43.Fejezet

Sziasztok!
Sajnálom.,hogy tegnap nem hoztam,és hogy ma is csak ennyire későn!
 Ami a legfontosabb,hogy NAGYON KÖSZÖNÖM a 10 komit!!!
Ahhoz képest,hogy rettentő sokáig csak egy,aztán egy-kettő majd három,most pedig hirtelen 10! Nagyon örülök neki,hogy komiztok.:)
Remélem tetszeni fog ez a rész is.
Sok Puszi
               Nicole



                                                                  Váratlan vendég

Pár nap elég egyhangúan telt,hiszen egész nap csak pihentem. Ian minden léptemen nyomon követte.

-Mit gondolsz,elmegyünk ma sétálni?-kérdezte.

-Nem tudom,még nem igazán van erőm kimenni innen-sóhajtottam,majd megsimogattam Bella buksiját.-Viszont Sophiet hazahozhatnád,már nagyon hiányzik.

-Nekem is. Csak azért vittem Ninához,hogy rád tudjak koncentrálni egy kis időre-mosolygott,majd eltűnt a konyhában.

-Nézd mit vettem-hozott egy dobozt,két kanállal.-Tudom,hogy ez csajos dolog,de én is imádom-rötyögött,majd mellém ült,és oda adta az egyik kanalat.

-Eper fagyi! Köszönöm Ian. Nyammm-kanalaztam bele. Tudta,hogy ez a kedvencem.

-Jó látni,hogy ilyen jó ízűen tudsz enni-mosolygott,majd ő is nekilátott a fagyinak.-na és visszatérve a sétáláshoz. Nincs kedved elsétálni velem Sophieért Ninához? Ne mond nemet,kérlek!

-Oké,nem bánom-egyeztem bele. Miután befejeztünk a fagyi evést elmentem átöltözni.

-Na kész vagy?-kiáltott be Ian a szobámba,mire én kimentem.-Kész.

Ian bezárta az ajtót,majd elindultunk. Jól esett belélegezni a friss oxigént,bár féltem egy kicsit. Bátortalankodva lépkedtem Ian mellett,aki velem ellenkezően magabiztosan lépkedett. A legtöbb ember megfordult utána ,sőt páran még autogramot is kértek.

-Aranyosak voltak-motyogtam miután két kislány elment tőlünk egy-egy aláírással.

-Azok-hümmögött Ian.

-Na milyen újra a levegőn?-rötyögött .

-Nagyon jó-szippantottam nagyot a levegőbe. Időközben odaértünk Ninához,aki egy hatalmas öleléssel üdvözölt. Ian odarohant a kanapén üldögélő Sophiehoz,aki gütyögött párat,majd megölelte apukáját.

-Nagyon hiányoztál hercegnőm-puszilgatta Ian ahol csak tudta. Egy kicsit beszélgettünk Ninával,majd hazamentünk.

-Jajj,de szép vagy Sophie-simogattam a haját,miközben az ölemben ült.

-Itt is van a vacsid-hozta oda Ian a turmixot,amit Sophienak csinált. Megetettük,aztán meg pancsiztunk egyet.-Na most aztán patyolat tiszta vagy-sípoltattam felé a kis delfinét,amivel fürödni szokott.Elkezdett azzal a kis tündér hangjával kacagni.-De édes valaki-nyomtam egy puszit a fejére. Ian elvitte aludni,én pedig elmentem kinyitni az ajtót,mert ép csengettek.

Kinyitottam az ajtót és egy roppant elegáns, negyvenes nő nézett rám elég furcsán.

-Jó napot! Segíthetek?-kérdeztem mosolyogva,majd végig mértem a nőt.

-Szervusz....Hát én...-tétovázott,majd egy laza mosollyal folytatta-Emily Questet keresem.

-Ó hát az én vagyok-nyújtottam kezet.

-Kate Richardson-rázta meg lazán a kezemet.-Jöjjön beljebb-invitáltam be.

Bejött,majd a nappaliba megálltunk.

-Kérem ne vegye tolakodásnak,de miért keres?-kérdeztem.

