes holmimat,és kimentem. Ian ott ült a kanapén. Végig mért,majd megakadt a szeme a bőröndömön.
-Ugye nem?-suttogta kétségbeesetten.Könnyek gyűltek a szemembe,ami csak megerősítette Ian gondolatát.-Kérlek ne-kelt fel,és elém állt.
-Muszáj-simogattam meg az arcát.-Majd visszajövök.Ígérem,hogy visszajövök hozzád. De még nem állok készen ekkor feladatra. Attól,hogy babysitterkedem,még nem vagyok kész az anyaságra.Nem tudok még családban élni. Most nehogy azt hidd,hogy mind ez Sophie miatt van.Eszedbe ne jusson e fajta butaság. Miattam van.Minden miattam. Ti nem tehettek róla-most már sírtam.Iannek is a könnyeivel küszködött.
-Miért van mindig ez? A francba is,hogy velem mindig ez történik-ordította,majd leült a kanapé elé.
Oda léptem hozzá,megpusziltam a homlokát,majd kisétáltam a lakásból.
Tudom,hogy fel fogja dolgozni.Már csak Sophie miatt is.Neki szüksége van rá. Nem is tudtam,hogy hova fogok ezek után menni.Talán meg kellene ismernem az anyámat. De nem akarok hozzá költözni,még nem.
Egy választásom maradt.
Fél óra buszozás után megérkeztem a remélhetőleg új lak helyemre. Persze a többi cuccomat is elhozom majd a régi lakásomból.Nem akarok ott maradni,túl közel van Ianhez.
Elegáns épület volt. Félve fellifteztem,majd becsengettem az  általam emlékezett lakásba.
-Emily?-nyitott ajtót meglepődve Nate.
-Szia. Bemehetek?-kérdeztem.Mire Nate kikapta a kezemből a csomagjaimat és beinvitált.
-Mi történt Em? Nem hívtál vissza és én már nagyon aggódtam miattad.
-Tudod hosszú,nagyon hosszú. A lényeg,hogy most nincs hol laknom.
-Ezen segíthetünk,van nálam hely.De viszont cserébe mesélj el mindent-mondta,majd leült a bár székéhez. Elmeséltem neki mindent,attól kezdődően,hogy Alex elrabolt. Kicsit fura volt Ianről mesélni neki,mivel megvoltam róla győződve,hogy belém van zúgva.
-Értem kislány. Nem lehetett könnyű csak úgy ott hagyni,de egy részből megértelek.
-Te nem is vagy kiakadva?-csodálkoztam. -Már mint,hogy randiztunk meg minden és...
-Hé hé-szakított félbe.-Azt hiszem,hogy félre értettél. Én akkor nem randevúzni hívtalak vagyis ó én hülye hát persze,hogy azt hitted-csapott a fejére.-Nem mintha nem lennél vonzó csaj,na és a szexuális kisugárzásod hát wow,de én csak úgy tekintek rád mint a húgomra. Vágesz?
-Jézusom-nevettem.-Nyugi én sem vagyok beléd zúgva csak azt hittem,hogy te...
Tovább nevettünk Szóval meleg.Oké.Ez  így nagyon jó.   Vagy is ez most úgy hangzott mintha valami kis haszonleső ... lennék,de nem. Szóval,na mindegy.
Nate bevezetett a vendégszobába.
-Én most elmegyek lezuhanyzom,de ha akarsz előtte elmehetsz te-ajánlotta fel.
-Oké az nem árt-mosolyogtam. Fogtam a  törölközőmet,és elmentem a fürdőbe. Jól esett a forró víz. leakartam mosni Ian minden egyes érintését. Kiakartam mosni magamból.
Miután  végeztem Nate ment be én pedig mentem a ruháimért. Hihetetlenül hideg volt a lakás többi részében. felkaptam a ruháimat és visszamentem a fürdőbe.
-Nate mivel téged nem zavar,itt öltözök fel oké? Bocsi,de irtó hideg van a szobákban-mondtam.Mivel meleg úgy sem zavarja,meg különben is ha férfiból lenne kukkolna ,de így nem kíváncsi rám.
A törölköző alatt felvettem az alsóneműmet.
-Mi van?-kukucskált ki a zuhanyzó függöny mögül.-Ó te isten-mondta. Figyelj Emily nem hittem,hogy  szívedre veszed-dadogta-de tényleg húgomként tekintek rád ezért még nem kellene itt öltöznöd,mert-nyelt nagyot,majd visszarántotta a függönyt.
-Uram atyám,te nem vagy meleg?-sikítottam fel.
-Már hogy lennék meleg?  Vagy te azt vontad le ebből,hogy b*zi vagyok?-nevetett.-Hát kösz szépen.
Rettentően szégyelltem magam.Nem elég,hogy most azt hiszi feltűnési viszketegségem van,még le is melegeztem... Jól van Em gratula...
Berohantam a vendégszobába és felöltöztem.
Lefeküdtem az ágyra,majd próbáltam nem gondolni az eseményekre.
-Öhm azt hiszem tiszta vizet kell öntenünk a pohárba. Tényleg nem vagyok homokos. Heteroszexuális vagyok. A nőkre bukom....

-Felejtsük el,mert így csak egyre kínosabbá válik a dolog.
-Igazad van,és még egyszer sajnálom!
-Mit is?-színészkedett.-Most megyek rendelek valami kaját magunknak. Addig pihizz cicuska-mondta,majd nevetni kezdett.
-Nem azt mondtad,hogy felejtsük el?-kiáltottam utána.
Nagyot sóhajtottam majd ledőltem az ágyra. Mielőbb túl kell tennem magam  Ian Somerhalderen.Legalább is egy kis időre.

45.Fejezet

 Sziasztok!
Sajnálom,hogy csak most frisselek,de rettentő sokat tanultam,külön órákra  jártam,szóval
időhiányban szenvedtem. Mára sikerült  összehoznom,azért remélem tetszik majd!
Sok puszi
               Nicole
                                                           


                                                                          Érzelmek

-Jézusom!-kaptam az arcomhoz,de másodperceken belül rájöttem,hogy rossz ötlet,hiszen a végén még elkenődik a sminkem.Nagy léptekkel a bálványom felé indultam,de Ian megragadta  a kezemet,és odakísért.
-Khm-köszörülte meg a torkát-Robert...Szeretnék bemutatni neked valakit-mondta,majd rám mosolygott.
-Sziasztok-köszöntött bennünket,mire megremegtek a lábaim.
-Ő itt Emily Quest.
-Robert Pattinson-nyújtott kezet.-Na és hogy érzitek magatokat? Miket is beszélek,hiszen nem én vagyok a házigazda-nevetett fel,majd mint mindig beletúrt a hajába. Hihetetlenül sármos volt.
-Jobb mint a posztereken-súgtam oda Iannek,mire nevetni kezdett.- Jó kis parti-mondtam Robertnek.
-Igen valóban.De most ha megbocsátotok-simogatta meg a vállam,majd egy szőke lány felé vette az irányt.Gyengéden megcsókolta,majd eltűntek a tömegben.
-Köszönöm-öleltem meg Iant.Ő a derekamra tette a kezét,majd lassúzni kezdtünk.
-Nem tudtam,hogy ennyire odavagy érte-mondta Ian kicsit féltékenyen.
-Nem,nem ő érte vagyok oda-mosolyodtam el.-Más az én szívem hercege.
-Akkor ki? Ki vele!-nevetett.
-Na már miért is mondanám el ? Legyen még titok,csak egy kicsit-simogattam meg a kezét.-De úgyis tudod-dőltem a vállára.
-Na mi van fiatalok? Nagyon csúnyán ott hagytatok Edward miatt-rötyögött Nina.-Jaj sajnálom-öleltem meg.-Csak tudod... Olyan jó volt élőben látni-pirultam el.Kicsit kellemetlen volt,sőt néha egy semmitérő kis rajongócskának éreztem magam,de már nem is törődtem vele. Örültem,hogy itt lehetek Iannel.
Rengeteg embernek bemutatott,és próbáltam minél műveltebbnek,minél elegánsabbnak tűnni.
-Juj Nina,nekem már rettentően fáj a lábam ebben a cipőben-súgtam oda neki,miután Ian elment beszédet mondani. Megköszönte minden munkatársnak,a sorozat rendezőjének meg mindenkinek a közreműködést. -Ismerős érzés.Amikor én is először voltam ilyen helyen,én is így jártam. De muszáj volt megszoknom,mert azért még is csak szebb egy magassarkú ilyen helyre.-magyarázta Nina halkan.
 Ian Legalább  fél órás beszéddel készült.Furcsa,hogy nem vettem észre amikor írta?! Nagyon jó kis  köszönetnyílvánítás volt...
Miután Ian befejezte,rengeteg riporter és újságíró támadta le. Én kimentem a nagyteremből a folyosóra,és lekaptam a cipőmet. Nem bírtam tovább. Leültem nekidőlve a falnak és előkaptam a telefonomat. Volt jó pár nem fogadott hívásom Natettől. Szegényről egészen megfeledkeztem. Pedig elég sok üzenetet írt,de még nem válaszoltam azokra sem.
-Hát te?-nevetett Ian.
-Jaj Istenem,ugye nem baj? Tudom,hogy nem illik,de már nem bírtam ebben a cipőben-mosolyogtam,majd visszavettem a cipőmet.
-Dehogy! Soha sem értettem,hogy hogyan bírják a nők ezeket a cipő-költeményeket. Na jó,ez egy kicsit bugyuta volt-nevette el magát újra.
-Mit csinálsz?-kérdeztem mire Ian mellém ült.
-Miért,tán én nem ülhetek le a földre?-húzta fel az orrát.
-De nem érzed kellemetlennek?Még a végén meglát valaki,hogy itt ülsz elegáns öltönyben, a földön-mosolyodtam el,majd lehajtottam a fejemet.
-Nem érdekel.Amikor veled vagyok semmi sem számít.Nem hittem,hogy érzem ezt valaha... De itt vagy Te és felforgattad a világom-simogatta meg a hajamat.Egyre közelebb és közelebb hajolt,s én remegni kezdtem.Gondolkodni sem volt időm,olyan hamar történt minden. Ian magához húzott,és a számra tapadt. Először csak finoman ízlelgette az ajkaimat,majd nyelvével az enyémet kutatta.
-Ian-suttogtam a fülébe.-Ez csak egy álom...Igen itt az ideje felébredni-mondtam majd felálltam.Nem tudom mi történt velem,de ebben a pillanatban egy hatalmas "Ne" tátongott a fejemben.
-Emily,ne Em kérlek ne csináld ezt-lehelte utánam.-Mi a baj? Túl gyors voltam? De hiszen te is ezt érzed,nem?-zúdította rám a kérdéseit. Össze voltam zavarodva,de aztán a következő pillanatban rögtön tudtam,hogy mit akarok Ian felállt,majd nagy léptekkel eléáltam.
-Mi a baj?-ismételte meg számtalanszor.
-Csak az-suttogtam-Hogy túlságosan boldog vagyok-öleltem magamhoz. Szorítottam amennyire csak bírtam,majd sírni kezdtem.
Tudtam,hogy mit érzek,de azt is,hogy még nem mondom ki. Az egy másik pillanat lesz,és úgy érzem Ian is így gondolja.Rengeteg puszit nyomtam az arcára. Iszonyatosan dobogott a szívem.Talán még soha sem éreztem ilyet.
-Nézd,nézd!-fogtam meg a kezét,majd a szívemhez tettem. -Érzed,érzed?-lihegtem.
-Érzem-mosolygott,majd újra magához húzott.



