43.Fejezet

Sziasztok!
Sajnálom.,hogy tegnap nem hoztam,és hogy ma is csak ennyire későn!
 Ami a legfontosabb,hogy NAGYON KÖSZÖNÖM a 10 komit!!!
Ahhoz képest,hogy rettentő sokáig csak egy,aztán egy-kettő majd három,most pedig hirtelen 10! Nagyon örülök neki,hogy komiztok.:)
Remélem tetszeni fog ez a rész is.
Sok Puszi
               Nicole



                                                                  Váratlan vendég

Pár nap elég egyhangúan telt,hiszen egész nap csak pihentem. Ian minden léptemen nyomon követte.

-Mit gondolsz,elmegyünk ma sétálni?-kérdezte.

-Nem tudom,még nem igazán van erőm kimenni innen-sóhajtottam,majd megsimogattam Bella buksiját.-Viszont Sophiet hazahozhatnád,már nagyon hiányzik.

-Nekem is. Csak azért vittem Ninához,hogy rád tudjak koncentrálni egy kis időre-mosolygott,majd eltűnt a konyhában.

-Nézd mit vettem-hozott egy dobozt,két kanállal.-Tudom,hogy ez csajos dolog,de én is imádom-rötyögött,majd mellém ült,és oda adta az egyik kanalat.

-Eper fagyi! Köszönöm Ian. Nyammm-kanalaztam bele. Tudta,hogy ez a kedvencem.

-Jó látni,hogy ilyen jó ízűen tudsz enni-mosolygott,majd ő is nekilátott a fagyinak.-na és visszatérve a sétáláshoz. Nincs kedved elsétálni velem Sophieért Ninához? Ne mond nemet,kérlek!

-Oké,nem bánom-egyeztem bele. Miután befejeztünk a fagyi evést elmentem átöltözni.

-Na kész vagy?-kiáltott be Ian a szobámba,mire én kimentem.-Kész.

Ian bezárta az ajtót,majd elindultunk. Jól esett belélegezni a friss oxigént,bár féltem egy kicsit. Bátortalankodva lépkedtem Ian mellett,aki velem ellenkezően magabiztosan lépkedett. A legtöbb ember megfordult utána ,sőt páran még autogramot is kértek.

-Aranyosak voltak-motyogtam miután két kislány elment tőlünk egy-egy aláírással.

-Azok-hümmögött Ian.

-Na milyen újra a levegőn?-rötyögött .

-Nagyon jó-szippantottam nagyot a levegőbe. Időközben odaértünk Ninához,aki egy hatalmas öleléssel üdvözölt. Ian odarohant a kanapén üldögélő Sophiehoz,aki gütyögött párat,majd megölelte apukáját.

-Nagyon hiányoztál hercegnőm-puszilgatta Ian ahol csak tudta. Egy kicsit beszélgettünk Ninával,majd hazamentünk.

-Jajj,de szép vagy Sophie-simogattam a haját,miközben az ölemben ült.

-Itt is van a vacsid-hozta oda Ian a turmixot,amit Sophienak csinált. Megetettük,aztán meg pancsiztunk egyet.-Na most aztán patyolat tiszta vagy-sípoltattam felé a kis delfinét,amivel fürödni szokott.Elkezdett azzal a kis tündér hangjával kacagni.-De édes valaki-nyomtam egy puszit a fejére. Ian elvitte aludni,én pedig elmentem kinyitni az ajtót,mert ép csengettek.

Kinyitottam az ajtót és egy roppant elegáns, negyvenes nő nézett rám elég furcsán.

-Jó napot! Segíthetek?-kérdeztem mosolyogva,majd végig mértem a nőt.

-Szervusz....Hát én...-tétovázott,majd egy laza mosollyal folytatta-Emily Questet keresem.

-Ó hát az én vagyok-nyújtottam kezet.

-Kate Richardson-rázta meg lazán a kezemet.-Jöjjön beljebb-invitáltam be.