-Tudod,nehéz ezt elmagyarázni.Nem is tudom,hogy hogyan kezdjek bele,igazából fogalmam sincs-mondta,majd letette a táskáját a kanapéra. Elég drága darab lehetett.

-Nem rég elkezdtem kerestetni valakit,akit régen eldobtam magamtól,és megtaláltam-mondta,majd lehajtotta a fejét,és nem voltam benne biztos,de azt hiszem pityeregni kezdett.

-Tizenhat éves koromban volt egy „mindent elsöprő” szerelmem. Persze nem törődtem a szüleim intő szavaival,és...hát,hogy lényegre törő legyek intim viszonyt folytattunk.Később kiderült,hogy állapotos vagyok,persze a fiú rögtön eltűnt amikor megtudta. A szüleim rettentően dühösek voltak,mindenáron abortuszra akartak küldeni,de én megmakacsoltam magam. Így árvaházba kellett adnom. Mikor megszültem a szüleim elszakítottak tőle,s még csak nem is láthattam. Nem beszéltem velük öt évig,elköltöztem az anyai nagyszüleimhez. Utána már tartottuk a kapcsolatot nagyjából,de soha sem bocsátottam meg nekik,hogy elszakítottak.....Tőled-mondta,mire én leblokkoltam. Amikor hallgattam,hogy mennyire fájt neki,hogy elszakították a gyerekétől még meg is sajnáltam,sőt majd nem sírtam. De most teljesen más érzések kavarogtak bennem. Harag és gyűlölet.

-Nem,te nem lehetsz az anyám-ordítottam.-Elhagytál... Ott kellett élnem...De mit is panaszkodom,még mindig jobban jártam,mert normális emberek közt nevelkedtem,akik szerettek!

Csak úgy folytak belőlem a bántó szavak. A nő zokogni kezdett.

-Jogod van ezeket a fejemhez vágni-suttogta,majd előkotorta a táskájából a zsebkendőjét.

-Emily nem tehettem semmit. Az a szerencse,hogy megszülhettelek.Nem telt el olyan nap huszonegy éve,hogy ne gondoltam volna Rád.Hogy vajon milyen a sorsod,jól érzed e magad,vagy...vagy egyáltalán élsz e?

Nem fogtam fel a szavait. Ide jön egy idegen nő,és azt állítja,hogy ő az anyám. Hirtelen fogtam magam,és berohantam Ian szobájába-Épp az ágyon feküdt,én felugrottam mellé,és sírva a mellkasára dőltem. Ijedve rám nézett.-Em,Emily mi a baj?-törölte le kezével a könnyeimet.

-Itt...itt egy nő.És azt állítja,hogy ő az anyám-nyögtem,majd ráborultam Ianre.

-Jól van.Próbálj megnyugodni,rendben? Én kimegyek hozzá és ha szeretnéd elküldöm.Okés?-kérdezte,majd óvatosan leemelt magáról,betakart és kiindult.-Rendben- suttogtam.

Pár perc múlva visszatért,és befeküdt mellém az ágyába.

-Semmi baj,nyugodj meg! Elment,de a címét itt hagyta,hogy ha esetleg szeretnél...

-Nem!-vágtam rá határozottan.-Nem akarom soha többé ezt a nőt látni!

-Erre most nem reagálok,mert majd idővel azt hiszem meg fog változni a véleményed-cirógatta a hajamat. Most tűnt csak fel,hogy együtt fekszünk,egymást ölelve.

Reggel már a saját ágyamban ébredtem.Emlékszem egy hosszas beszélgetés után,Ian átkísért a szobámba. Nagyon sok mindenről beszélgettünk,de főként a szüleimről.Változott a nézőpontom a beszélgetés után. Ian azt mondta,hogy menjek el hozzájuk,elkísér. Erre csak azt mondtam,hogy egy próbát megért. És különben is egy esélyt megilletnek.