Reggel Ian lakásában,a szobámban ébredtem.Rögtön felidéztem a tegnap estét.Amikor megcsókolt,és megölelt... Felejthetetlen. Nagyot nyújtóztam,majd kikeltem az ágyból.Alig vártam,hogy Ian újra megöleljen. Belenéztem a tükörbe és megrettentem.-Uram atyám!
Szörnyen néztem ki. A sminkemet valószínűleg nem mostam le,mert csupa fekete volt az arcom. A hajam száltól szálig csupa gubanc volt.Arcom elé emeltem a köntösömet,majd kimentem a szobámból.
-Jó reggelt királynőm-jött oda  Ian,de én elugrottam előle. -Jajj könyörgöm ne nézz rám-nyögtem,majd miután nekimentem a falnak a fürdő felé vettem az irányt.
-Hé,mi a baj?-nevetett utánam.
-Szörnyen nézek ki. Fürödtem tegnap éjjel egyáltalán?
-Persze,hogy fürödtél,de egy kicsit spicces voltál a parti vége felé-rötyögött. Magamra zártam az ajtót,majd lezuhanyoztam,és próbáltam kifésülni a vizes hajamat.
-Na ha rászánod magad,és kijössz mutatok valamit-kopogtatta az ajtót.
Miután végeztem és emberivé váltam,kimentem. Ian mosolyogva nézett.
-Mindjárt felöltözöm és visszajövök-mondtam,majd megigazítottam a rajtam lévő törölközőt.
-Ne,maradj.Mutatok valamit-nyújtotta a kezét,mire én mellé ültem a kanapéra.
Ott volt a laptopja,amit elém tett,majd jó pár újságot is.-Nézd ezeket. Mi vagyunk mosolygott. Vagyis te!-mutogatott. Valóban mi voltunk. Először a partin,amikor táncoltunk,majd pár kép amikor Robertel beszélgettünk,aztán Ninával és... És a fal mellett.
-Ezek láttak minket?
-Ne félj,nem hallották amit beszéltünk. De ha zavar esküszöm,hogy soha többé nem kerül rólad kép a nyilvánosság elé!
-Naaa! Nem emlékszel,hogy én bíztattalak,hogy nem kell törődni velük,amikor lekaptad az újságot! Meg külömben is,tök jók lettek ezek a képek-mosolyogtam.Mosolyogva felkaptam az egyik újságot,de lefagyott rólam a mosoly. "- Ki lehet ez a nő? Ian az apja a gyereknek?"-és rengeteg ilyen címlap. Ez már dühített. Annyira kombinatívak,és pletyka szintűek ezek a magazinok.Nem értem,hogy tudtam jó ízzel olvasni eddig őket.
-Tudom.Én is mérges vagyok-morogta.-De nem tudnánk nem törődni velük? Csak egymásra,és Sophiera koncentrálni?-simogatott.
-De Ian,csak veletek fogok törődni...De kell egy kis idő,míg felfogom ezt az egészet-nyögtem,majd felkeltem a kanapéról,és bementem a szobámba.

44.Fejezet

 Sziasztok!
Na itt a friss,sajnálom,hogy csak most,ezt chatben már elmondtam! :)
Remélem még ma eltudjátok olvasni,de most lettem csak vele kész.Elég rövid lett,de remélem azért tetszik!
Puszi
        Nicole

                                                                          "Puccos parti"

-Mi lesz most?-kérdezte Ian egy padon ülve.
-Fogalmam sincs-vágtam rá.- Annyira más mint én. Ő kényes úrihölgy,én pedig az utcán és az árvaházban nőttem fel.
-De attól még szerethet!-mondta Ian,majd eltűrt egy tincset az arcomról.-Viszont,most induljunk,mert ejössz velem valahova-mosolygott rám,majd elkezdte a baba kocsit tolni.
-Még is hova?Kérlek áruld el-kérleltem.
-Kivételesen elárulom. TVD új évada alkalmából rendezett partira. Sok celeb lesz ott,meg minden,és te leszel a partnerem-nevetett.
-Jézusom.....Oh... Most tényleg?-kis híján úgy viselkedtem mint egy fanatikus tini lány,amiért rögtön el is szégyelltem magam.-Bocsi-rötyögtem.Ian meglepődött képet vágott,majd ő is nevetni kezdett.
Miután hazaértünk az első kérdésem az volt amit feltettem magamnak,hogy mit vegyek fel?  Találkozni fogok Paul Wesleyvel,akit szintén bálványozok.Persze ez egy egészséges bálványozás,kicsit sem beteges.Nem. Ninával szerencsére már barátokká váltunk szóval miatta nem aggódom.   Jaj istenem...Biztosan sok sztár ott lesz....Mi lesz ha  ott lesz Robert Pattinson,vagy Kellan Lutz? Soha sem voltam ilyen bulin.Fogalmam sincs ,hogy működik.lehet,hogy csak a TVD sztárjai lesznek ott? Vagy esetleg meghívnak más egyéb sztárokat is?
Annyi kérdés volt bennem,és valóban úgy viselkedtem mint egy kislány.De olyan jó volt beleélnem magam,hogy egy este én is a sztárokkal  bulizhatok meg minden....
De ,hogy oda mit fogok felvenni,azt már tuti nem tudom. Ian mintha csak kitalálta volna a gondolataimat,megjelent két dobozzal.
-Azt hiszem ezeknek hasznát veszed-mondta.-Remélem tetszenek.Ninával választottuk-nyújtotta át a dobozokat.-Akkor én megyek is készülni-mondta majd kiment. -Köszönöm-kiáltottam utána,bár nem voltam biztos,hogy meghallotta.  Kinyitottam a kisebb dobozt,amiben két gyönyörű lakk,magassarkú volt. nagyon elegáns.
-Jézusom Gucci!-kiáltottam fel elég hangosan. Annyira gyönyörű volt. Nehezen,de elengedtem és letettem az ágyra a cipőket. Most jön a másik doboz.Lassan felemeltem,majd eszeveszett sebességgel levettem a tetejét. Egy rettentően gyönyörű ,fekete ruha volt benne. Nagyon szép. Ledobtam a ruháimat,majd elmentem a fürdőbe.Lezuhanyoztam,fogat mostam,lemostam a körömlakkot a körmeimről. Belebújtam a gyönyörű ruhába,majd a cipőt is felvettem.Kicsit furcsa volt ez a hatalmas sarok,de nagyon tetszett. Megcsináltam a hajamat,majd jött a smink és már kész is vagyok.
Legalább egy liter parfümöt is magamra fújtam,a tuti hatásért. Ian míg készültem elvitte Sophiet a nagyszüleihez.
-Köszönöm,köszönöm,köszönöm-rohantam oda Ianhez és óvatosan átöleltem,hogy a hajamnak nehogy valami baja legyen.
Egy nagyot sóhajtott,majd  végig mért és szótlanul nézett pár percig.
-Jaj könyörgöm ne mond,hogy ennyire rossz-szomorodtam el.-Tudod mennyit készültem?
-Te kis butus-nevetett.-Káprázatosan csodaszép vagy!-mondta komoly arccal.
-Köszönöm-pirultam el. Jól esett,hogy Iannek ennyire tetszett a látvány.-Akkor indulhatunk hölgyem?-nyújtotta a kezét.Belekaroltam,majd halkan hozzátettem:-Naná,persze!-ezen persze megint nevetni kezdtünk.
Limuzin jött értünk.Izgatottan mocorogtam benne,hol az ablakon néztem ki,hol magát a limuzin belsejét csodáltam.
-Ian...-kezdtem bele.-Milyen sztárok lesznek ott?-böktem ki.
-Hát sokan.Nem tudom pontosan kiket hívtak meg.
-Szóval nem csak a sorozatbeliek lesznek?-kérdeztem,mire Ian megcsóválta a fejét.
-Iszogatunk majd,beszélgetünk a többiekkel,pár díjat bezsebelünk. A vendég sztárok pedig gratulálnak nekünk,esetleg némelyik csodál minket,meg ilyenek-nevetett.
Egy darabig csendben mentünk,majd egyszer csak megálltunk. Megérkeztünk.Sikítozást hallottam,mire egyre jobban kezdett dobogni a szívem. Valaki az ajtóban termett és kinyitotta nekem.Kicsit ijedten,de kiszálltam,majd Ian is követett.Belém karolt,és két hatalmas pasas között elkezdtünk az épület felé sétálni.Mintha csak a vörös szőnyegen mennénk.Sikítozó rajongók voltak mindenütt,Ian pedig csak mosolyogva integetett és puszikat küldözgetett. Furcsa volt ez nekem. Hallottam ahogy a fényképező gépek csattognak,kezdett is zavarni,hogy némelyik annyira villog is.
 Amikor végre sikerült beérnünk egy hosszú folyosón mentünk szótlanul végig,majd egy hatalmas terembe értünk.Tele volt híresebbnél híresebb emberekkel. Elsőnek természetesen Ninát találtam meg,épp egy hölggyel beszélgetett pezsgővel a kezében. Hirtelen találkozott a tekintetünk,és felém indult. Útközben egy pincér tálcájáról még egy pohár pezsgőt lekapott és a kezembe nyomta.
-Em,drágám -ölelt meg,majd Iant.-Csodálatosan festesz.Kicsit régebbi stílusú,de neked ez áll jól.Egyszerűen tökéletes vagy-nézett rajtam végig. Egy kicsit beljebb mentünk a tömegben.Ian hirtelen megfogta a kezem.Jó hideg volt a tenyere,de jól esett,ahogy az enyémhez szorította.nagyon is jól esett.
Próbáltam felnőtt nőként viselkedni,hiszen az vagyok.Ezek csak emberek,ezek csak emberek-hajtogattam magamnak,míg meg nem pillantottam valakit.
-Jézusom...Az ott...az ott -nyögtem mutogatva  arra a személyre,akinek még egy-két éve a posztereit őriztem,bár rájöttem,hogy ennyi idősen nem jó a plátói szerelem .Ideje volt megismernem az igaz szerelmet,amit meg is  kaptam a férfitól,aki szorította a kezemet.

