Itt a friss,és tudom,hogy nagyon későn hoztam( 23:27),de azért
remélem holnap elolvassátok! ;) :)
Puszi
Nicole
Izzy
-Mi csoda?Miért mennénk Kínába?-hüledezett.
-Tudod Nina,akiről beszéltünk.Megmarta egy kígyó és muszáj odamennünk!Nagyon rosszul van-magyaráztam kissé ingerülten.
-Mi?Öhm...ne érts félre,csodálatos dolog lenne elutazni Kínába,de először is nem tudnám fedezni,másodszor pedig holnap péntek,és fontos dolgom van!
-Azzal ne törődj,én állom az utat,csak kérlek gyere-mondtam.Nem tudom miért ragaszkodom a jelenlétéhez,de valahogy megnyugtat.
- Te ezt nem érted!Nekem muszáj holnap el mennem! Sajnálom-mondta,majd lehajtotta a fejét.
-De még is miért?-kérdeztem.Tudtam,hogy ezzel a kérdéssel behatolok a magánéletébe,amit nem nagyon akartam.
-Ne haragudj,de erről nem beszélnék...A lényeg,hogy minden pénteken dolgom van-szögezte le.
Bólintottam,majd kisétáltam a nappaliba. Nem értem miért nem teszi meg nekem.Pár napról lenne szó,és még plusz pénzt is kapna érte. Emily is kijött.
-Miért akarod,hogy annyira menjek? Nem tagadom nagyon jó lenne,de van az én vágyaimnál fontosabb is. Mindig is érdekelt Kína,hiszen csodálatos történelemmel büszkélkedhet. A helyszínek,a tájak,az események,az emberek,a kultúrák mind utánozhatatlanok. De nem tehetem meg,hogy emiatt elhalasszam a....a dolgomat-az utolsó szót elég nyomatékosan mondta.
-Semmi gond-szontyolodtam el,viszont már egyre jobban érdekelt a kis „dolga”,
-Még egyszer bocsánat,és én most lefekszem.Már túl késő van haza menni-mondta,majd elment a szobájába. Nem haboztam én is lefeküdtem.Holnap hosszú nap elé nézek.
Este elterveztem mindent.Már tudom mit fogok csinálni.Nem hagyom annyiban a dolgot.
Figyeltem Emilyt,ahogy bepakolja a táskáját,és taxit hív. Még hajnalban átvittem Sophiet Mrs. McWayerhez. A temetés óta nem találkoztam vele,szerencsére nagyon szívélyes volt.
Emily beszállt az autóba,és én követtem. El nem tudtam képzelni hova megy. Annyi dolog megfordult már a fejemben.Nem akarok nyomozni utána,bár még is ezt teszem.Egyszerűen furdal a kíváncsiság,s nem tudok tenni ellene. Tudom,hogy ez rossz,és megfog rám haragudni,ha megtudja,de muszáj kiderítenem,hogy hova megy. Legalább húsz kilométert mentünk,mire végre egy rettentően szegényes környéken megállt. Rögtön szóltam a sofőrnek,hogy mi is álljunk meg. Kiszállt,és egy eléggé elhagyatottnak tűnt épület felé vette az irányt. Nem értem mit keres itt. Miután bement az épületbe én is követtem. Benyitottam,s egy porta volt előttem.
-Jó napot.-köszöntött egy idős hölgy.
-Khm...Jó napot-motyogtam. Most azon gondolkodtam,hogy elég hülyének nézne,ha megkérdezném,hogy hol vagyok? Vagy nem?Na azért egy próbát megér.
-Hölgyem,megmondaná,hogy mi ez az épület?-kérdeztem.Azt hiszem ha szerencse játékos lennék,most azt mondanám,hogy ilyen találatom legyen... A nőről lerítt,hogy irtó bolondnak néz,de aztán úgy tűnt „rábeszélte” magát a válasz adásra.
-Ez itt a Mr. Valens Gyermekotthon-mondta.Először semmit sem értettem.Majd kezdtem megvilágosodni.Talán Emilynek gyereke van?Csak túl fiatalon esett teherbe és... kezdett minden összeállni.
-Köszönöm-suttogtam,majd kimentem az épületből. Ezt nem akarta elmondani? Hirtelen az üveg ajtón keresztül megpillantottam Emily arcát.Gyorsan beugortam a taxiba,hogy ne vegyen észre.
Kinyílt az ajtó,és egy lánnyal jött ki. Kizárt,hogy a lánya legyen,hiszen legalább tizenhat lehet. Akkor meg milyen kapcsolatban állhat vele? Nem bírtam ki,kiszálltam az autóból.
Gyalog követtem őket. Egész úton nevettek,és beszélgettek bár azt nem hallottam miről. Hirtelen egy pláza félébe tévelyedtek be. A testvére lenne?De hát annyira mások! A lánynak hosszú fekete haja,és kicsi barna szemei voltak. Teljesen más,mint Emily.
Eljött az én időm.
-Emily-kiáltottam. A lány hátra fordult,s ijedve mért végig.
-Ian-nyögte. Nem akartam felhozni a témát,csupán közölni vele,hogy holnap indulok Ninához,és este jöjjön a lakásomba.