Elég való hűnek tűnt Kate tegnapi mondókája. Szóval valószínű,hogy igaz amit elmondott és akkor ők nem is tehetnek róla...De azért később igazán megkereshettek volna! Ez a baj,hogy két érzés van bennem.Mára már tökéletesen megvoltam szülők nélkül.Nem is igazán gondoltam a hiányukra. Mindig azt mondtam miért hiányozna nekem bárki,akinek én sem hiányzok? De ezek szerint nekik hiányoztam... De most már mindegy mit gondolok,hiszen itt állok a hatalmas villa kapujában. Ian Sophieval az autóban vár.

Becsengettem ,mire egy kamerában egy arc jelent meg.

-Jó napot. Mit szeretne?-kérdezte egyhangúan.

-Emily Quest vagyok-mondtam. A férfi eltűnt,majd kis idő múlva visszatért.

-Rögtön kinyitjuk a kaput,fáradjanak a kísérőjével beljebb-mormolta Ianre utalva. Jeleztem neki,hogy járjon be. Besétáltam a gyönyörű „kastély” udvarába. Hatalmas volt.Én ekkora házat még nem láttam. Na és az udvar...Egyszerűen gyönyörű.

Mikor a házhoz értem kinyílt az ajtó,és Kate mosolygó arcát találtam magam előtt.

-Szia-köszöntött.

-Jó napot-motyogtam,majd bementem.-Ian mondta,hogy ott hagyta a címét,és … Végül is nem veszíthetek semmit,max egy órát vagy még annyit se az életemből.

-Utálsz-állapította meg,bár e percben ez nem volt igaz.

-Nem,nem utálom. Sajnálom magát. És ne arra gondoljon,hogy elszakították tőlem ezért sajnálom.Dehogy. Azért,hogy itt van ha tegnap jól számoltam harmincnyolc évesen. Előbb nem jutott volna eszébe megkeresni? Mert már a világért meg ne haragudjon,de nem hiszem el,hogy mondjuk ennyi idősen mint én,nem engedték volna ,hogy megkeressen.

-Jogos. Nincs rá mentségem Emily nincs. Talán féltem felfedni a múltat,felidézni a régi sérelmeket,annál is jobban ahogy addig. Fogalmam sincs.

Fájtak a szavai,mert úgy tűnt,hogy eddig nem érdekeltem.

-Gyönyörű nő lett belőled-somolygott rám.

Most tűnt csak fel,hogy mennyire is hasonlítok rá. A kék szemei,az alakja. Bár neki szőke haja volt,de nem voltam biztos benne,hogy ez az eredeti haj színe.

-Na és testvéreim vannak?-kérdeztem,most már nem leplezve az izgalmamat. Igaz,hogy minimális

 volt,de azért izgatott voltam.

-Két fiú. Michael,és Ryan. Michael hat,Ryan tizennégy éves. De ők csak a fél testvéreid. Mint tegnap már említettem,apád elhagyott. Azóta háromszor találkoztam vele,és meg kell mondjam szörnyű amit az életével művelt. De ezt természetesen nem azért mondtam,hogy lehordjam előtted vagy hasonló. Most gyere mutatok neked valamit-nyújtotta a kezét,de amikor észrevette,hogy ez már túl sok nekem,elindult. Követtem. Az emeletre ment.

-Van egy szoba,amit az évek során mindig másként rendeztem be neked. Egész azóta mióta ideköltöztünk. Tizenöt éve. Benyitott,és egy rózsaszín szobában találtam magam. Tele volt plüssökkel,játékokkal,elektronikus eszközökkel,és mindennel amit az évek során felhasználhattam volna.Egészen meghatott. Már csak el kellett döntenem,hogy mind ez igaz,vagy csak egy hazugság amivel visszaakar szerezni...

42.Fejezet

             Sziasztok!

Először is nagyon nagyon nagyon nagyon köszönöm a 7 kommentet! Eddig átlagosan 3 volt,de nagyon megörültem ennek a hétnek,és az új követőknek is! Itt a friss,nem lett valami hosszú,de nem akartalak sokáig várakoztatni Titeket,ha már egyszer ilyen kedvesek voltatok! :)

Remélem tetszik.