Bejött,majd a nappaliba megálltunk.

-Kérem ne vegye tolakodásnak,de miért keres?-kérdeztem.

-Tudod,nehéz ezt elmagyarázni.Nem is tudom,hogy hogyan kezdjek bele,igazából fogalmam sincs-mondta,majd letette a táskáját a kanapéra. Elég drága darab lehetett.

-Nem rég elkezdtem kerestetni valakit,akit régen eldobtam magamtól,és megtaláltam-mondta,majd lehajtotta a fejét,és nem voltam benne biztos,de azt hiszem pityeregni kezdett.

-Tizenhat éves koromban volt egy „mindent elsöprő” szerelmem. Persze nem törődtem a szüleim intő szavaival,és...hát,hogy lényegre törő legyek intim viszonyt folytattunk.Később kiderült,hogy állapotos vagyok,persze a fiú rögtön eltűnt amikor megtudta. A szüleim rettentően dühösek voltak,mindenáron abortuszra akartak küldeni,de én megmakacsoltam magam. Így árvaházba kellett adnom. Mikor megszültem a szüleim elszakítottak tőle,s még csak nem is láthattam. Nem beszéltem velük öt évig,elköltöztem az anyai nagyszüleimhez. Utána már tartottuk a kapcsolatot nagyjából,de soha sem bocsátottam meg nekik,hogy elszakítottak.....Tőled-mondta,mire én leblokkoltam. Amikor hallgattam,hogy mennyire fájt neki,hogy elszakították a gyerekétől még meg is sajnáltam,sőt majd nem sírtam. De most teljesen más érzések kavarogtak bennem. Harag és gyűlölet.

-Nem,te nem lehetsz az anyám-ordítottam.-Elhagytál... Ott kellett élnem...De mit is panaszkodom,még mindig jobban jártam,mert normális emberek közt nevelkedtem,akik szerettek!

Csak úgy folytak belőlem a bántó szavak. A nő zokogni kezdett.

-Jogod van ezeket a fejemhez vágni-suttogta,majd előkotorta a táskájából a zsebkendőjét.

-Emily nem tehettem semmit. Az a szerencse,hogy megszülhettelek.Nem telt el olyan nap huszonegy éve,hogy ne gondoltam volna Rád.Hogy vajon milyen a sorsod,jól érzed e magad,vagy...vagy egyáltalán élsz e?

Nem fogtam fel a szavait. Ide jön egy idegen nő,és azt állítja,hogy ő az anyám. Hirtelen fogtam magam,és berohantam Ian szobájába-Épp az ágyon feküdt,én felugrottam mellé,és sírva a mellkasára dőltem. Ijedve rám nézett.-Em,Emily mi a baj?-törölte le kezével a könnyeimet.

-Itt...itt egy nő.És azt állítja,hogy ő az anyám-nyögtem,majd ráborultam Ianre.

-Jól van.Próbálj megnyugodni,rendben? Én kimegyek hozzá és ha szeretnéd elküldöm.Okés?-kérdezte,majd óvatosan leemelt magáról,betakart és kiindult.-Rendben- suttogtam.

Pár perc múlva visszatért,és befeküdt mellém az ágyába.

-Semmi baj,nyugodj meg! Elment,de a címét itt hagyta,hogy ha esetleg szeretnél...

-Nem!-vágtam rá határozottan.-Nem akarom soha többé ezt a nőt látni!

-Erre most nem reagálok,mert majd idővel azt hiszem meg fog változni a véleményed-cirógatta a hajamat. Most tűnt csak fel,hogy együtt fekszünk,egymást ölelve.

Reggel már a saját ágyamban ébredtem.Emlékszem egy hosszas beszélgetés után,Ian átkísért a szobámba. Nagyon sok mindenről beszélgettünk,de főként a szüleimről.Változott a nézőpontom a beszélgetés után. Ian azt mondta,hogy menjek el hozzájuk,elkísér. Erre csak azt mondtam,hogy egy próbát megért. És különben is egy esélyt megilletnek.