43.Fejezet

Sziasztok!
Sajnálom.,hogy tegnap nem hoztam,és hogy ma is csak ennyire későn!
 Ami a legfontosabb,hogy NAGYON KÖSZÖNÖM a 10 komit!!!
Ahhoz képest,hogy rettentő sokáig csak egy,aztán egy-kettő majd három,most pedig hirtelen 10! Nagyon örülök neki,hogy komiztok.:)
Remélem tetszeni fog ez a rész is.
Sok Puszi
               Nicole



                                                                  Váratlan vendég

Pár nap elég egyhangúan telt,hiszen egész nap csak pihentem. Ian minden léptemen nyomon követte.

-Mit gondolsz,elmegyünk ma sétálni?-kérdezte.

-Nem tudom,még nem igazán van erőm kimenni innen-sóhajtottam,majd megsimogattam Bella buksiját.-Viszont Sophiet hazahozhatnád,már nagyon hiányzik.

-Nekem is. Csak azért vittem Ninához,hogy rád tudjak koncentrálni egy kis időre-mosolygott,majd eltűnt a konyhában.

-Nézd mit vettem-hozott egy dobozt,két kanállal.-Tudom,hogy ez csajos dolog,de én is imádom-rötyögött,majd mellém ült,és oda adta az egyik kanalat.

-Eper fagyi! Köszönöm Ian. Nyammm-kanalaztam bele. Tudta,hogy ez a kedvencem.

-Jó látni,hogy ilyen jó ízűen tudsz enni-mosolygott,majd ő is nekilátott a fagyinak.-na és visszatérve a sétáláshoz. Nincs kedved elsétálni velem Sophieért Ninához? Ne mond nemet,kérlek!

-Oké,nem bánom-egyeztem bele. Miután befejeztünk a fagyi evést elmentem átöltözni.

-Na kész vagy?-kiáltott be Ian a szobámba,mire én kimentem.-Kész.

Ian bezárta az ajtót,majd elindultunk. Jól esett belélegezni a friss oxigént,bár féltem egy kicsit. Bátortalankodva lépkedtem Ian mellett,aki velem ellenkezően magabiztosan lépkedett. A legtöbb ember megfordult utána ,sőt páran még autogramot is kértek.

-Aranyosak voltak-motyogtam miután két kislány elment tőlünk egy-egy aláírással.

-Azok-hümmögött Ian.

-Na milyen újra a levegőn?-rötyögött .

-Nagyon jó-szippantottam nagyot a levegőbe. Időközben odaértünk Ninához,aki egy hatalmas öleléssel üdvözölt. Ian odarohant a kanapén üldögélő Sophiehoz,aki gütyögött párat,majd megölelte apukáját.

-Nagyon hiányoztál hercegnőm-puszilgatta Ian ahol csak tudta. Egy kicsit beszélgettünk Ninával,majd hazamentünk.

-Jajj,de szép vagy Sophie-simogattam a haját,miközben az ölemben ült.

-Itt is van a vacsid-hozta oda Ian a turmixot,amit Sophienak csinált. Megetettük,aztán meg pancsiztunk egyet.-Na most aztán patyolat tiszta vagy-sípoltattam felé a kis delfinét,amivel fürödni szokott.Elkezdett azzal a kis tündér hangjával kacagni.-De édes valaki-nyomtam egy puszit a fejére. Ian elvitte aludni,én pedig elmentem kinyitni az ajtót,mert ép csengettek.

Kinyitottam az ajtót és egy roppant elegáns, negyvenes nő nézett rám elég furcsán.

-Jó napot! Segíthetek?-kérdeztem mosolyogva,majd végig mértem a nőt.

-Szervusz....Hát én...-tétovázott,majd egy laza mosollyal folytatta-Emily Questet keresem.

-Ó hát az én vagyok-nyújtottam kezet.

-Kate Richardson-rázta meg lazán a kezemet.-Jöjjön beljebb-invitáltam be.

Bejött,majd a nappaliba megálltunk.

-Kérem ne vegye tolakodásnak,de miért keres?-kérdeztem.

-Tudod,nehéz ezt elmagyarázni.Nem is tudom,hogy hogyan kezdjek bele,igazából fogalmam sincs-mondta,majd letette a táskáját a kanapéra. Elég drága darab lehetett.

-Nem rég elkezdtem kerestetni valakit,akit régen eldobtam magamtól,és megtaláltam-mondta,majd lehajtotta a fejét,és nem voltam benne biztos,de azt hiszem pityeregni kezdett.

-Tizenhat éves koromban volt egy „mindent elsöprő” szerelmem. Persze nem törődtem a szüleim intő szavaival,és...hát,hogy lényegre törő legyek intim viszonyt folytattunk.Később kiderült,hogy állapotos vagyok,persze a fiú rögtön eltűnt amikor megtudta. A szüleim rettentően dühösek voltak,mindenáron abortuszra akartak küldeni,de én megmakacsoltam magam. Így árvaházba kellett adnom. Mikor megszültem a szüleim elszakítottak tőle,s még csak nem is láthattam. Nem beszéltem velük öt évig,elköltöztem az anyai nagyszüleimhez. Utána már tartottuk a kapcsolatot nagyjából,de soha sem bocsátottam meg nekik,hogy elszakítottak.....Tőled-mondta,mire én leblokkoltam. Amikor hallgattam,hogy mennyire fájt neki,hogy elszakították a gyerekétől még meg is sajnáltam,sőt majd nem sírtam. De most teljesen más érzések kavarogtak bennem. Harag és gyűlölet.

-Nem,te nem lehetsz az anyám-ordítottam.-Elhagytál... Ott kellett élnem...De mit is panaszkodom,még mindig jobban jártam,mert normális emberek közt nevelkedtem,akik szerettek!

Csak úgy folytak belőlem a bántó szavak. A nő zokogni kezdett.

-Jogod van ezeket a fejemhez vágni-suttogta,majd előkotorta a táskájából a zsebkendőjét.

-Emily nem tehettem semmit. Az a szerencse,hogy megszülhettelek.Nem telt el olyan nap huszonegy éve,hogy ne gondoltam volna Rád.Hogy vajon milyen a sorsod,jól érzed e magad,vagy...vagy egyáltalán élsz e?

Nem fogtam fel a szavait. Ide jön egy idegen nő,és azt állítja,hogy ő az anyám. Hirtelen fogtam magam,és berohantam Ian szobájába-Épp az ágyon feküdt,én felugrottam mellé,és sírva a mellkasára dőltem. Ijedve rám nézett.-Em,Emily mi a baj?-törölte le kezével a könnyeimet.

-Itt...itt egy nő.És azt állítja,hogy ő az anyám-nyögtem,majd ráborultam Ianre.

-Jól van.Próbálj megnyugodni,rendben? Én kimegyek hozzá és ha szeretnéd elküldöm.Okés?-kérdezte,majd óvatosan leemelt magáról,betakart és kiindult.-Rendben- suttogtam.

Pár perc múlva visszatért,és befeküdt mellém az ágyába.

-Semmi baj,nyugodj meg! Elment,de a címét itt hagyta,hogy ha esetleg szeretnél...

-Nem!-vágtam rá határozottan.-Nem akarom soha többé ezt a nőt látni!

