24. Fejezet

 Sziasztok!
Meghoztam az Ian & Elzát,remélem tetszik.:)
 puszi
        Nicole

                                                             Kész rémálom




Ordítottam,ahogy csak bírtam,s Ian szorosan átölelt.
-Elza ,kicsim nyugodj meg! Nincs semmi baj!-simogatta a hátamat,de én nem tudtam uralkodni magamon,s csak zokogtam.
-Ha még egyszer valamelyik a közeledbe férkőzik,én megölöm,esküszöm!-mondta,de ez egy cseppet sem vigasztalt. Nem akartam,hogy a leendő gyermekünk is a sajtónak legyen kitéve!
-El kell vetetnem! Talán még időben vagyunk...-motyogtam.
-Mi?A babára gondolsz? Nem Elza,azt nem engedem! Megtiltom,hogy bántsd a babánkat!-ordította Ian.
-De hát egy kicsit sem érted? Én nem akarom elkötelezni magam. Az egész életünk a paparazziktól hemzsegne! Ez az egyetlen megoldás,ha szét válunk,és a gyereket is.....-nem hagyta kimondani.
-Te teljesen megőrültél? Valami nagyon nincs nálad rendben,a legjobb lesz,ha hívok egy pszichiátert!-mondta rémülten,én pedig ledőltem az ágyra. nem fogtam fel,hogy mit mondott,csak elviharzott,majd két perc múlva vissza jött.
   -Megbántam,hogy vissza jöttem hozzád,nem akarok veled élni!-kiabáltam,és erre Ian leroskadt a földre.
Megbántottam,de egy cseppet sem fájt. Elkezdtem hangosan nevetni.
-Na ez szarul esik igaz? Nekem is elég sok minden,de egy rohadt szót sem szóltam!-vigyorogtam.  Valahogy nem érdekeltek Ian érzelmei,csak szabad akartam lenni.
 Hirtelen valaki kopogtatni kezdett,és Ian az ajtóhoz futott.
-Jó napot doktor úr ! Könyörgöm csináljon valamit!-hallottam Ian hangját,és a hátsó ajtón kirohantam.


*****************************

Az ajtóhoz rohantam,és szerencsémre a doktor volt az.
-Jó napot doktor úr! Könyörgöm csináljon valamit!-néztem rá esedezve.
-Jó napot Mr. Somerhalder,kérem mondja el mi történt!-fogta meg a vállamat.
-Ép a vízben voltunk,amikor Elza meglátott egy paparazzit,és azóta mintha kicserélték volna! Csak kiabál,és azt hajtogatja,hogy elveteti a kisbabánkat!-éreztem,hogy könnyek gyűlnek a szememben.
- Rendben bemegyek hozzá!-a szoba ajtó felé mutattam,és elindult.
Ő  az egyik legjobb pszichiáter,még szerencse,hogy  amikor padlón voltam  Nina megadta a címét.
-De kérem,itt nincs!-mondta .
-Mi van? Jaj,ne!-berohantam a  szobába,és a hátsó ajtó nyitva volt. Hamar kifutottam rajta ,és a doktor követett.
-Elza!-ordítottam mikor megpillantottam egy sziklán állva. Hát ilyen nincs! Mi a fene történt vele?! Csak nehogy leugorjon,mert akkor az én életemnek is vége...Nem teheti ezt velem,nem....
-Elza,maradj ott Kicsim! Szeretlek,ne tedd ezt velem! Ne,Elza,emlékszel...emlékszel mikor megismerkedtünk? Abban a csodálatos kertben,milyen gyönyörű,életvidám voltál. Rögtön beléd szerettem,és az érzelmeim még egy homok szemnyit sem változtak azóta!
-Ne gyertek közelebb!-ordította.
-Vigyázzon rá!-sziszegtem a doktornak.
Nem voltam biztos benne,hogy most jól cselekszem,de berohantam a  házba,és Elza telefonjáért kutakodtam.
-Meg vagy!-mondtam. A névjegyzékben megtaláltam a keresett számot,bár tudtam,hogy bonyodalmak lesznek ha felhívom,de talán rá még is hallgat,annyira csak nem rossz a kapcsolatuk!
- Tessék?-szólt egy kedves női hang.
-Jó napot,Ian Somerhalder vagyok. Ön Elza édesanyja?
-Én...-motyogta elakadt hangon.
-Akkor kérem figyeljen,mert nagyon fontos amit most mondani szeretnék,kérem hallgasson végig!-adtam ki a parancsot.-A lánya pánik rohamot kapott,és most egy sziklán áll,én az élet társa vagyok,és könyörgöm,hogy jöjjön ide,talán Önre hallgat!  -esedeztem neki.
-Nézze,nem hiszem ,hogy pont rám hallgatna....-válaszolta,de közbe vágtam.
-Könyörgöm asszonyom!-és bemondtam a telefonba a pontos címet. -Ha egy kicsit is szereti a lányát,jöjjön ide! Nekem magát az életet jelenti! S nem mellékesen az ön unokáját várja!-mondtam és kinyomtam a telefont. Vissza futottam a partra,ahol Elza már ült. Az orvos a fülemhez hajolt.
-Egészen jól haladunk,eddig valóban úgy tűnik,hogy szimplán pánik rohamot kapott.
-Szimplán pánik roham?! Ch....-Elzához  fordultam,majd könnyes szemmel néztem rá.
-Elza,Elza nézz rám!
-Hagyj!-kiáltotta,majd a hátam mögé meredt könnyes szemmel.-Anya?-suttogta. Kiragadtam az alkalmat,és a háta mögé lopóztam.
-Mit keresel itt?
-A barátod hívott. Tudod Elza,én mindig is szerettelek,ne csinálj butaságot!
-Akkor meg miért hagytál el,ahogy apa is?
Szerencsésen felmásztam a sziklára és csendben a háta mögé osontam,majd pedig a derekánál fogva magamhoz rántottam. Akartam érezni,hogy hozzám simul.
-Elza!-nyögtem.
Viszonozta az ölelésemet és sírásba kezdett.
-Sajnálom.-suttogta a fülembe. Felkaptam és a ház felé vittem. Ahogy láttam Elza anyukája el készült menni,de Elza utána kiabált.
-Anya,várj!-s kiugrott a karjaimból. Egyenest az édesanyjához rohant,és hosszasan ölelték egymást.
-Ez nem változtat a kettőnk kapcsolatán,de azért jó volt látni téged lányom. Ne csinálj butaságot,kérlek!-megsimogatta szerelmem arcát,majd elballagott. Elza láthatólag megértette amit az anyja mondott neki,nem ellenkezett,csak szépen lassan visszajött hozzám.
A doktor írt fel nyugtatót,majd elment.
-Gyere Kicsim,szépen megfürdetlek,majd lefekszünk aludni,rendben?
-Oké.-mondta halkan,és bementünk a fürdőbe. Kellemes meleg vizet csináltam neki,majd levettem a ruháit.
-Ez kellemes.-mondta miközben a kezét simogattam.
Nem akartam most felhozni,hogy miért akarta eldobni az életét,vagy e fajta kérdések,mert tudtam,hogy csak felzaklatnák. Viszont most én érzem baromi rosszul magam...
Nem akartam magára hagyni,mert féltem,hogy a végén még valami őrültséget tesz,de legszívesebben most én rohantam volna el.


 Ezt a képet tegnap találtam,és gondoltam felteszem :)