Elég való hűnek tűnt Kate tegnapi mondókája. Szóval valószínű,hogy igaz amit elmondott és akkor ők nem is tehetnek róla...De azért később igazán megkereshettek volna! Ez a baj,hogy két érzés van bennem.Mára már tökéletesen megvoltam szülők nélkül.Nem is igazán gondoltam a hiányukra. Mindig azt mondtam miért hiányozna nekem bárki,akinek én sem hiányzok? De ezek szerint nekik hiányoztam... De most már mindegy mit gondolok,hiszen itt állok a hatalmas villa kapujában. Ian Sophieval az autóban vár.

Becsengettem ,mire egy kamerában egy arc jelent meg.

-Jó napot. Mit szeretne?-kérdezte egyhangúan.

-Emily Quest vagyok-mondtam. A férfi eltűnt,majd kis idő múlva visszatért.

-Rögtön kinyitjuk a kaput,fáradjanak a kísérőjével beljebb-mormolta Ianre utalva. Jeleztem neki,hogy járjon be. Besétáltam a gyönyörű „kastély” udvarába. Hatalmas volt.Én ekkora házat még nem láttam. Na és az udvar...Egyszerűen gyönyörű.

Mikor a házhoz értem kinyílt az ajtó,és Kate mosolygó arcát találtam magam előtt.

-Szia-köszöntött.

-Jó napot-motyogtam,majd bementem.-Ian mondta,hogy ott hagyta a címét,és … Végül is nem veszíthetek semmit,max egy órát vagy még annyit se az életemből.

-Utálsz-állapította meg,bár e percben ez nem volt igaz.

-Nem,nem utálom. Sajnálom magát. És ne arra gondoljon,hogy elszakították tőlem ezért sajnálom.Dehogy. Azért,hogy itt van ha tegnap jól számoltam harmincnyolc évesen. Előbb nem jutott volna eszébe megkeresni? Mert már a világért meg ne haragudjon,de nem hiszem el,hogy mondjuk ennyi idősen mint én,nem engedték volna ,hogy megkeressen.

-Jogos. Nincs rá mentségem Emily nincs. Talán féltem felfedni a múltat,felidézni a régi sérelmeket,annál is jobban ahogy addig. Fogalmam sincs.

Fájtak a szavai,mert úgy tűnt,hogy eddig nem érdekeltem.

-Gyönyörű nő lett belőled-somolygott rám.

Most tűnt csak fel,hogy mennyire is hasonlítok rá. A kék szemei,az alakja. Bár neki szőke haja volt,de nem voltam biztos benne,hogy ez az eredeti haj színe.

-Na és testvéreim vannak?-kérdeztem,most már nem leplezve az izgalmamat. Igaz,hogy minimális

 volt,de azért izgatott voltam.

-Két fiú. Michael,és Ryan. Michael hat,Ryan tizennégy éves. De ők csak a fél testvéreid. Mint tegnap már említettem,apád elhagyott. Azóta háromszor találkoztam vele,és meg kell mondjam szörnyű amit az életével művelt. De ezt természetesen nem azért mondtam,hogy lehordjam előtted vagy hasonló. Most gyere mutatok neked valamit-nyújtotta a kezét,de amikor észrevette,hogy ez már túl sok nekem,elindult. Követtem. Az emeletre ment.

-Van egy szoba,amit az évek során mindig másként rendeztem be neked. Egész azóta mióta ideköltöztünk. Tizenöt éve. Benyitott,és egy rózsaszín szobában találtam magam. Tele volt plüssökkel,játékokkal,elektronikus eszközökkel,és mindennel amit az évek során felhasználhattam volna.Egészen meghatott. Már csak el kellett döntenem,hogy mind ez igaz,vagy csak egy hazugság amivel visszaakar szerezni...