37.Fejezet

Sziasztok!
Itt a friss,remélem tetszik! :) Kicsit lassan jött össze,de kész :)
Hát,más mondanivalóm nincs is:D :)
Jó olvasást!
Puszi
       Nicole

                                                                        Színjáték

-Ian,Ian valami baj van?-jött oda Emily.Olyan furcsán nézett rám,mintha csak tudná,hogy rosszul érzem magam.

-Nem,semmi-motyogtam,majd tovább toltam a kocsit.Emily Bellával követett.

-Aranyos kislány...-mosolygott.-Gondolkodtál már azon,hogy mi lesz,ha Sophie is ekkora lesz?Vagy nagyobb? A pasikat tuti megéred majd elűzni tőle,amilyen szép.

-Köszönöm-mondtam,majd az üzletek ablakán nézegettem befelé,nem volt kedvem beszélgetni.

-Figyelj,holnap péntek,akkor ugye elengedsz?-kérdezte elpirulva.

-Természetesen,hiszen megbeszéltük.Egész péntek a tiéd.Majd valahogy megoldom Sophiet-sóhajtottam.

-Itt a számom,ha esetleg este szükség lenne rám,akkor már rá érek-nyújtott egy cetlit.Rögtön beírtam a telefonomba,majd pedig megcsörgettem,hogy az én számom is meglegyen neki.

-Rendben-mondtam,majd megakadt a szemem egy baba bolton.Gyönyörű kis ruhák voltak a kirakatukban.

-Nem mennénk be oda?-kérdeztem.

-De,de várj Bellát addig nem hagyhatom egyedül kikötve!Majd inkább kint maradok-mondta ,majd leült a bejárati lépcsőre.

-Tudod mit?-mosolyogtam rá.-Ezt majd én elintézem-kacsintottam majd bementem az eladókhoz. Szépen megkérdeztem az egyik fiatal lányt,hogy nem-e tudna pár percre vigyázni a kutyánkra.Természetesen végig vigyorogtam rá,mint egy idióta.Rögtön igent mondott,s már rohant is ki Bellához.Pár fotó után végre bemehettünk a butikba. Emily minden apró ruhadarabot,kéz-, majd szem ügyre vett.

Sophie is érdeklődve figyelte a számára ismeretlen anyagokat.Örömmel gyűrögette őket az apró kezecskéivel.

-Nézd Ian.mutatott egy kis pulóverra amint az „S” betű állt. Mondanom sem kell,rögtön kosárba tettük. Miután vettünk még egy plüss kutyust,meg egy pár apró zoknit, haza indultunk.

Hirtelen fotósok hada jelent meg előttünk,s már nem tudtunk elmenekülni előlük.Emily próbálta eltolni a baba kocsit,de nem sikerült.

-Mondja Mr. Somerhalder,ki ez a hölgy magával?

-Az öné a kisbaba?

-Mióta vannak együtt?-rohamoztak minket a kérdések.Emily elég kétségbe esett arcot vágott.Annyira elöntött a düh... Nem...nem akarom,hogy kiderüljön,hogy Elza...és,hogy egyedül maradtam Sophieval...Nem akarom a sok sajnálkozó tekintetet.... Kérdőn néztem Emilyre,aki csak megrántotta a vállát,majd kikapta Sophiet a baba kocsiból... Rettentően megijedtem.Magához húzta,majd adott neki egy puszit.

-Az enyém a kislány-mondta.-Ian az unoka bátyám-magyarázta a rengeteg újságírónak.-Mivel a férjemmel épp válni készülünk,Ian befogadott minket.Ennyi a történet,most pedig kérem vigyázzanak-mondta talpra esetten,majd a fotósoknak tolva a baba kocsit,utat tört.

Megkönnyebűltem. Szó nélkül mentünk egymás mellett,tartva magunkat a sztorihoz. Éreztem,hogy még figyelnek. Emily „gondos anyaként” többször is megpuszilta Sophiet,igazgatta a ruhácskáját. Fél óra néma gyaloglás után,végre elhagytak bennünket,s a lakásom felé vettük az irányt.Kockázatos lett volna a fotósok előtt a lakásomhoz menni,hiszen a végén még az ajtóm előtt találtam volna őket. Bella nagyon jól tűri a fotósokat,szerencsére nem „evett meg” egyet sem. Hamar fellifteztünk,majd bementünk a lakásomba.

-Köszönöm-nyögtem kétségbe esetten.

-Mi?-csodálkozott Emily.-Úgy értem,izé én azt hittem,hogy haragudni fogsz!Hiszen egész úton olyan komor voltál...-mondta,majd hátra tűrte a szép, hosszú haját.

-Jaj,dehogyis! Félre értettél-nevettem.-Nem azért nem szóltam hozzád,hanem,mert egész úton figyelték minden mozdulatunkat!

