9.Fejezet

 Sziasztok! Mivel Pixie kitartóan kommentel,egy kis meglepetést fűztem ebbe a fejezetbe neki,remélem nem bánja:)
Várom a  véleményeket ;)
puszi
        Nicole

                                                                  Kutya-nap





A napok a kórházban rettentően lassan teltek.Ian minden szabad percét nálam töltötte,ugyan úgy mint Ann.
Sokszor Ian felháborodva megjegyezte,hogy Ann állandóan megelőzi őt,s ha ez továbbra is így marad távol tartási parancsot fog kérni,hogy ne jöhessen be hozzám.
Kiakart sajátítani magának. Pár szabad percben amikor kettesben voltunk Ian mindig beakarta zárni az ajtót,hogy ha megjön Ann,ne tudjon bejönni hozzám. Olyan is előfordult,hogy míg aludtam átvitetett egy másik kórterembe,és Ann egész délelőtt engem keresett.
Kicsit durva tréfának vettem,mert Ann megijedt,hogy valami baj van azért tűntem el.
Persze Ian egész nap azon nevetgélt.
Kaptam mankót,hogy tudjak sétálnia  folyosón.
Ki is használom az alkalmat,hogy egyedül vagyok. Felkaptam a fényes mankókat,s elkezdtem ugrándozni .
Mikor kiléptem a folyosóra,a kezelő orvosom rögtön megkérdezte,hogy hova megyek,aztán elballagott. Még csak az hiányzott volna,hogy visszaküld a négy fal közé.Utálok bezárva lenni.
Ahogy elindultam,az egyik kórteremben nyitva volt az ajtó,és olyan csodás dolgot láttam,amire mindig is vágytam.
Már magában az,hogy egy sztár ült a kórteremben,sem volt semmi,de amilyen áhítattal nézte fekvő kedvesét, egyszerűen magával ragadott. A kórterem  érzelmektől lángolt.
Robert Pattinson ült egy lány ágya mellett,s ragyogó szemekkel beszélgetett vele,miközben a kezét simogatta. Vajon mit keres ő itt? Bár nem is igazán érdekel,hogy mi okból van itt,nem tartozik rám.Én sem szeretem ah utánam "szaglálódnak.".
Lerítt róluk,hogy odavannak egymásért. Gyönyörű látványt nyújtottak számomra.
 -Te meg mit csinálsz itt?-kérdezte Ann,miközben néztem a csodás való képet.
-Nézd!-mutattam halkan a kórteremben. Ann lassan bólogatott,s láttam rajta,hogy ő is meghatódott.
-Gyere menjünk le a kertbe,mert a végén még beszaladok egy közös fényképért,és  nem lenne valami illő szétrobbantani a látványt...-mondta,és elhúzott az ajtótól.
-Hát nem.-mondtam mosolyogva majd bicegtem utána.
Amikor megláttam,hogy Ann a lépcső felé veszi az irányt,kis híján felsikítottam.
-Ne aggódj  csajszi,csak vicceltem!-nevetett,majd elindult a lift felé.
A liftezés mindig megvisel,ez most sem volt másképp.
-Talán mégis csak lépcsőznünk kellett volna?-kérdezte Ann elgondolkodóan. A gipszes lábammal lazán meglöktem  a lábát.
-Úgy látom jobb nem kötekedni veled!-nevetgél.
Megkönnyebűlés kísért,amikor kiléptem a lift ajtaján.
Ahogy a kertbe mentünk valaki szólongatni kezdett.
-Elza!Itt vagyok,gyertek ide.-felismertem a hangot.Paul. Egy részem nagyon örült,hogy iutt van,de minden porcikám azt sugallta,hogy  bárcsak ne lenne itt.
-Szia!-mondta.
-Szia Paul.
-Ugye nem baj,hogy eljöttem?Csak Ann szólt,hogy ma bejön és azt mondta,hogy akkor jöjjünk együtt.-kössz Ann!
-Nem baj.-hazudtam,majd leültem a padra. Jól esett  a kórházi szag után,ez a friss oxigén.
-Ian is nem sokára jön-szólalt meg Ann,akit a mondata után képes lettem volna megölni.Mérgesen bólintottam.
Paulra  néztem,s jókora monokli éktelenítette az  arcát
-Sajnálom ami a múltkor történt..
-Nem érdekes.-válaszolt lazán.Nem tudom elfogadni azt a gondolatát miszerint megérdemelte azt a monoklit.
Paulnak felcsörgött a telefonja,s rögtön elsétált tőlünk,majd  egy hosszas telefon beszélgetés után bejelentette,hogy el kell mennie.
Nem zavart ,hogy elment,mert Paul társasága nélkül sokkal felszabadultabb voltam.
Ann-t jól leszidtam amiért ide rendelte Paut.  Azzal érvelt,hogy egyszer úgy is választanom kell közülük,és megakarja könnyíteni.
-Ann én a szívem mélyén már rég választottam.
-Na és kit?-komolyan mondom, falra mászok  ettől  a nőtől!
-Na szerinted kit?Szerinted csak heccből vagyok együtt Iannel???
-Ja,vagy úgy.
-Vagy úgy.-mondtam flegmán,és felkeltem a padról.
Ann nem szólt egy szót sem,csak követett fel a szobámba.
Megálltam annál az ajtónál,ahol belemélyedtem a szerelmes párba. Most be volt csukva az ajtó,s egy női hangot hallottam. Legalább van valaki aki boldog.....
Tovább sétáltam a kórtermembe,s ledőltem az ágyba. Ann  közben hazament,és megígérte,hogy holnap hoz nekem hamburgert,amit legalább három éve  nem ettem.
Gondolataim mélyéből Ian üdvözlése merített ki.
-Szia Édesem.
-Szia! Mi az a hatalmas táska a kezedben?
-Pszt!A nővérek úgy tudják,hogy tiszta ruha,meg egyéb dolgok vannak benne.
-Miért valójában mi van benne?-nevettem
-Vettem neked valamit...Tudod én imádom az állatokat,és Ann mondta,hogy már régóta szeretnél egy....-és a táskát a kezembe nyomta,ami elkezdett mocorogni. Lehúztam a cipzárt,s egy tündéri kis rotweiler dugta ki a fejét belőle.
-Ian!Köszönöm!-odahajolt,és megcsókoltam. Nagyon régi vágyam vált valóra. Tündéri kiskutya!
-Tetszik?
-Naná! Imádom,bár még nem tudom,hogy minek nevezzem..
-Azt majd idővel eldöntöd. Amíg nem jöhetsz ki a kórházból nálam lesz,rendben?
-Oké.-nagyon boldog vagyok,imádom a kiskutyákat. Viszont ha megnő,nehéz lesz egy apró lakásban tartani...De ez még  nagyon a jövő zenéje.Most inkább a pillanatnak élek: a pasimnak,és az újdonsült kiskutyámnak!

  Kuttty.:)