-Erre most nem reagálok,mert majd idővel azt hiszem meg fog változni a véleményed-cirógatta a hajamat. Most tűnt csak fel,hogy együtt fekszünk,egymást ölelve.

Reggel már a saját ágyamban ébredtem.Emlékszem egy hosszas beszélgetés után,Ian átkísért a szobámba. Nagyon sok mindenről beszélgettünk,de főként a szüleimről.Változott a nézőpontom a beszélgetés után. Ian azt mondta,hogy menjek el hozzájuk,elkísér. Erre csak azt mondtam,hogy egy próbát megért. És különben is egy esélyt megilletnek.

Elég való hűnek tűnt Kate tegnapi mondókája. Szóval valószínű,hogy igaz amit elmondott és akkor ők nem is tehetnek róla...De azért később igazán megkereshettek volna! Ez a baj,hogy két érzés van bennem.Mára már tökéletesen megvoltam szülők nélkül.Nem is igazán gondoltam a hiányukra. Mindig azt mondtam miért hiányozna nekem bárki,akinek én sem hiányzok? De ezek szerint nekik hiányoztam... De most már mindegy mit gondolok,hiszen itt állok a hatalmas villa kapujában. Ian Sophieval az autóban vár.

Becsengettem ,mire egy kamerában egy arc jelent meg.

-Jó napot. Mit szeretne?-kérdezte egyhangúan.

-Emily Quest vagyok-mondtam. A férfi eltűnt,majd kis idő múlva visszatért.

-Rögtön kinyitjuk a kaput,fáradjanak a kísérőjével beljebb-mormolta Ianre utalva. Jeleztem neki,hogy járjon be. Besétáltam a gyönyörű „kastély” udvarába. Hatalmas volt.Én ekkora házat még nem láttam. Na és az udvar...Egyszerűen gyönyörű.

Mikor a házhoz értem kinyílt az ajtó,és Kate mosolygó arcát találtam magam előtt.

-Szia-köszöntött.

-Jó napot-motyogtam,majd bementem.-Ian mondta,hogy ott hagyta a címét,és … Végül is nem veszíthetek semmit,max egy órát vagy még annyit se az életemből.

-Utálsz-állapította meg,bár e percben ez nem volt igaz.

-Nem,nem utálom. Sajnálom magát. És ne arra gondoljon,hogy elszakították tőlem ezért sajnálom.Dehogy. Azért,hogy itt van ha tegnap jól számoltam harmincnyolc évesen. Előbb nem jutott volna eszébe megkeresni? Mert már a világért meg ne haragudjon,de nem hiszem el,hogy mondjuk ennyi idősen mint én,nem engedték volna ,hogy megkeressen.

-Jogos. Nincs rá mentségem Emily nincs. Talán féltem felfedni a múltat,felidézni a régi sérelmeket,annál is jobban ahogy addig. Fogalmam sincs.

Fájtak a szavai,mert úgy tűnt,hogy eddig nem érdekeltem.

-Gyönyörű nő lett belőled-somolygott rám.

Most tűnt csak fel,hogy mennyire is hasonlítok rá. A kék szemei,az alakja. Bár neki szőke haja volt,de nem voltam biztos benne,hogy ez az eredeti haj színe.

-Na és testvéreim vannak?-kérdeztem,most már nem leplezve az izgalmamat. Igaz,hogy minimális

 volt,de azért izgatott voltam.

-Két fiú. Michael,és Ryan. Michael hat,Ryan tizennégy éves. De ők csak a fél testvéreid. Mint tegnap már említettem,apád elhagyott. Azóta háromszor találkoztam vele,és meg kell mondjam szörnyű amit az életével művelt. De ezt természetesen nem azért mondtam,hogy lehordjam előtted vagy hasonló. Most gyere mutatok neked valamit-nyújtotta a kezét,de amikor észrevette,hogy ez már túl sok nekem,elindult. Követtem. Az emeletre ment.

-Van egy szoba,amit az évek során mindig másként rendeztem be neked. Egész azóta mióta ideköltöztünk. Tizenöt éve. Benyitott,és egy rózsaszín szobában találtam magam. Tele volt plüssökkel,játékokkal,elektronikus eszközökkel,és mindennel amit az évek során felhasználhattam volna.Egészen meghatott. Már csak el kellett döntenem,hogy mind ez igaz,vagy csak egy hazugság amivel visszaakar szerezni...

42.Fejezet

             Sziasztok!

Először is nagyon nagyon nagyon nagyon köszönöm a 7 kommentet! Eddig átlagosan 3 volt,de nagyon megörültem ennek a hétnek,és az új követőknek is! Itt a friss,nem lett valami hosszú,de nem akartalak sokáig várakoztatni Titeket,ha már egyszer ilyen kedvesek voltatok! :)

Remélem tetszik.

Puszi     Nicole


Uí.: Az esetleges formázási hibákért/helyesírási hibákért bocsánat,de megőrült a programom,és még képet sem tudtam feltölteni,de holnap újra próbálkozom! :D :)






                                                     "Azért,mert szeretlek"              









Zokogva néztem szembe Alexel,akinek arcán megint hatalmas mosoly ült.

-Na ne sírjál itt nekem. Ne mond,hogy nem élvezted a tegnap estét-simogatta meg a lábaimat. Rettentően féltem.Féltem,hogy újra megteszi,hogy újra át kell élnem azokat a borzadalmakat.

-Mit akarsz velem tenni?-kérdeztem,de a hangom kissé elcsuklott.

-Azt majd meglátod szépségem-mondta,majd megcsókolt. Elhúzódtam tőle,de ő újra magához húzott.

Akár csak tegnap,most is elvágta a székhez kötő zsinórokat,és felállított.Most a kanapéhoz vitt,és ráültetett.

-Könyörgöm ne-suttogtam,s éreztem,hogy újabb könnycseppek gördülnek le az arcomon. A visításommal semmit sem értem el.Újból kezdődött minden. Megint a pólómhoz nyúlt,és levette. Sírva összegömbölyödtem,és csak reménykedtem. Hirtelen zajt hallottam,majd eltűnt rólam Alex. A rémülettől felnézni sem mertem. Csak feküdtem az ágyon. Alex elkezdett ordibálni,majd csattogást hallottam. Erőt vettem magamon és magamra kaptam a pólómat. Összekuporodva ültem a kanapén,de sehol senkit sem találtam. A hang egy másik helységből jött ahol még nem voltam. Hirtelen egy alak jelent meg,s rögtön hatalmas kő esett le a szívemről.

-Emily,jajj a francba Emily-nyögte Ian,majd odarohant hozzám. A ruhája csupa vér volt.

-Miii...mit tettél?Ugye ne...m ölted meg?Nem akarom,hogy bajod essen miattam-szipogtam.

-Jaj Emily én annyira sajnálom.Soha többé nem hagylak magadra,soha-jött oda és megölelt. Először iszonyatosan jól esett Ian ölelése,aztán eszembe jutott Alex,és az érintései.Gyorsan elhúzódtam Iantől,majd az ágy másik végére mentem. Össze voltam zavarodva,és az emlékek tönkretettek,kínoztak.

-Ugye,ugye-nyögte Ian mérgesen-Emily ugye nem tette meg?-kérdezte ingerülten majd felállt. Én csak leborultam az ágyra leplezve a zokogásomat. Ajtó csapkodásra lettem figyelmes,és arra,hogy Alex felordít.

Kis idő múlva Ian visszajött.

-A rendőrök hamarosan itt lesznek.Kérlek gyere,elviszlek egy orvoshoz-mondta határozottan. Kellemetlen volt Iannel ez a helyzet.Szégyelltem magam előtte,amit észre is vett.

-Emily,Te semmiről sem tehetsz.Bízz meg bennem,én soha sem...-látszott rajta,hogy az undortól ki sem bírta mondani.-Muszáj kivizsgáltatnod magad,és a sebeidet is el kell látni,esküszöm,hogy örökké börtönben fog rohadni az a rohadék-morogta.

-Rendben-mondtam,majd próbáltam lábra állni,de nem ment. Ian odarohant,hogy megtartson.

-Istenem mit tett veled-küszködött magával. Láttam a szemében,hogy megtudná ölni Alexet.Miattam.Értem. Jó érzés volt,hogy így aggódik értem.-Kérlek,hagy emeljelek fel-kérte,majd bólintottam. Óvatosan,gondosan megnézte,hogy nehogy egy horzsolásomhoz érjen,majd óvatosan felvett.

-Jól van,most már itt vagyok,és megvédelek-simogatta a hátamat,mire én összerezzentem.

Kivitt a nappaliból,és az előtérben megpillantottam Alexet,amint a rendőrök kiviszik,és beültetik egy autóba. Az arca tele volt kék-zöld foltokkal,és csupa vér volt mindenütt.

Ian próbált minél távolabb vinni tőle. Beültetett az autója hátsó ülésére,majd hozott egy plédet és betakart.

Végre beindult a motor és elmentünk ebből a pokolból.

-Várjunk,ha te itt vagy,ki van Sophieval?-kérdeztem,majd megigazítottam egy kicsit az összekuszált hajamat.

-Ne aggódj,Ninával van.Most csak magaddal foglalkozz-mondta,majd szigorúan előre nézett.

-Dühös vagy rám?-kérdeztem elcsukló hangon.

-Már miért lennék dühös rád?Ne beszélj butaságokat-förmedt kissé rám.

-De akkor miért vagy ilyen?

-Jajj Emily ez nem miattad van. Csak nagyon megijesztettél.Tudod amikor felhívtál,először elgondolkodtam. Aztán rögtön útnak indultam,bár először azt sem tudtam hol van az az iskola. Rettentően aggódtam.Elképzeltem ahogy ... Na mindegy. Nagyon rám ijesztettél. És azt mocskot megtudnám ölni hidegvérrel-mondta,s kedves hangja átment megint abba a rideg, dühös hangnembe.