Puszi     Nicole


Uí.: Az esetleges formázási hibákért/helyesírási hibákért bocsánat,de megőrült a programom,és még képet sem tudtam feltölteni,de holnap újra próbálkozom! :D :)






                                                     "Azért,mert szeretlek"              









Zokogva néztem szembe Alexel,akinek arcán megint hatalmas mosoly ült.

-Na ne sírjál itt nekem. Ne mond,hogy nem élvezted a tegnap estét-simogatta meg a lábaimat. Rettentően féltem.Féltem,hogy újra megteszi,hogy újra át kell élnem azokat a borzadalmakat.

-Mit akarsz velem tenni?-kérdeztem,de a hangom kissé elcsuklott.

-Azt majd meglátod szépségem-mondta,majd megcsókolt. Elhúzódtam tőle,de ő újra magához húzott.

Akár csak tegnap,most is elvágta a székhez kötő zsinórokat,és felállított.Most a kanapéhoz vitt,és ráültetett.

-Könyörgöm ne-suttogtam,s éreztem,hogy újabb könnycseppek gördülnek le az arcomon. A visításommal semmit sem értem el.Újból kezdődött minden. Megint a pólómhoz nyúlt,és levette. Sírva összegömbölyödtem,és csak reménykedtem. Hirtelen zajt hallottam,majd eltűnt rólam Alex. A rémülettől felnézni sem mertem. Csak feküdtem az ágyon. Alex elkezdett ordibálni,majd csattogást hallottam. Erőt vettem magamon és magamra kaptam a pólómat. Összekuporodva ültem a kanapén,de sehol senkit sem találtam. A hang egy másik helységből jött ahol még nem voltam. Hirtelen egy alak jelent meg,s rögtön hatalmas kő esett le a szívemről.

-Emily,jajj a francba Emily-nyögte Ian,majd odarohant hozzám. A ruhája csupa vér volt.

-Miii...mit tettél?Ugye ne...m ölted meg?Nem akarom,hogy bajod essen miattam-szipogtam.

-Jaj Emily én annyira sajnálom.Soha többé nem hagylak magadra,soha-jött oda és megölelt. Először iszonyatosan jól esett Ian ölelése,aztán eszembe jutott Alex,és az érintései.Gyorsan elhúzódtam Iantől,majd az ágy másik végére mentem. Össze voltam zavarodva,és az emlékek tönkretettek,kínoztak.

-Ugye,ugye-nyögte Ian mérgesen-Emily ugye nem tette meg?-kérdezte ingerülten majd felállt. Én csak leborultam az ágyra leplezve a zokogásomat. Ajtó csapkodásra lettem figyelmes,és arra,hogy Alex felordít.

Kis idő múlva Ian visszajött.

-A rendőrök hamarosan itt lesznek.Kérlek gyere,elviszlek egy orvoshoz-mondta határozottan. Kellemetlen volt Iannel ez a helyzet.Szégyelltem magam előtte,amit észre is vett.

-Emily,Te semmiről sem tehetsz.Bízz meg bennem,én soha sem...-látszott rajta,hogy az undortól ki sem bírta mondani.-Muszáj kivizsgáltatnod magad,és a sebeidet is el kell látni,esküszöm,hogy örökké börtönben fog rohadni az a rohadék-morogta.

-Rendben-mondtam,majd próbáltam lábra állni,de nem ment. Ian odarohant,hogy megtartson.

-Istenem mit tett veled-küszködött magával. Láttam a szemében,hogy megtudná ölni Alexet.Miattam.Értem. Jó érzés volt,hogy így aggódik értem.-Kérlek,hagy emeljelek fel-kérte,majd bólintottam. Óvatosan,gondosan megnézte,hogy nehogy egy horzsolásomhoz érjen,majd óvatosan felvett.

-Jól van,most már itt vagyok,és megvédelek-simogatta a hátamat,mire én összerezzentem.

Kivitt a nappaliból,és az előtérben megpillantottam Alexet,amint a rendőrök kiviszik,és beültetik egy autóba. Az arca tele volt kék-zöld foltokkal,és csupa vér volt mindenütt.

