50. Fejezet

                                

 

                                                50. Fejezet

A kórházban előtörtek a régi emlékeim. Ugyan úgy ültem ott a váróban,mint Elzánál.Átkozottul rossz volt.  Emily zokogott én pedig nem tudtam vigaszt nyújtani neki. Magamhoz szorítottam. Bármit megtennék,hogy enyhítsem a fájdalmát.
Az órák peregtek és Miss Richardson még mindig a műtőben volt.
-Ian én annyira félek-suttogta Em. Homlokára könnyed puszit nyomtam.
-Ne félj kicsim,minden rendben lesz-simogattam.
Hirtelen beugrott az emlék,amikor közölték,hogy Elza halott... Kínomban felpattantam a székről és a kijárat felé vettem az irányt. Ott akartam Emilyvel lenni,vigasztalni,mellette lenni,de nem tudtam.
A büfében vettem  egy doboz cigit,azzal vezettem le a feszültséget.
Emily utánam jött.
-Ian,minden rendben-ölelt meg.-Itt vagyok neked,és mindig is itt leszek.
Hihetetlen,hogy még a saját szenvedése mellett is képes engem felszedni a padlóról.
Kézen fogva  visszasétáltunk a műtő elé,melynek már nyitva állt az ajtaja.
-Hova vitték az édesanyámat?-tudakolta Em az egyik nővértől.
-A kórtermébe. Az operáció sikeres volt-magyarázta.
-Bemehetek hozzá?
-Sajnálom kisasszony,míg nem stabilizáljuk az állapotát nem.
Fél óra üldögélés után megbeszéltük,hogy inkább hazamegyünk.


-Ugye soha nem hagysz el?-suttogta szerelmem reggel  az ágyban.
-Soha,soha,soha!-mondtam,majd elkezdtem puszilgatni  a nyakát.
-Velem képzeled el a jövődet?
-Hogy jön ez ide? Persze,hogy veled! Ha te nem lennél,már nem is tudom mi lenne velem...Tudod kicsit furának tűnt,hogy Elza halála után pár hónap múlva már más iránt kezdtem ilyen erős érzelmeket táplálni,de azt hiszem én így léptem túl rajta. Tudom,hogy Ő is ezt akarná,hogy  Sophie-val együtt boldog legyek.
Em szorosan hozzám bújt. Jó volt érezni,hogy ez tényleg a valóság és itt van velem.
-Megyek készítek valami finom reggelit-mosolygott,majd felkelt az ágyból.
-Maradj még!-nyafogtam.
-Nem lehet,éhes vagyok-nevetett rám.
-Engem igazán megehetsz-kacsintottam,majd követtem a konyhába. Fura volt,hogy ennyire házias,de jól jött. Imádtam a főztjét.
Evés,és egy közös tusolás után bevittem Emilyt a kórházba,majd elmentem Sophie-ért. Pár nap múlva lesz az első születésnapja,ami  kissé szomorú nap . Elza halálának napja.  Nagyon szeretem Emilyt,de egy részem nem engedte el Elzát. Egy részem minden egyes nappal jobban kínlódik a  hiánya miatt.  De Emily minden napomat megkönnyíti a puszta létezésével.
Végre a karjaimban tartottam a tündéremet.
-Annyira,de annyira szeretlek-pusziltam meg finom kis arcát. Soha nem képzeltem el magam apaként,de valami fantasztikus érzés.
Gyalog mentem vissza a kórházba Sophie-val. A kórház előtt paparazzik vártak örömködve.
Kislányomat a kabátommal próbáltam eltakarni. Nehezen,de átvágódtam a tömegen.  Nagyon felment bennem a pumpa.
Emily boldogan rohant hozzánk.
-Hát szia  királylány-vette át Sophie-t.
-Van valami hír anyukádról?-tudakoltam,közben leültünk a büfében.
-Igen,már be is mentem hozzá. Magához tért!
-Hiszen ez remek!
Emilyn látszott,hogy  megnyugodott és boldog. Így én is az voltam.
Késő délután,mire elszivárogtak a fotósok  hazamentünk.


Tündérem mélyen aludt kiságyában,mi pedig csak gyönyörködtünk a látványában.
-Huhhh-suttogta bódultan  Emily majd hirtelen rohanni kezdett. Utána mentem,de bezárta a fürdő ajtaját. Rettentően megijedtem,nem értettem semmit.
-Emily-ordítottam kétségbeesetten. Nem válaszolt.