-Köszönök mindent-mondtam,majd behunytam a szemem ,de rögtön fel is nyitottam,mert Alex önelégült képét láttam.

Azt út további részébe nem beszéltünk.Szavak nélkül is tudtuk,hogy mit gondol a másik. Ian dühben égett,én pedig félelemben merengtem.

Amikor a kórházhoz értünk,rögtön ellátták a sebeimet,majd Ian egy nő gyógyászhoz is elrángatott,ami nagyon kellemetlenül érintett. Miután végeztünk felkeresett egy pszichológus is.Pár percet raboltam az idejéből,aztán ő is rájött,hogy nem tárulkozom fel neki,ezért írt nyugtatót és elengedett. Iant kértem,hogy a saját lakásomba vigyen,de nem tette.Az övébe vitt. Sophie Ninánál volt. Ian adott tiszta ruhát,és megágyazott.

-Főzök egy teát,addig nyugottan menj és fürödj le-mondta majd elment. Hamar a forró zuhany alá álltam és megmostam minden porcikámat amennyire csak tudtam. Lekartam mosni annak a disznónak minden érintését.

Miután végeztem,jra kötöttem a sebeimet,majd lefeküdtem. Ian késöbb ott termett egy nagy pohár gőzölgő teával.

-Nem erőltetem,ha nem akarod.Viszont ha már a dilidokinak nem mondtál semmit...Tudod jót tesz az embernek ha van kinek ki beszélni a gondjaidat. Tapasztaltam,hogy utána jobb lesz-magyarázta.

Nagyot sóhajtottam majd belekezdtem.

-Tudod miután kijöttem az árvaházból nem volt senkim. Alexel az utcán futottam össze,és felajánlotta,hogy ad pénzt,ha dolgozom neki.Táncolnom kellett a bárjában és felszolgálnom. nem kevés pénzt adott,amit törlesztenem kellett. Egy idő után már mást is akart és én elszöktem tőle.Minden hónapban küldtem a számlájára jó kora összeget,de rám talált és..

-Jajj Ian nagyon szörnyű volt-borúltam az ölébe sírva .-Minden érintése,mintha tüzesvasat húztak volna végig a bőrömön-nyögtem.

-Ssss már vége van.Nem engedem,hogy bárki mégegyszer ezt tegye veled. Barom voltam ,egy hülye barom ,hogy elküldtelek és hagyjam,hogy ez történjen veled-simogatta a hajamat.-Soha többé nem hagylak magadra.Soha többé-mondta,majd szorosan magához húzott.





Ian:

Figyeltem ahogy alszik.Akár egy hercegnő.Nagyon szép volt,bár látszott rajta,hogy megtört. Rettentően megviselte nem csak őt,de engem is ez a dolog. Remélem az az ember ott fog a börtönben megrohadni. A legjobb ügyvédeket felbérlem,hogy védjék Emilyt,és jutassák börtönbe azt a szemetet. Emily felszuszogott,majd elborúlt az arca. Teste ide -oda rángatózott,majd egy idő után sírva ordított álmában.Gyorsan felugrottam az ágyra,és magamhoz húztam.

-Emily! Emily,nyugalom itt vagyok,itt vagyok-simogattam,mire felébredt.

Odabújt hozzám,majd szorosan átöleltem.

-Csak egy rossz álom volt.

-Bárcsak az lett volna,de ez megtörtént-dadogta.

-Rögtön jövök-mondtam,majd kibújtam Emily alól,és kimentem a nappaliba. Felkaptam a telefont,és felhívtam Ninát. Elmondta,hogy Sophie nagyon ügyesen elaludt és jó étvággyal evett is. Miután megbizonyosodtam,hogy kislányom rendben van,egy nyugtatóval visszamentem Emilyhez.

-Csak felhívtam Ninát. Azt mondta ,hogy sok puszit küld,és holnap jön meglátogatni. Ezt pedig vedd be-nyújtottam oda neki a gyógyszert,és egy pohár vizet.Hamar bevette,majd visszadőlt az ágyra.

-Sophie jól viselkedett a távollétemben?kérdezte egy mosollyal.

-Nagyon jó kislány volt,bár hiányolt ő is. Az én nyolchónapos nagylányom-mosolyogtam.

-Na majd megnézem ha tizennyolc lesz,akkor is így vigyorogsz e-próbált nevetni,de nem nagyon ment neki.

Behunyta a szemeit,majd én rögtön újr oda mentem hzzá,és a karjaimba vettem.

-Miért csinálod ezt?-sóhajtotta csukott szemmel.-Miért ölelsz meg,miért vagy ilyen kedves?-mondta teljesen nyugottan.

-Azért,mert szeretlek.

41.Fejezet

 Sziasztok!
Megint nagy kihagyás után itt a friss! Sajnálom,hogy csak
most hoztam,de még mindig nincs itthol a gépem és ez nehezíti a dolgokat.:S
Előre szólok,hogy elég erőszakkal teli,agresszív fejezet lesz...
Azért remélem tetszik,már amennyire tetszhet egy ilyen rész! :)
Köszönöm az előző fejezethez írt komikat!!!
Puszi Nicole

                                                               Kísért a múlt

Nate nagyon kedves volt a vacsoránkon. Rengeteget mesélt az egyetemen eltöltött éveiről,és minden másról. Mindenáron haza akart kísérni,de nem akartam,hogy lássa a környezetemet. Ő megint csak egy újgazdag fiú,azt hiszi,hogy az élet fenékig tejfel.Nem csalódott még az életben. A cipőm hangosan kopogott a vizes aszfalton. A sötétben gyönyörűen  esett az eső. Ahogy az utcai lámpák megvilágították a parkot,meseszép volt.Mindig is szerettem este sétálni,leszámítva a sötétséget,amitől rettegtem. Az intézetben is mindig Izzyvel aludtam,mert féltem,s ezt a félelmet még most sem tudtam legyőzni. Az meg már csak fokozta,amikor a bárban dolgoztam. A színpad mögött,mindig sötét volt,és ott szörnyű dolgok történtek.Szörnyűek.. A szél feltámadt.  Hirtelen lépteket hallottam.Hátranéztem,de senki sem volt ott.  Egyre gyorsabban lépkedem.Megint előtört a félelmem, a pánik.
Éreztem ahogy két kéz megragad hátulról.Először azt hittem,hogy csak képzelődök a félelmemtől. Az egyik kezét a számra tapasztotta. Rettentően megijedtem. Szinte megmoccanni sem tudtam,annyira féltem.Próbáltam kiabálni,de nem ment.A kezét rettentő erősen nyomta a számnak. Egyre messzebb vonszolt,majd egy kocsinak lökött. Rettentően megfájdult a fejem,szédültem,majd egyre homályosabb lett körülöttem minden.Ez csak egy rossz álom,ez csak egy rossz álom-hajtogattam magamnak.

-Na mi van? Ébresztő kicsikém,ébresztő-ütögette valaki az arcomat. A rémülettől felpattantak a szemhéjaim,majd én is felakartam kelni a kényelmetlen székből,de nem ment. Végig pillantottam a  testemen,ami egy kötéllel rögzítve volt a kemény fa székhez.Kiakartam nyitni a számat,de be volt tömve. Félve ugyan,de szembe néztem a hangal,ami felébresztett.
-Na mi van szivi,ugye nem felejtettél el-vihogott. Alex. Nyögések hagyták el a számat. Megfog ölni,meg fog ölni-hajtogatta egy hang a fejemben,amit igyekeztem elhessegetni. Ő is pont most talált rám,amikor végre találtam valakit,aki szerethet,és akit szerethetek.Nate a vacsoránkon nagyon szívélyes volt velem.Lerítt róla,hogy többet akar puszta barátságnál,és én erre csak annyit mondtam,hogy miért ne?
-Ugye nem hitted azt babám,hogy elfelejtem azt a jó sok zöld hasút,amit kölcsönadtam neked-nevetett tovább. Megbíztam benne. Amikor kikerültem az otthonból pénz kellett. Ő felajánlotta,hogy ad kölcsön,de cserébe dolgozzak neki. Több hónapon keresztül táncoltam a bárjában,és felszolgáltam a szállásért,és pénzért cserébe. Egy idő után ez nem volt neki elég,és többet akart,de én otthagytam,elszöktem tőle. Írtam viszont egy levelet,neki,hogy minden hónapba küldök neki pénzt,amíg nem törlesztem az adósságomat. De rám talált.És most megfog ölni. Egy erőteljes rántással kitépte a számból a ruhadarabot,amire egy ordítással reagáltam.Rettentően fájt.-Mit....mit akarsz?-sziszegtem.Rettentően fájt a szám,és a testem több pontja.
-Te csak ne kérdezősködj-csóvált a fejé.t-Itt egyedül  én kérdezek. Mondjuk kezdjük azzal,hogy miért szöktél el tőlem?Hm? Gyerünk válaszolj cica-simogatta meg az arcomat.Érintése rideg volt legszívesebben elhúztam volna a fejemet,de nem tudtam.-tudod,ha jó kislány leszel,és azt teszed amit mondok,talán megengedem,hogy újra nekem dolgozz. Sőt nem öllek meg-mondta világ megváltó hang hordozással.
-Nem fogok neked dolgozni-suttogtam.
-Azt majd  meglátjuk-mondta majd pofon vágott. Éreztem a keze nyomát az arcomon.Tudtam,hogy agresszív,de rém álmomban sem gondoltam volna,hogy  ez lesz.Bizonyára itt akar tartani,kínozni.
-Tudod Emy,nagyon szép lettél-simogatta az arcomat ott, ahol az előbb megütött.  A derekamhoz nyúlt,majd elővett egy kést,és levágta a kötelet.A székkel összekötő köteleket mint elvágta csak a lábaimat,és kezeimet összefogókat hagyta rajtam. Megragadta a karomat,és magával húzott egy másik helyiségbe.Most vettem csak észre,hogy egy lakásban vagyunk. Elég  rozoga volt.
Egy hálószobába mentünk.-Elszórakozunk egy kicsit,rendben babám?-simogatta meg a kezemet.-Most törleszthetsz-mondta,majd az ágyra lökött.Tudtam,hogy mit akar. De nem fogom megadni neki azt az örömet,hogy hagyom magam.Elhúzódtam tőle,de ő egyre közelebb jött,majd rám nehezedett.
-Na,na. Jól van,így is jó lesz nem muszáj belemenned.Nem kértem az engedélyedet. De ugye tudod,ha ellenkezel,csak több törleszteni valód lesz-nevetett,majd eltűrte a hajamat,és a nyakamat csókolgatta. Összerezzentem minden érintésénél.Szinte fájtak azok a csókok. Próbáltam ellenkezni,de nem ment. Miután megunta,hogy rugdosom,a lábamat az ágyhoz kötötte.-Á nagyon vonzó vagy Emy!De túl sok ruha van rajtad-mondta,majd pofátlanul levette a pólómat,majd a nadrágomat.Most már zokogtam.
-Ké...kérlek szépen...engedj el...esküszöm a többszörösét előkaparom neked,csak engedj el-könyörögtem nyögve.
-Az a szekér már elment cica-lehelte,majd megcsókolt. Elrántottam a fejemet,de a hajamnál fogva vissza húzott magához,majd erőteljesebben szorított magához,és csókolt.
-Ne,ne! Ne érj hozzám-ordítottam,ahogy csak bírtam,de semmit sem használt. Megtette,amitől  a legjobban féltem.