Ian próbált minél távolabb vinni tőle. Beültetett az autója hátsó ülésére,majd hozott egy plédet és betakart.

Végre beindult a motor és elmentünk ebből a pokolból.

-Várjunk,ha te itt vagy,ki van Sophieval?-kérdeztem,majd megigazítottam egy kicsit az összekuszált hajamat.

-Ne aggódj,Ninával van.Most csak magaddal foglalkozz-mondta,majd szigorúan előre nézett.

-Dühös vagy rám?-kérdeztem elcsukló hangon.

-Már miért lennék dühös rád?Ne beszélj butaságokat-förmedt kissé rám.

-De akkor miért vagy ilyen?

-Jajj Emily ez nem miattad van. Csak nagyon megijesztettél.Tudod amikor felhívtál,először elgondolkodtam. Aztán rögtön útnak indultam,bár először azt sem tudtam hol van az az iskola. Rettentően aggódtam.Elképzeltem ahogy ... Na mindegy. Nagyon rám ijesztettél. És azt mocskot megtudnám ölni hidegvérrel-mondta,s kedves hangja átment megint abba a rideg, dühös hangnembe.

-Köszönök mindent-mondtam,majd behunytam a szemem ,de rögtön fel is nyitottam,mert Alex önelégült képét láttam.

Azt út további részébe nem beszéltünk.Szavak nélkül is tudtuk,hogy mit gondol a másik. Ian dühben égett,én pedig félelemben merengtem.

Amikor a kórházhoz értünk,rögtön ellátták a sebeimet,majd Ian egy nő gyógyászhoz is elrángatott,ami nagyon kellemetlenül érintett. Miután végeztünk felkeresett egy pszichológus is.Pár percet raboltam az idejéből,aztán ő is rájött,hogy nem tárulkozom fel neki,ezért írt nyugtatót és elengedett. Iant kértem,hogy a saját lakásomba vigyen,de nem tette.Az övébe vitt. Sophie Ninánál volt. Ian adott tiszta ruhát,és megágyazott.

-Főzök egy teát,addig nyugottan menj és fürödj le-mondta majd elment. Hamar a forró zuhany alá álltam és megmostam minden porcikámat amennyire csak tudtam. Lekartam mosni annak a disznónak minden érintését.

Miután végeztem,jra kötöttem a sebeimet,majd lefeküdtem. Ian késöbb ott termett egy nagy pohár gőzölgő teával.

-Nem erőltetem,ha nem akarod.Viszont ha már a dilidokinak nem mondtál semmit...Tudod jót tesz az embernek ha van kinek ki beszélni a gondjaidat. Tapasztaltam,hogy utána jobb lesz-magyarázta.

Nagyot sóhajtottam majd belekezdtem.

-Tudod miután kijöttem az árvaházból nem volt senkim. Alexel az utcán futottam össze,és felajánlotta,hogy ad pénzt,ha dolgozom neki.Táncolnom kellett a bárjában és felszolgálnom. nem kevés pénzt adott,amit törlesztenem kellett. Egy idő után már mást is akart és én elszöktem tőle.Minden hónapban küldtem a számlájára jó kora összeget,de rám talált és..

-Jajj Ian nagyon szörnyű volt-borúltam az ölébe sírva .-Minden érintése,mintha tüzesvasat húztak volna végig a bőrömön-nyögtem.

-Ssss már vége van.Nem engedem,hogy bárki mégegyszer ezt tegye veled. Barom voltam ,egy hülye barom ,hogy elküldtelek és hagyjam,hogy ez történjen veled-simogatta a hajamat.-Soha többé nem hagylak magadra.Soha többé-mondta,majd szorosan magához húzott.