-Bocsánat,hogy zavarlak,csak azt szeretném veled közölni,hogy holnap indulok,szóval ha akarsz tarts velem! Na és ha nem nagy kérés ma este vagy amikor ráérsz ugorj majd fel-mosolyogtam rá.Nem akartam kellemetlen helyzetbe hozni.Csupán előbb vagy utóbb megtudni az igazságot. Ennyi.
-O...okés-mondta még mindig elég ijedt volt.
-Rendben.Sziasztok-mondtam,majd elballagtam. Ezen kattog az agyam,és nem tudom,hogy miért! Ilyen dolgokkal foglalkozom,mikor Nina meg szenved... Szívem szerint azonnal indultam volna,de az eszem azt mondta várjam meg Emilyt. Végül is nap közben úgyis Ninával leszek a kórházban,és jó lesz ha valaki vigyáz a lányomra.
Amikor haza értem elővettem egy fénykép albumot,amiben Elza,én Nina és a többiek voltak. A bulik,a puccos partik vagy csak egy este itthon.Mint megörökítve. Elza annyira üde és gyönyörű volt.Felfoghatatlan ami történt. Próbálok egyre kevesebbet gondolni az esetre,ezt bizonyítja a kis nyomozásom is. Akárhogy próbálom kizárni az életemből a múltat nem megy.Nem. Fáj. Ez egy örök seb lesz azt hiszem. Időközben Oliver elhozta Mrs. McWayertől Sophiet. Hihetetlen,hogy ezek az emberek ilyen odaadóan és szeretet teljesen tudnak segíteni nekem. Jó érzés,hogy vannak a hátam mögött,nem vagyok egyedül.
-Szeretlek Kicsim-puszilgattam Sophiet,amire csak egy nagy mosollyal válaszolt.-Vigyázz királynőm ezektől a mosolyoktól elolvadok-nevettem rá.Hirtelen olyat tett amit eddig nem: mosolyból egy kis kacaj lett.Olyan jó volt hallgatni ezt az angyali nevetést.
-Na így már el is olvadtam-emeltem fel,majd álomba ringattam. Pontban hétkor megérkezett Emily. Lehajtott fejjel bandukolt felém. Hirtelen letelepedett mellém a kanapéra,és egy nagyot sóhajtott.
-Tudod Ian...nehezemre esik erről beszélni,de adok magyarázatot.Persze,hogy adok-mosolygott kissé gúnyosan.-A szüleim az utcára tettek. Senki sem tudta,hogy miért,de ott hagytak egy sikátorban. Egy apáca talált rám,aki az otthonba vitt.Ott nőttem fel,állami gondozott vagyok,vagyis voltam. Amikor betöltöttem a tizennyolcat önálló életet akartam kezdeni,ami nagyjából sikerült is. Három éve szabad,független életet élek,amilyet mindig is akartam-mosolygott szomorúan.-A lány akit velem láttál Izzy,aki olyan akár a húgom lenne. Mivel tizenhat még bent kell élnie,és én minden pénteken kihozom. Elmegyünk vásárolni,moziba , kirándulni,vagy csak a lakásomba beszélgetünk. Ez az igazság Ian,és nem akartam elmondani,de úgy látom nem volt választásom-mondta
Nehezemre esett válaszolni. Örülök,hogy megosztotta velem,de most szégyellem magam.Itt ez a lány,aki próbálta/próbálja felépíteni az életét,és én elkezdek benne turkálni,pedig semmi közöm sincs hozzá. Ian,mekkora egy barom vagy!
-Nem volt jogom ezt tudni,vagyis követni és...
-Te követtél engem?-fakadt ki.
-Nagyon sajnálom!-mondtam őszintén. Tudtam,hogy ez lesz,de mégis megtette.Gondoltam,hogy kiborul,de mégis követtem.
-Jézusom,te bolond vagy-kiáltotta.-Igazad van,nem volt jogod-motyogta,majd halkan pityeregni kezdett.Felkapta a táskáját,és menni készült,de nem hagytam.
-A menyasszonyom meghalt. A szülés után ,nem volt elég ereje...-nyögtem fájdalommal a hangomban.-Annyira....annyira várta Sophiet,és...nem adatott meg neki,hogy akár egyszer is magához ölelje,hogy egyszer is megpuszilja,vagy csak rá nézzen! Soha nem szerettem még....még senkit sem annyira,mint Őt-most már nekem is könnyek szöktek a szemembe.-A szüleim utálták.Mi tagadás,ki nem állhatták a k*rva életbe is! Soha a büdös életbe nem szerették,persze ezt nem
mondtam el neki. Azóta sem beszélek velük. Figyelj Emily,nem tudom,hogy miért mondtam én ezt most el,de tény,hogy nekem sem tökéletes az életem,és nem kellett volna ezt szégyellned előttem.-mondtam,majd észrevettem,hogy most még jobban sír mint azelőtt. Nagyon jó,most elértem,hogy sajnáljon...Közelebb lépett,majd próbált egy kicsit mosolyogni.
-Köszönöm-suttogta zokogva.
