32. (Plussz) Fejezet

 Sziasztok!
Nos hát ez lenne a happy and,nem tudom mennyire tetszik/nem tetszik.
 Igyekeztem azért mint mindig. :)
Ha van valami óhaj sóhaj,vagy valami nem tetszik nyugodtan kommentben írjátok meg! :) Azért annyira részletesen nem írtam meg,de azért remélem tetszik!
 Na akkor most már ugye jöhetnek a "gonosz" részek? Nem kell nagyon rosszra gondolni előbb-utóbb rendbe hozok mindent és újra  boldog lesz mindenki.... :)
puszi   ♥
     Nicole

                                                          Happy and 

-Nos az ön  menyasszonya....-még mindig habozott. Azt hittem ott őrülök meg.-Túl van a nehezén! A gyermekük teljesen egészséges!-mosolygott,majd a kezét a vállamra tette. Tehát tényleg hiába idegeskedtem annyit! Annyira jó érzés volt.Hihetetlen.
-A felesége most alszik,nagyon kimerült! Ha gondolja később bemehet hozzá.A gyermeke pedig a többi apróság között van,a nővérek megmutatják.
-Köszönöm doktorúr!-fogtam meg a kezét-Nagyon szépen köszönöm!
Iszonyatosan hálás voltam neki.A boldogság elöntött.Rögtön a nővérek után iramodtam,hogy láthassam az én kis tündéremet. Biztos voltam benne,hogy lányom lett.
-Na itt is volnánk . Az öné....-magyarázta. Nem hagytam,hogy megmutassa,én akartam kitalálni.
-Kérem engedjenek be,majd én kitalálom!-mosolyogtam rájuk.Bólintottak,majd bementem a sok csöppség közé. Á,  megmagyarázhatatlan ez az egész érzés. Mindegyiket jól szem ügyre vettem,de eddig egyik sem nyerte el a bizalmamat. Aztán hirtelen két kis kék szemecskét pillantottam meg.Pont mint az enyém. A szem tulajdonosa történetesen egy rózsaszín ruhácskás hercegnő volt.
-Na hölgyeim,ha nincs egy törvénytelen gyermekem,akkor ő Elzáé és az enyém! Most ne,hogy azt mondják,hogy nem a miénk,mert a szemei az enyémek!-nevettem rájuk.
-Nézze meg a karszalagját!-nevettek össze a nővérek.
Gyengéden megfogtam a kicsike kezét,és  a szalagját magam felé fordítottam.
-Somerhalder!-kacagtam fel hangosan,bár próbáltam tekintettel lenni a kicsikre,így hát halk voltam.Lassan leengedtem a kezecskéjét,és elgondolkodtam,hogy hol kellene elkezdeni megemelni....
-Majd segítek!-jött oda  a nővér.Lassan felemelte,majd a karomra helyezte a kis manót. -Csak vigyázzon a fejére,még nem tudja megtartani!-magyarázta mire én bólogatni kezdtem.Most már hivatalosan is apa vagyok!
-Sophie,kicsi Sophiem!-simogattam óvatosan. Tökéletes érzés volt. Az én kicsi lányom.
Nyomtam egy puszit a picike homlokára,majd óvatosan visszatettem a helyére.
Nehezen bár,de ott hagytam Sophiat,és a doktorhoz mentem.
-Mikor mehetek be Elzához?
-Most még nem érdemes.Az előbb néztem meg ,és alszik -mondta. Bólintottam,és elindultam a parkolóba.Tudtam,hogy mit kell most tennem.A legközelebbi festék bolthoz mentem. Elza az istenért sem engedte rózsaszínre festeni a gyerekszoba falát,mert félt,hogy fiú lesz.De most már a hercegnőnek hercegnőhöz illő szoba kell! Sietnem kell,mert már annyira szeretném látni szerelmemet.Na és a kislányomat sem szívesen hagyom magára egyetlen árva percre sem. A legszebb rózsaszínt választottam neki.Nem túl sötét,de nem is túl világos.Azt azért erősen remélem,hogy nem néznek melegnek a szín miatt....
-Köszönöm!-mondtam az eladónak,majd hamar beültem a kocsimba és haza hajtottam. Alaposan letakartam a szobában mindent,hogy még véletlenül se legyen festékes a falon kívül semmi. Két óra "kemény" fizikai munka után végre végeztem. Végül is a szoba elég kicsi volt,na és természetesen már újra Sophieval szerettem volna lenni.Amint elindultam a mobilom csörögni kezdett.-Tessék?
Monica volt az.Azt mondta Elza már magához tért és hiányol. Vicces,de én ebben a pár órában csak a kislányomra gondoltam.Persze Elzát is rettentően szeretem.Gyorsan a kórházba értem,ahol már rohantam is fel Elzához.
-Szia édesem!-mosolyogtam az ágyban fekvő szerelmemre.
-Szia! Vártam ám már,hogy ide dugd végre a segged Somerhalder!-vigyorgott rám.
-Volt egy kis elintézni valóm,remélem nem gond. Ez egy amolyan meglepetés lesz.
Oda mentem hozzá,majd gyengéden megcsókoltam.Elég erőtlennek tűnt.
-Mindjárt behozzák Sophiat!-mosolygott.-Ugye láttad már?
-Igen,persze,hogy láttam!Gyönyörű. De egyébként nem Sophia,hanem Sophie!
-Akkor is az a hivatalos neve.Sophia Somerhalder.-mosolygott gúnyosan.Sokkal jobban tetszett becézve.
-Itt is van a lánykájuk!-mosolygott a nővér,aki behozta a kicsikénket.Rögtön átvettem tőle akár egy profi.
A picike száját mintha mosolyra húzta volna.Igen meg mertem volna esküdni,hogy rám mosolygott.
 -Na ide már a lányommal! Még meg sem puszilgattam rendesen!-mondta flegmán.Tudtam,hogy csak viccel.Annyira jól megtudta játszani a kemény,szigorú nőt.De a szíve mélyén ő is egy kislány volt.
Átnyújtottam neki a kicsit,s rögtön ringatni kezdte.
-Etesse meg,itt az ideje!-mondta a nővér,majd kiment.
-Megyünk lassan mi is. Szia kicsim!-mondta Mr.McWayer és elmentek Monicaékkal együtt.
-Na mi van?Menjél te is ki addig!
-Dehogy megyek Elza! Ne legyél már szégyenlős!-nevettem.
-Te ....te...-sziszegte. Eszem ágában sincs kimenni.Velük akarok lenni egész életemen keresztül!-Na jól van,maradj csak ha annyira szeretnél.
Hihetetlen,hogy egy ilyen pici emberke mennyit tud burkolni. Legalább háromnegyed órán keresztül Elzához volt tapadva.Minden percet velük akartam tölteni. Miután tele pakolta a bendőjét elszunyókált Elza kezében,s én megragadtam az alkalmat,lefényképeztem őket. Hamar feldobtam az egyik közösségi portálra hagy lássák ezt a csodát a rajongóim is.
Ezen a földön én vagyok most a legboldogabb ember az már biztos!