Ian:

Figyeltem ahogy alszik.Akár egy hercegnő.Nagyon szép volt,bár látszott rajta,hogy megtört. Rettentően megviselte nem csak őt,de engem is ez a dolog. Remélem az az ember ott fog a börtönben megrohadni. A legjobb ügyvédeket felbérlem,hogy védjék Emilyt,és jutassák börtönbe azt a szemetet. Emily felszuszogott,majd elborúlt az arca. Teste ide -oda rángatózott,majd egy idő után sírva ordított álmában.Gyorsan felugrottam az ágyra,és magamhoz húztam.

-Emily! Emily,nyugalom itt vagyok,itt vagyok-simogattam,mire felébredt.

Odabújt hozzám,majd szorosan átöleltem.

-Csak egy rossz álom volt.

-Bárcsak az lett volna,de ez megtörtént-dadogta.

-Rögtön jövök-mondtam,majd kibújtam Emily alól,és kimentem a nappaliba. Felkaptam a telefont,és felhívtam Ninát. Elmondta,hogy Sophie nagyon ügyesen elaludt és jó étvággyal evett is. Miután megbizonyosodtam,hogy kislányom rendben van,egy nyugtatóval visszamentem Emilyhez.

-Csak felhívtam Ninát. Azt mondta ,hogy sok puszit küld,és holnap jön meglátogatni. Ezt pedig vedd be-nyújtottam oda neki a gyógyszert,és egy pohár vizet.Hamar bevette,majd visszadőlt az ágyra.

-Sophie jól viselkedett a távollétemben?kérdezte egy mosollyal.

-Nagyon jó kislány volt,bár hiányolt ő is. Az én nyolchónapos nagylányom-mosolyogtam.

-Na majd megnézem ha tizennyolc lesz,akkor is így vigyorogsz e-próbált nevetni,de nem nagyon ment neki.

Behunyta a szemeit,majd én rögtön újr oda mentem hzzá,és a karjaimba vettem.

-Miért csinálod ezt?-sóhajtotta csukott szemmel.-Miért ölelsz meg,miért vagy ilyen kedves?-mondta teljesen nyugottan.

-Azért,mert szeretlek.

41.Fejezet

 Sziasztok!
Megint nagy kihagyás után itt a friss! Sajnálom,hogy csak
most hoztam,de még mindig nincs itthol a gépem és ez nehezíti a dolgokat.:S
Előre szólok,hogy elég erőszakkal teli,agresszív fejezet lesz...
Azért remélem tetszik,már amennyire tetszhet egy ilyen rész! :)
Köszönöm az előző fejezethez írt komikat!!!
Puszi Nicole

                                                               Kísért a múlt

Nate nagyon kedves volt a vacsoránkon. Rengeteget mesélt az egyetemen eltöltött éveiről,és minden másról. Mindenáron haza akart kísérni,de nem akartam,hogy lássa a környezetemet. Ő megint csak egy újgazdag fiú,azt hiszi,hogy az élet fenékig tejfel.Nem csalódott még az életben. A cipőm hangosan kopogott a vizes aszfalton. A sötétben gyönyörűen  esett az eső. Ahogy az utcai lámpák megvilágították a parkot,meseszép volt.Mindig is szerettem este sétálni,leszámítva a sötétséget,amitől rettegtem. Az intézetben is mindig Izzyvel aludtam,mert féltem,s ezt a félelmet még most sem tudtam legyőzni. Az meg már csak fokozta,amikor a bárban dolgoztam. A színpad mögött,mindig sötét volt,és ott szörnyű dolgok történtek.Szörnyűek.. A szél feltámadt.  Hirtelen lépteket hallottam.Hátranéztem,de senki sem volt ott.  Egyre gyorsabban lépkedem.Megint előtört a félelmem, a pánik.
Éreztem ahogy két kéz megragad hátulról.Először azt hittem,hogy csak képzelődök a félelmemtől. Az egyik kezét a számra tapasztotta. Rettentően megijedtem. Szinte megmoccanni sem tudtam,annyira féltem.Próbáltam kiabálni,de nem ment.A kezét rettentő erősen nyomta a számnak. Egyre messzebb vonszolt,majd egy kocsinak lökött. Rettentően megfájdult a fejem,szédültem,majd egyre homályosabb lett körülöttem minden.Ez csak egy rossz álom,ez csak egy rossz álom-hajtogattam magamnak.