Összekuporodva ébredtem,s próbáltam azt hinni,hogy csak egy rossz álom volt.Egy nagyon rossz álom. De nem tudtam benne hinni.Nem tudtam áltatni magam,és azt mondani: "semmi baj Emily". Ami tegnap történt az mély nyomot hagy bennem,és soha senki nem tudja elfeledtetni velem.Undorodom ,undorodom a férfiaktól. Fájt minden porcikám. Megint egy széken találtam magam. Próbáltam kiszabadulni a kötél fogságából,de nem ment. Egy közeli asztalon megpillantottam  mobilomat Megakartam bizonyosodni,hogy Alex nincs itt,mivel ha rajt kap,hogy telefonálni próbálok,nekem végem.
-A..Alex!-kiáltottam félve. Többször megismételtem,de nem kaptam választ.Síri csend volt.
A székkel megpróbáltam az asztal felé ugrálni,bár tekintve a sok horzsolást,és véraláfutást,ami a testemet borította,rettentő nehéz volt. Legalább tíz percig próbálkoztam a tőlem négy méterre lévő asztalhoz érni. Amikor sikerült,próbáltam felállni,vagy legalábbis a kezemmel elérni a telefonomat. Nem is tudom mit mondok,ha sikerül valakit felhívnom,hiszen azt sem tudom hol vagyok.De talán letudja nyomozni,hogy honnan jött  a hívás.Ahogy felálltam a székkel kinéztem az ablakon. Rögtön tudtam hol vagyok. A régi   ODK iskolával szemben. Hogy én mennyire utáltam az árvaházból rendes sulikba menni.Többször voltunk látogatóba,hogy milyen is egy rendes iskola,s hogy ismerkedjünk más gyerekekkel.Nem szerettem,mert megalázónak éreztem és fájt is,hogy azoknak a gyerekeknek volt családja nekem meg nem...Szerencsére be volt kapcsolva a mobilom. Hirtelen ajtó zörgést hallottam,és tudtam,hogy nem jó személyt fogok hívni,de megnyomtam a gyors hívót. Iant állítottam be,hogy ha esetleg gond van Sophieval gyorsan tudjam értesíteni.
-Igen?-szólt bele rosszkedvűen Ian.
-Ian-könnyebűltem meg.-Figyelj nem sok időm van a régi ODK iskolával szemben lévő házban vagyok.Kb az ötödiken.Elraboltak kérlek segíts,nagyon nagy bajban vagyok-nyögtem majd hamar kinyomtam és vissza tettem a helyére a telefont. Vissza ugráltam oda,ahol eredetileg voltam,hogy nehogy Alex észrevegye a dolgot.
-Na látom magadhoz tértél te kis vadmacska. A tegnapi este után.pfúú-mosolygott,majd felhúzta a pulóvere ujját,és dicsekedve elém tette a karmolás nyomait. Természetesen nem az erotikus, extrém hajlamaim  következménye lett,hanem az ellenkezésemé. Nem akartam vissza gondolni a tegnapra.Beleborzongtam az emlék képekbe,nem tudtam nem rá gondolni.Zokogni kezdtem,mire ő csak nevetett. Most már csak reménykedni tudok,hogy Ian kiment ebből a rém álomból.

40. Fejezet

Sziasztok!
Itt a friss,remélem még ma eltudjátok olvasni! :) Kicsit rövid lett,de tele eseményekkel.:D :)
Köszönöm az előző fejezethez írt kommenteket! :)♥


                                                                 Nem vagyok rossz ember...

-Nina-kiáltotta,miközben kézen fogva Tiffanyval betört a szobába.

-Igen?-kérdezte Nina.

-Miért bántottad Tiffanyt?Miért kellett otrombaságokat mondani neki? Csalódtam benned Nina,nagyon nagyot-ordította.

-Otrombaságokat?Nem Ian,az volt otrombaság,hogy bejött ide mint valami nagysága,és Emilyt a csicskájának nézte-üvöltötte vissza neki Nina.

Ian újra mondani akart valamit,de Tiffany közbeszólt.

-Drágám ne,nem éri meg.Nem akarom,hogy veszekedj a barátaiddal miattam-csitította.Jaj,már megint jön ezzel a jó kislány dologgal.

-Nem éri meg?Az előbb még lenézően járkáltál itt,most meg Ian előtt kedveskedni akarsz?-vágtam oda neki.

-Na elég legyen Emily,ki vagy rúgva-mondta Ian,majd kisétált onnan azzal a …

Sírva dőltem a falnak. Nem tudtam elhinni... Egyrészt fájt Iant azzal a semmit érő nőcskével látni.Ahogy átöleli,ahogy megcsókolja... Ezt az érzést muszáj elfojtanom...Muszáj.

Most pedig nem is az fáj,hogy Ian kirúgott,hanem,hogy Sophie issza meg mind ennek a levét. Ott zokogtam,s Nina próbált vigasztalni,de tudomást sem vettem róla. Feltörtek a sérelmeim,és nem tudtam túllépni rajtuk. Fájt kegyetlenül.

-Tu...tudod mit Nina?-szipogtam.-Nem érdekel.Úgy rontja el az életét ezentúl,ahogy akarja.Ha ennyire önfejű,hát legyen.Elmegyek.Nem harcolok tovább.Feladom,kész! Csupán Sophiet sajnálom átkozottúl,hogy ilyen emberekkel van körülvéve-kiabáltam.

-Majd Sophiera vigyázok,ha engem is el nem mar magától Ian-suttogta.-Tudod ő nem volt ilyen.Nagyon jó ember volt,az egyik legjobb akit valaha is ismertem. De Elza halála,és ez a nő... Hát nem tudom. Most vigaszt talált ennek a karjai közt.De esküszöm,nem hagyom,hogy egy keserű roncsot csináljon belőle Tiffany,ha kell nem is tudom mit csinálok vele...-sziszegte. Igen,nos nekem is ezek a gondolatok jártak a fejemben. Rettentően fájt,hogy Ian nem hallgat senkire,és hagyja,hogy ez a nő teljesen megváltoztassa.

Összepakoltam a cuccaimat,majd bementem Sophiehoz.-Sajnálom királylány,szeretlek-pusziltam meg.Utána Bellától búcsúztam el. Hiányozni fognak.

Pár könnycseppel az arcomon távoztam. Viszont a legnagyobb gond,még nem is ütött lyukat a fejemben. Most honnan keresek pénzt? Épp,hogy van egy kis félre tett pénzem,abból nem fogok megélni. Most már egyetlen lehetőségem van,amit nagyon nem akarok...Haza buszoztam,ahol a gyerekek már vártak.

-Emily,Emily gyere játszani-kiabálták a kis szomszédaim labdázás közben.

-Sajnálom srácok,ma nem megy-mondtam ,mire mindegyik elszomorodott.-De holnap ígérem elmegyünk fagyizni,meg a parkba focizni-simogattam meg őket,majd felmentem a lakásomba.Miután elpakoltam a cuccaimat,átmentem Lenahoz,aki nem csak a szomszédom,hanem olyan mintha a nővérem lenne.

Hamar bekopogtam,mire Lena egyik kistestvére nyitott ajtót.

-Szia Steve-köszöntöttem,majd bementem Lenahoz.

-Jajj Lena-rohantam oda hozzá,majd megöleltem.

-Mi a baj drágám?-kérdezte aggódva.

-Kirúgtak...Mindennek az a nő az oka,akiről meséltem. Egyszerűen behálózta Iant-nyögtem,majd az ölébe borultam.

-Mi jár most a fejedben ezek után?-a hangjából még most is kiszűrtem az aggodalmat.Tudtam,hogy mire gondol,miért aggódik.