-Ó,így már értem.Apám,de hülye vagyok-csapott a fejéhez.

-Semmi gond.Még egyszer nagyon köszönöm Emily! El sem hiszed,hogy mennyit segítettél ezzel nekem-mondtam őszintén- Először kicsit elgondolkodtam,de aztán rájöttem,hogy ez  kitűnő alibi Sophienak. Eltettem a baba kocsit,majd Sophiet beletettem az ágyába.

-Tudod amikor rád néztem ott a sajtó előtt,éreztem,hogy tennem kell valamit.Nem tudtam,hogy mit...de gondoltam,hogy így jó lesz neked...Vagyis ...érted nem?-kérdezte.

-Igen.

-Direkt nem is kérdezősködtem,mert nincs jogom turkálni a magánéletedben.Nem is tudom miért tettem,valahogy ösztön szerűen cselekedtem...-magyarázta elgondolkodva. Éreztem,hogy meg kellene vele osztanom az igazságot.Ez a legkevesebb azért amiért így megvédett,vagyis inkább Sophiet a médiától.

-Tudod Emily...Sophie anyja..-kezdtem,de Emily megszólalt.

-Ssss! Ne Ian ne! Még nem állsz rá készen-mondta,majd ivott egy pohár vizet.Nem firtattam tovább.Igaza volt. Tökéletesen igaza volt.Csak azt nem értettem,honnan tudja?

Emily a táskájából előkapott egy könyvet,majd leült a kanapéra.

-Ugye nem?-nevettem könyvre nézve.

-Baj?-lobogtatta nevetve a könyvet.-A konkurencia ugye ugye...-motyogta,majd „belebújt” a könyvbe.

-Nagy alkonyat fan vagy mi?-vigyorogtam tovább.

-Igen,de annál is nagyobb Vámpírnaplók-kacsintott.-Mind kettő művészi...

Heh,nem értem mit esz rajta annyira mindenki...Na és,hogy művészi lenne,hát kétlem.

-Damon a kedvencem. Gátlástalan,arrogáns,öntelt és még sorolhatnám,de akkor is-mondta grimaszolva.

-Na és Edward? Nem ő a favorit?-faggattam.

-A-a. Edward jó pasi,és nem csak külsőleg. De túl egyszerű,túl visszafogott. Néha kell egy kis Damon!-nevetett.

-Na és ha Damont annyira isteníted,engem,hogy hogy nem?-vontam fel a szemöldökömet.

-Azért,mert te is csak egy ember vagy,és tudom,a legtöbb lány/nő a fél kezét odaadná,ha most itt beszélgethetne Ian Somerhalderrel,s bevallom én is örülök,de többnyire nem izgat. Na és természetesen,már rég kinőttem a plátói szerelemből-grimaszolt.

-Ninára emlékeztetsz-bukott ki belőlem.Igazából ez egy gondolatom volt,de akaratlanul is hangoztattam. Emily felkacagott.

-Hogy én? És mégis miben nyilvánul meg a „Ninásságom”?

-Á,egyszerűen ahogy magához az élethez viszonyulsz,a gesztusaid.Persze nem pont olyan vagy,de hasonlítasz rá-magyaráztam.-De Nináról jut eszembe,megnézem írt-e-mondtam,majd felkeltem a kanapéról.

A szobámba mentem,s rögtön bekapcsoltam a laptopomat. -Naná,hogy írt-nevettem magamban.

„Ian. Ezt a levelet,most az egyik sminkesemmel diktáltatom.Ne haragudj,hogy rövidre fogom,de nagyon fáradt vagyok.A forgatáson megmart egy kígyó,és most nagyon ramatyul vagyok.Ne aggódj,már nem komoly,de jó pár hétig pihennem kell.Tudod mi a legkafább? Holnap indulunk az új helyszínünkre.Jó kis út vár ránk,Afrikából Pekingbe.:D De se baj,jó megismerkedni más emberek kultúrájával,és végül is erről szól a film.A sok utazásról,az emberek kiismeréséről,de majd úgyis meglátod... :D.Bár félek egész úton feküdni.Tudod,hogy így is félek a repüléstől,és még vízszintesen lenni egy repülőn! Katasztrófa... Légyszi azért mint már mondtam,írj meg minden eseményt!

Szeretlek Benneteket!

Nina”

Mi az,hogy ne aggódjak?A legjobb barátom! Szinte a húgom,ch és ne aggódjak!

-Emily-ordítottam,s a lány rögtön berohant.

-Igen? Valami baj van?-kérdezte ijedten.

-Mit szólnál,ha most azt mondanám,hogy elmegyünk, hát Afrikáról lekéstünk,de azért mit gondolsz,Peking jó lesz?