-Na mi van? Ébresztő kicsikém,ébresztő-ütögette valaki az arcomat. A rémülettől felpattantak a szemhéjaim,majd én is felakartam kelni a kényelmetlen székből,de nem ment. Végig pillantottam a  testemen,ami egy kötéllel rögzítve volt a kemény fa székhez.Kiakartam nyitni a számat,de be volt tömve. Félve ugyan,de szembe néztem a hangal,ami felébresztett.
-Na mi van szivi,ugye nem felejtettél el-vihogott. Alex. Nyögések hagyták el a számat. Megfog ölni,meg fog ölni-hajtogatta egy hang a fejemben,amit igyekeztem elhessegetni. Ő is pont most talált rám,amikor végre találtam valakit,aki szerethet,és akit szerethetek.Nate a vacsoránkon nagyon szívélyes volt velem.Lerítt róla,hogy többet akar puszta barátságnál,és én erre csak annyit mondtam,hogy miért ne?
-Ugye nem hitted azt babám,hogy elfelejtem azt a jó sok zöld hasút,amit kölcsönadtam neked-nevetett tovább. Megbíztam benne. Amikor kikerültem az otthonból pénz kellett. Ő felajánlotta,hogy ad kölcsön,de cserébe dolgozzak neki. Több hónapon keresztül táncoltam a bárjában,és felszolgáltam a szállásért,és pénzért cserébe. Egy idő után ez nem volt neki elég,és többet akart,de én otthagytam,elszöktem tőle. Írtam viszont egy levelet,neki,hogy minden hónapba küldök neki pénzt,amíg nem törlesztem az adósságomat. De rám talált.És most megfog ölni. Egy erőteljes rántással kitépte a számból a ruhadarabot,amire egy ordítással reagáltam.Rettentően fájt.-Mit....mit akarsz?-sziszegtem.Rettentően fájt a szám,és a testem több pontja.
-Te csak ne kérdezősködj-csóvált a fejé.t-Itt egyedül  én kérdezek. Mondjuk kezdjük azzal,hogy miért szöktél el tőlem?Hm? Gyerünk válaszolj cica-simogatta meg az arcomat.Érintése rideg volt legszívesebben elhúztam volna a fejemet,de nem tudtam.-tudod,ha jó kislány leszel,és azt teszed amit mondok,talán megengedem,hogy újra nekem dolgozz. Sőt nem öllek meg-mondta világ megváltó hang hordozással.
-Nem fogok neked dolgozni-suttogtam.
-Azt majd  meglátjuk-mondta majd pofon vágott. Éreztem a keze nyomát az arcomon.Tudtam,hogy agresszív,de rém álmomban sem gondoltam volna,hogy  ez lesz.Bizonyára itt akar tartani,kínozni.
-Tudod Emy,nagyon szép lettél-simogatta az arcomat ott, ahol az előbb megütött.  A derekamhoz nyúlt,majd elővett egy kést,és levágta a kötelet.A székkel összekötő köteleket mint elvágta csak a lábaimat,és kezeimet összefogókat hagyta rajtam. Megragadta a karomat,és magával húzott egy másik helyiségbe.Most vettem csak észre,hogy egy lakásban vagyunk. Elég  rozoga volt.
Egy hálószobába mentünk.-Elszórakozunk egy kicsit,rendben babám?-simogatta meg a kezemet.-Most törleszthetsz-mondta,majd az ágyra lökött.Tudtam,hogy mit akar. De nem fogom megadni neki azt az örömet,hogy hagyom magam.Elhúzódtam tőle,de ő egyre közelebb jött,majd rám nehezedett.
-Na,na. Jól van,így is jó lesz nem muszáj belemenned.Nem kértem az engedélyedet. De ugye tudod,ha ellenkezel,csak több törleszteni valód lesz-nevetett,majd eltűrte a hajamat,és a nyakamat csókolgatta. Összerezzentem minden érintésénél.Szinte fájtak azok a csókok. Próbáltam ellenkezni,de nem ment. Miután megunta,hogy rugdosom,a lábamat az ágyhoz kötötte.-Á nagyon vonzó vagy Emy!De túl sok ruha van rajtad-mondta,majd pofátlanul levette a pólómat,majd a nadrágomat.Most már zokogtam.
-Ké...kérlek szépen...engedj el...esküszöm a többszörösét előkaparom neked,csak engedj el-könyörögtem nyögve.
-Az a szekér már elment cica-lehelte,majd megcsókolt. Elrántottam a fejemet,de a hajamnál fogva vissza húzott magához,majd erőteljesebben szorított magához,és csókolt.
-Ne,ne! Ne érj hozzám-ordítottam,ahogy csak bírtam,de semmit sem használt. Megtette,amitől  a legjobban féltem.