-Muszáj vissza mennem Lena,mert különben nem tudom törleszteni az adósságomat.A festés nem

elég,a zongorázás sem.Muszáj visszamennem a bárba-mondtam,majd sírni kezdtem.

-Nem Emily,nem mész oda vissza! Nem fogod megint illegetni magad a férfiak előtt akár egy prostituált-ripakodott rám.

-Ha jól emlékszem az előtt sem volt választásom,vagy táncoltam vagy éhen haltam-feleltem.

-Nem lett volna szabad kölcsön kérned attól a gaz embertől-simogatott.

-Akkor sem volt választásom,hiszen miután kijöttem az otthonból magamra voltam utalva,és egyedül Alexben bíztam meg,de sajnos rosszul tettem...

-Rosszul bizony-mondta,majd felkelt,és teát főzött. Most,hogy Alex zsarol a pénzel amit annak idején kölcsön adott,muszáj pénzhez jutnom különben megöl vagy nem is tudom mi lehet annál is rosszabb...

-Nem vagyok én rossz ember-temettem a kezembe az arcomat.

-Csak rossz emberekkel voltál körülvéve.Nálad jobb embert nem ismerek Emily,de a múltadon nem tudsz változtatni. És ha most visszamész táncolni,újra belekezdesz valami rosszba,ami egy kicsit eltérít a jó útról. Figyelj engem sem vet fel a sok pénz,de ha kell...

-Nem! Nem fogadhatom el, amikor itt vannak a gyerekeid,és anyukád. Keresek valami munkát,és minden rendben lesz-ígértem,majd egy pohár tea után hazamentem. Lenanak igaza volt.Ha visszamegyek,újra az leszek aki voltam,vagy akit formálni akartak belőlem.

 

Lementem a parkba,és lefeküdtem az egyik padra. Örülten jó érzés volt ,ahogy a tüdőm megtelt friss oxigénnel. Próbáltam ellazulni és nem gondolni a rengeteg rosszra ami utolért tegnap. Emlékszem mennyire jó volt amikor lehoztam Bellát és Sophiet sétálni ide. De ez már megint csak egy újabb dolog ami elvegyül a múltamban.

-Elnézést kisasszony,nem lenne kedve csevegni velem?-kérdezte egy kissé érdes,férfi hang. Ismerős volt. Felültem,és az ismerős hang mellé,egy ismerős arc is csatlakozott.

-Nate?-kérdeztem vigyorogva,mire ő bólintott. Igen ő az.Az otthon igazgatójának fia.Emlékszem amikor ott voltam gyakran bejárt hozzánk beszélgetni,kisebb korunkban játszani.

-Szia Em!-ölelt meg. Kellemes illata volt.

-Veled meg mi van,de világ járó?-kérdeztem.-Hallottam Izzytől,hogy Európában voltál.

-Aha, Franciaországban voltam egyetemen-mosolygott. -Már jó pár éve nem láttalak-somolygott.

-Hát akkor még nagylány voltam,nem pedig felnőtt-nevettem.

-Szép nagylány,most pedig szép felnőtt-helyesbítette,amin újra nevetni kezdtem.

-Te sem panaszkodhatsz-néztem a felsőtestére,majd az arcára. Jól nézett ki. Lerítt róla,hogy igényes.

-Na és te mit csinálsz,amióta kijöttél az árvaházból?

-Hát izééé-most mondjam azt neki,hogy táncoltam egy bárban,majd felszolgáltam? Inkább nem.-Babysitterkedtem,de tegnap kirúgtak.Az előtt meg sodródtam az árral-azt hiszem így már kezdi kapiskálni,hogy nem egy leány álom volt az életem azon része.

-Értem. Oh,majd nem elfelejtettem-mondta,majd a kabátja zsebébe nyúlt,s kivett egy dobozt.

-Ez a tiéd-nyújtotta át. Felnyitottam és egy gyönyörű nyakék volt benne. Annyira elegáns volt,hogy az első gondolatom az volt,hogy hova tudom én ezt felvenni?!

-Nate...ez gyönyörű!

-Nem nem,te vagy gyönyörű Emily...Oké ez egy régi,ócska csajozós duma volt,de tényleg gyönyörű vagy-nevetett.

-Nem is fogadhatom el,biztosan kész vagyon volt mondtam,majd visszaakartam adni neki.

-Ne foglalkozz azzal.A lényeg,hogy örülj neki.

-Köszönöm-suttogtam.Felvidított Nate.Sokkal jobb kedvem lett.

-Lenne egy kérdésem,ha nem tartasz túl tolakodónak. Eljönnél velem vacsorázni ma este?kérdezte kissé szégyenlősen.

-Hát persze-mondtam mosolyogva.Most miért ne? Hihetetlenül kedves fiú.Ian....Iant pedig bármennyire is fáj,ki kell vernem a fejemből.De nem fogom hagyni,hogy tönkre tegye magát.Biztos,hogy nem.

39.Fejezet

Sziasztok!
Sajnálom,hogy csak most hozom a frisst,de a laptopom csődöt mondott.
Apukám jóvoltából került fel az új rész,mivel kölcsönadta az ő laptopját. Valószínűleg még egy hétig szerelőnél van a gépem,szóval nem tudom mikor lesz a következő friss! Most próbáltam minél több mindent "beleírni" ebbe a részbe,ígyl lehet,hogy kicsit össze-visszának tartjátok,meg eléggé siettem,hogy minnél előbb feltudjam tenni...Hát, várom a véleményeket,és még egyszer bocsi! (:
Puszi
       Nicole

                                                                        Új kezdet?

-Köszönöm,hogy elmondtad-suttogta tovább.

-Akkor most kvittek vagyunk?-kérdeztem.

-Ez nem arról szólt.Vagy neked igen? Ian ez arról szólt,hogy most mindketten megtudtunk egymásról egy egy sors döntő bal szerencsét-magyarázta,majd letörölte a könnyeit,s bement a szobájába. Követtem.Folytatni akartam a beszélgetést.Érdekelt,hogy hogyan élte meg mindezt.

Leült az ágyára,s tovább törölgette a szemeit.-Mit szeretnél?-kérdezte letörve.

-Beszélgetni...Szeretném tudni,hogy...

-Hogy hogyan éltem túl ezt az egészet?-vágott a szavamba.-Sehogy-vágta rá.-Egy gép vagyok ami arra van programozva,hogy kedves,vidám legyen,és szeresse az életet.Ez a látszat igen,és ez az amit szeretnék.Pedig belül egész más vagyok. Sokszor harcolnom kellett az elveimmel azért,hogy megtudjak élni,és ez nem volt könnyű. Tudod eddig azt hittem,hogy itt vagy te a gyerekeddel,mindened megvan amit csak akarsz.Csodálatos környezeted,munkád,és egy gyönyörű ,egészséges lányod.Mit kívánhatna még az ember?Gondoltam.De most már tudom,hogy a Te életed sem tökéletes,közel sem az...-mondta,majd újra könnycseppek gördültek le az arcán.-A múltamban nem egy dolog van amit másképp csinálnék,de most már mindegy. Izzy volt az, aki az otthonban mellettem volt mindig,segítettük egymást. El tudod te azt képzelni,hogy milyen nehéz azzal a tudattal élni,hogy az egész világon egyedül vagy? Hogy senkire sem számíthatsz?Nem tudsz valakihez odabújni,és azt mondani szeretlek?

Emily egyre csak sírt,és én nem tudtam mivel vígsztalhatnám.Fáj,hogy miattam borult ki ennyire. Leültem mellé az ágyra,és megsimogattam a kezét. Reméltem,hogy nem érti félre a simogatást.Próbáltam kerülni a nőkkel való testi kontaktust,de most muszáj volt hozzá érnem.

-Rám számíthatsz Emily.És tudod mit fogunk csinálni? Holnap reggel elhúzunk innen pár napra,és jól fogjuk érezni magunkat-vigyorogtam rá.-Nincs ellenkezés!

-Hehe,értem. Köszönöm Ian,nagyon kedves vagy-fogta meg a kezem,mire én felálltam.Túl...túl közelinek éreztem magamhoz,és jobbnak láttam „elmenekülni”. -Akkor ha gondolod pakold el a cuccaidat...Haza viszlek,segítek elpakolni és ma itt alszol. A repülő jegyeket már lefoglaltam tegnap este-mondtam,mire Emily is elmosolyodta magát. Sophiet betettem az autóba,majd mi is beültünk.

Emily egész úton rezzenés nélkül ült az ülésben,és kifelé bámult.

-Tudod Ian-kezdett bele-Én nem ….Vagyis inkább úgy mondom én elég szegényes körülmények között élek. Közel sem olyan a lakásom mint a tiéd.Csupán egy egyszerű lakás-mondta.

-Rendben-mondtam.Nem érdekelt, Ne hogy már valakit az anyagi helyzetéről ítéljünk meg!

Emily irányított. Elég messze lakik tőlem. Miután végre megérkeztünk,feltűnt,hogy valóban egy szegényes utcában vagyunk.Emily felvette Sophiet,s kiszállt az autóból. Bementünk egy kicsinyke bérházba.

-Sajnálom itt nincs lépcső-mormolta,majd elindult felfelé. -A harmadikon lakom.

-Semmi gond,mindig is szerettem lépcsőzni-nevettem. Nem hiszem el,hogy ilyen kis semmit érő dolgokat szégyell előttem... Miután végre felértünk a harmadikra,szemen ütött egy Narancs sárga ajtó,de olyan ízlésesen narancssárga volt.  

-Ne nevess-mondta Emily az ajtóhoz érve.