Ian mindennap minden percében velünk volt.Szerencsére négy nap után elhagyhattuk a kórházat.Alaposan elköszöntem mindenkitől,hiszen annyira összebarátkoztam a nővérekkel,a többi kismamával na és természetesen az apróságokkal is.
-Hiányzik Bella!-mosolyogtam.
-Neki is hiányzol.Persze most majd vigyáznunk kell,hogy itt lesz Sophie.
Nem hiszem,hogy bántaná Bella.Olyan elragadó,kedves kutya.Nem feltételezem róla,hogy bárkit is bántana. -Kérem a kicsikémet!-mondta Ian,és átnyújtottam neki Sophiat.
-Most nem kötöm be a szemedet kivételesen,de van egy meglepetésem a hölgyek számára!-mosolygott.Nem tudtam elképzelni,hogy megint mivel rukkol elő. A gyerekszobához vezetett minket majd egy kis habozással kinyitotta az ajtót. Rettentően meglepődtem hiszen a fehér fal már sehol sem volt.Gyönyörűen lemázolta pinkre.
-Te vagy az én álom pasim!- nevettem rá,és megcsókoltam,majd Sophia fejére is nyomtam egy puszit.Imádom az illatát. Ian tényleg igazi álom pasi.Segít pelust cserélni,bár kicsit vonakodva,de a szándék a lényeg. Az éjjeli dédelgetés is az ő sara. Fürdetésnél is mindig ott sürög forog.
Úgy szeretem ezt az egész apaságot! Neki láthatnánk egy újabb utódnak!-mondta rettentő komolysággal.Én ezen csak jót nevettem.-Hogyne Ianke mást nem csinálok majd,mint az egyik gyerekedet szülöm a másik után!
-De azért még lesz,ugye?-kérdezte még mindig komolyan. Olyan mint egy kisgyerek.
-Igen.Mindenképp szeretnék még kettőt.De nem most Ian.Várjunk egy kicsit.-mondtam és megsimogattam a fejét.
-Igazad van,örüljünk most ennek a kis hercegnőnek!
Fürdés után mind hárman befeküdtünk az ágyba.Sophiat majd késöbb tesszük át a kiságyba.Jó volt így hármasban lenni.
-Szeretlek Ian és Sophia!
-Szeretlek Elza és Sophie! -mosolygott rám.Tudtam,hogy most ebben a percben mi vagyunk a legboldogabbak,s ezt az érzést senki sem veheti el tőlünk.