Összekuporodva ébredtem,s próbáltam azt hinni,hogy csak egy rossz álom volt.Egy nagyon rossz álom. De nem tudtam benne hinni.Nem tudtam áltatni magam,és azt mondani: "semmi baj Emily". Ami tegnap történt az mély nyomot hagy bennem,és soha senki nem tudja elfeledtetni velem.Undorodom ,undorodom a férfiaktól. Fájt minden porcikám. Megint egy széken találtam magam. Próbáltam kiszabadulni a kötél fogságából,de nem ment. Egy közeli asztalon megpillantottam  mobilomat Megakartam bizonyosodni,hogy Alex nincs itt,mivel ha rajt kap,hogy telefonálni próbálok,nekem végem.
-A..Alex!-kiáltottam félve. Többször megismételtem,de nem kaptam választ.Síri csend volt.
A székkel megpróbáltam az asztal felé ugrálni,bár tekintve a sok horzsolást,és véraláfutást,ami a testemet borította,rettentő nehéz volt. Legalább tíz percig próbálkoztam a tőlem négy méterre lévő asztalhoz érni. Amikor sikerült,próbáltam felállni,vagy legalábbis a kezemmel elérni a telefonomat. Nem is tudom mit mondok,ha sikerül valakit felhívnom,hiszen azt sem tudom hol vagyok.De talán letudja nyomozni,hogy honnan jött  a hívás.Ahogy felálltam a székkel kinéztem az ablakon. Rögtön tudtam hol vagyok. A régi   ODK iskolával szemben. Hogy én mennyire utáltam az árvaházból rendes sulikba menni.Többször voltunk látogatóba,hogy milyen is egy rendes iskola,s hogy ismerkedjünk más gyerekekkel.Nem szerettem,mert megalázónak éreztem és fájt is,hogy azoknak a gyerekeknek volt családja nekem meg nem...Szerencsére be volt kapcsolva a mobilom. Hirtelen ajtó zörgést hallottam,és tudtam,hogy nem jó személyt fogok hívni,de megnyomtam a gyors hívót. Iant állítottam be,hogy ha esetleg gond van Sophieval gyorsan tudjam értesíteni.
-Igen?-szólt bele rosszkedvűen Ian.
-Ian-könnyebűltem meg.-Figyelj nem sok időm van a régi ODK iskolával szemben lévő házban vagyok.Kb az ötödiken.Elraboltak kérlek segíts,nagyon nagy bajban vagyok-nyögtem majd hamar kinyomtam és vissza tettem a helyére a telefont. Vissza ugráltam oda,ahol eredetileg voltam,hogy nehogy Alex észrevegye a dolgot.
-Na látom magadhoz tértél te kis vadmacska. A tegnapi este után.pfúú-mosolygott,majd felhúzta a pulóvere ujját,és dicsekedve elém tette a karmolás nyomait. Természetesen nem az erotikus, extrém hajlamaim  következménye lett,hanem az ellenkezésemé. Nem akartam vissza gondolni a tegnapra.Beleborzongtam az emlék képekbe,nem tudtam nem rá gondolni.Zokogni kezdtem,mire ő csak nevetett. Most már csak reménykedni tudok,hogy Ian kiment ebből a rém álomból.