-Nem állt szándékomban-mosolyogtam. Ha nem ismerném Emilyt,azt mondanám,hogy valami bolond lakik egy narancs sárga ajtó mögött.De így nem mondhatom,és nem is akarom.

Kislányom elkezdett mosolyogni,mire mi teljesen elvarázsolódtunk tőle.Olyan gyönyörű! Emily előkotorta a kulcs csomóját a táskájából,és kinyitotta az ajtót. Bátortalanul intett,hogy menjek csak

utána. Amint beléptem a a lakásba kellemes ,azt hiszem liliom illat csapta meg az orrom. A egész lakás tele volt vidám színekkel.Ahogy bementünk a nappaliba,észrevettem a rengeteg festményt,ami a falnak dőlve állt.

-Ezeket te festetted?-kérdeztem döbbenten.Gyönyörűek voltak.Pár tájkép,ön arc kép,csendéletek és minden más. Egy viszont letakarva állt az állványon.Valószínű ezen dolgozik éppen. Lassan felakartam lendíteni a ruhadarabot,ami rajta volt,de Emily közbe szólt.

-Ne,kérlek-nevetett. Az arca teljesen elpirult.

-Mi a baj?Hagy nézzem meg!-kérleltem,mire a kezeibe temette arcát,és hátrált. Felemeltem a ruhát,és egy újabb mester mű tárult a szemem elé.A festményen én voltam,az én arcom.

-Sajnálom-legyintett.-Csak valahogy megihlettél-nevetett zavarában.

-Ugyan ez gyönyörű! -mondtam.Kicsit furcsán hangzott ,hogy ezt mondtam,mivel én vagyok rajta.Nem az egoizmusom vezérelt,tényleg szép lett.

-Köszönöm.

Tovább csodáltam a festményeket,közben Emily elvittek Sophiet,és lefektette.

-Ez a bőrönd jó lesz,ugye?-mutatott fel egy nagy piros bőröndöt.

-Igen-válaszoltam,majd utána mentem.-Segítsek valamit?

-Á nem kell,boldogulok-mondta miközben pakolászott.Beljebb mentem,és megakadt a szemem egy gyönyörű,régi zongorán.-Mond még mit tudsz? Gyönyörűen festesz,pipa. Jól bánsz a gyerekekkel,pipa. Tudsz zongorázni?! Pipa!Ja,és az állatokhoz is értesz,jó ember ismerő vagy,és még sorolhatnám.

Kijelentésemre Emily mosolyogva lehajtotta a fejét,majd tovább hajtogatta a ruháit.

-Játssz nekem valami-kérleltem.Először ellenkezve csóválta a fejét,majd miután elejtettem pár „légyszit”,a zongorához ült. Végig simított a billentyűkön.-Fogalmam sincs,hogy mit játszhatnék neked-vallotta be.-De talán van valami,amit megismersz-mondta,majd arca kivirult,és belekezdett. Először nem is a zenére figyeltem,hanem Emilyre,ahogy ringatózott a dallamra. ( http://www.youtube.com/watch?v=2D043JSo0fQ )

Még szép,hogy ismerem ezt a számot,hiszen a forgatások alatt mindig ez ment,na és a sorozatomban is jó párszor előfordult. Kedveltem ezt a zenét,így meg pláne.Emily gyönyörűen játszott.

-Na,hogy tetszett?Megismerted?-kelt fel a székről.

-Naná,hogy meg.Nagyon szép volt. TVD fan vagy,most már biztosan tudom. Látom vigyáznom kell veled,úgy látszik nem csak az alkonyatot szereted-grimaszoltam rá.

-Eltaláltad-mondta,majd megfogta a kezemet,és a polcához vezetett,amit egy kis függöny takart. Elhúzta,és én szem ügyre vettem a benne lévő könyveket. Drága sorozatom összes könyve ott lapult a polcán,természetesen a konkurens könyvek mellett.

Elnevettem magam.

-Ne nevess,megint csak azt mondom,hogy ne! Imádok olvasni,és ezek kiváló olvasmányok.Kötelező olvasmánynak kellene kinevezni őket! Na jó ez már kicsit túlzás volt...De akkor is tök jók-mosolygott.Visszament pakolászni,én pedig az ágyban alvó hercegnőt tanulmányoztam.Olyan édesen aludt,ahogy szuszogott,néha grimaszolt is álmában.

-Készen vagyok-mondta Emily,majd felkapta a bőröndöt.Én a kicsi lányt emeltem fel lassan,hogy ne ébredjen fel.

Miután Em „elbúcsúzott” a lakásától,hazamentünk.

-Na itt van lift-motyogta,mikor a lifthez értünk.Ezen csak nevettem.Mikor felértünk egy lány állt az ajtómban.

-Á,Ian drágám!-kiáltotta,majd megölelt,bár amikor megpillantotta Sophiet visszakozott. Nem tudtam hova tenni,hogy ki is ő.

-Szia-mormoltam.

-Hát meg sem ismersz?-kérdezte sértődötten.-Tiffany vagyok,Tiffany Writer-mondta,de ez a név nekem nem mondott semmit.-A showban szerepeltem,amiben te voltál a főszereplő,így már rémlik?Most én is színészkedem,alár csak te-kacsintott. Elég nyomulósnak tűnt.

Végig mérte Emilyt,akire elég furcsán nézett,majd tekintete újra rám tért.

-Aha,már tudom,hogy ki vagy.

-Örülök. Na és ők kik?-mutatott Emilyre és Sophiera. Nem akartam tovább hazudni.

-A lányom,és …

-A babysittere-vágta rá Emily,amiért dühös voltam,mivel nem a „babysitter” jelzővel akartam illetni.Inkább barát vagy nem tudom...

-Értem.Na hát be sem megyünk?-csapta össze a kezét.  

-Menj csak Emily-mutattam befele egy mosollyal.-Ja és te is...Tiffany-mondtam kissé gúnyosan.Emily bement Sophieval a gyerekszobába Tiffany pedig kényelembe helyezte magát a kanapémon. Hátra dobta a haját,majd belekezdett a dumálásba.

-Na és hogy vagy mostanában? Forgatsz most valahol?-kérdezte. Rettentően nyomult,de most valahogy tetszett. Nem tudom miért...

-Jól.Igen-válaszoltam bő szavúan.

3 hónap múlva

Emily

A napok egyhangúan teltek. Kivéve amikor Nina átjön,mert vele irtó jól kijövünk. Nem mentünk Pekingbe utána,mert ő meglepetésképp hazajött.Azóta mindennap átjön,aminek örülök.Viszont Iannel egyre romlik a kapcsolatunk.Tiffany miatt.De már nem is érdekel az a hárpia.

-Nyugalom Em-vigasztalt Nina,az „Ian-féle” szobámban.

-Olyan igazságtalan velem...Én nem tudom mit tettem a...a... amiért ezt csinálja velem-szipogtam.

-De látod,hogy Ianre nem lehet hatni,nem hisz nekem-folytattam.Ez így is volt. Tiffany keresztbe akar tenni nekem mindennel,amivel csak tud.Mintha csak elakarna üldözni innen. Nem tudom Ian,hogy tud megbízni benne.Mióta együtt forgatnak ráakaszkodott szegényre,és becsalta a hálójába. -Szerinted összeházasodnak?-kérdeztem Ninát.

-Ugyan,ne beszélj butaságokat! Hiszen pár hónapja ismerik egymást,na és szerintem a szexen kívül más nincs köztük.Bár lehet,hogy még az sincs.Nem értem Iant,hogy nem rég halt meg Elz és már....Jó tudom tovább kell lépni,de pont egy ilyen nővel?-sóhajtott .Igaza volt.

-Ian annyira kedves volt,most meg pont olyan mint az a ….Na,de hagyjuk megyek tisztába teszem Sophiet-mondtam,s elindultam Sophiehoz,Nina követett.-Tudod Emily szerintem így akarja elfeledni Elzát vagy más ötletem nincs. Talán így,hogy most együtt van ezzel az olcsó lotyóval,jobban érzi magát-vont vállat Nina. Őt is bántotta a dolog,hogy ha Tiffanyról volt sz Ian senkit és semmit sem nézett.Átgázolt úgy mások érzésein,hogy ő azt észre sem vette.-Ne aggódj apa szeret téged kicsim-simogattam meg Sophiet. Már lassan ő is fél éves,és egy ilyen nővel kell egy légtérben lennie mint Tiffany.- Sziasztok-köszönt flegmán az emlegetett szamár. -Te,hozzál nekem egy ásványvizet a nappaliba-vágta oda nekem.

-Na ide figyelj,Emily nem a csicskád,van két szép kezed és elmész azért a rohadt vízért! Ebben a házban egyedül Sophiet kell kiszolgálnia a munkája szerint,de őt sem kötelező,mert ha úgy tartja kedve nyugodtan felmondhat...Szóval ne parancsolgass itt te senkinek-kiabállt rá,mire köpni-nyelni nem tudott.

Az volt a legjobb az egészben,hogy velünk ilyen lenéző volt,de ha Ian is itt van akkor tök normális velünk.Na és Sophieval.Mi előttünk óckodik,még attól is,hogy megérintse „aazt a kölyköt”,de ha Ian itt van hamar felkapja és babusgatni próbálja.Szánalmas egy liba. Szegény Ian nem is ismeri az igazi énjét.Pedig Ninával próbáljuk bizonygatni,hogy ez a nő egy számító....De nem hiszi el.

-Ezt jól megmondtad neki-simogattam meg Nina vállát miután a hárpia kiviharzott.

-Csak az igazat mondtam-mosolygott.

Játszottunk egy kicsit Sophieval,majd beállított Ian.Remek jöhet a letolás...