33.Fejezet

   Sziasztok!
Itt is a "gonosz" rész.Azért remélem,hogy nem utáltok nagyon-nagyon.Picit szabad,megengedem! :D :)
Várom a véleményeteket,és kíváncsi vagyok,hogy most mit gondoltok.:)
puszi Nicole
                                                                   
                         " Ha nem gondolunk valamire,
                  az nem jelenti azt,hogy nem is történt meg."

                                                                       


-Nos az ön menyasszonya...-mondta az orvos.Rettentően sajnálom Mr. Somerhalder,de meghalt.-tette a kezét a vállamra.A szavai égették a fülemet.-Nem...nem az nem lehet!-ordítottam ahogy csak tudtam. Mrs McWayer elájult,férje sírva próbálta felemelni.Monica és Oliver egymást próbálták vigasztalni.De én..nekem senki sem állt a hátam mögött. Elvesztettem azt,amit a világon a legjobban szerettem. Életem legszebb napjának indult,de a legszörnyűbb lett belőle. Nem tudtam sírni.nem tudtam ordítani. Nem akartam élni.

-Ian!-hallottam egy vékony hangot. Monica volt az.Próbált átölelni,vigasztalni,de ellöktem magamtól. Olyan akár egy rémálom,amitől próbálok szabadulni,de nem megy.Az egyik pillanatban még éljük a csodálatos életünket,a másikban meg hirtelen minden összedől.Rettentő nagy űrt éreztem. Nem tudtam,hogy reagálni a történtekre.Nagy léptekkel kiviharoztam a kórházból,bár rájöttem,hogy baromság amit csinálok hiszen bármikor lefényképezhetnek a paparazzik. Akkor aztán mindenki megtud mindent. De nem is érdekelt.Semmi sem érdekelt.Elzát akartam ölelni,csókolni a bársonyos bőrét...Ezentúl soha nem láthatom Őt,soha nem szoríthatom magamhoz.

Útközben egy padhoz értem,és zokogva lerogytam rá. Nem tudtam felfogni az egészet.Hirtelen lépteket hallottam.Nina volt az.Nem tudom,hogy került ide.Vagy egyáltalán mit keres itt. Kedvem lett volna beolvasni neki,de tudtam,hogy azzal nem hozhatom vissza szerelmemet.-Ian...-suttogta.Nem tudtam elcsitítani,nem tudtam megszólalni.Némán sírva ültem ott mellette.

-Szörnyű ami történt. Egyszerűen felfoghatatlan,hogy ennyire gyorsan és váratlanul valaki elmenjen tőlünk...

-Ne,nem akarom hallani!-kiáltottam rá.nem akartam,hogy múlt időben beszéljen Elzáról...

-Pedig ezt végig fogod hallgatni. Ian,én nem bántani akarlak,de a legjobb barátom vagy.Segíteni szeretnék.Kérlek adj pár percet,hogy elmeséljek neked valamit,és ha még úgy gondolod,elmegyek.-még mindig suttogott.

A szemébe néztem,ami könnyekkel volt tele. Lassan bólintottam,mire ő egy nagyot sóhajtott.
-Tudod Ian,nem te vagy az első,aki az egyik szerettét elveszíti.S valószínű nem is az utolsó. Nekem volt egy bátyám,még a karrierem előtt veszítettem el. Az én hibámból halt meg,tudod? Erről eddig senkinek sem beszéltem.Mindenáron elakartam menni egy házibuliba,persze a szüleim nem engedtek el -mosolygott szomorúan.- Addig nyafogtam neki,míg bele nem egyezett,hogy elvisz a motorjával.Tizenöt voltam mindössze,s már gyilkos-a hangja elcsuklott.-Tudod,elakarta adni azt a vackot.Úgy volt,hogy már nem ül rá többet.De aztán mint mondtam,kinyafogtam,hogy elvigyen.Én csak mondtam neki,hogy "gyorsabban,gyorsabban"...Felelőtlen voltam. Az egyik pillanatban azon kaptam magam,hogy Ron lelök a motorról,őt pedig elsodorja egy hatalmas kamion...Ian én csak a több millióból vagyok egy,akivel ilyen szörnyűség történik.-leszegte a fejét. Most már értem,hogy miért nem akart motorra ülni az egyik forgatás során. Könnyek gördültek le az arcán.
-Azt mondod felejtsem el Elzát?Tegyek úgy mintha mi sem történt volna?-mondtam rekedten.-Ian,én ilyent egy szóval se mondtam,és természetesen nem is mondanék.Badarság lenne.Nem lehet elfelejteni valakit,akihez ennyire kötődünk,ahogy te Elzához. Csak azt szeretném,ha tudnád,hogy most van még valaki aki vár rád.Akit csak te szerethetsz.Aki várja,hogy magadhoz szorítsd,hiszen Elza nem csak téged hagyott itt-simogatta meg a vállamat. Igaza volt.Ott van a lányom.Sophie.Még nem is láttam,egyáltalán még azt sem tudom,hogy lány-e?-Ilyenkor tudod nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust,hogy a saját fájdalmunkon rágódunk. Gyászold Elzát,emlékezz rá életében.De most a gyermekeddel kell lenned Ian!Szüksége van rád!
Nina lassan felállt,majd átölelt. -Gyere,kérlek gyere vissza velem a kórházba!
Megfogta a kezem,és lassan húzott.Nagy nehezen felálltam,s erőt véve magamon elindultam utána.Nagyon igaza van.Itt van most a kicsim,akinek nem adatott meg,hogy az anyjával lehessen.Hát akkor hagy legyen az apjával.
-Tudod,engem Oliver hívott fel.Vicces,hogy azt sem tudtam,hogy ki ő-nem igazán figyeltem rá,ezért rögtön témát váltott.Mintha csak elakarná terelni a figyelmemet.
-Kíváncsi vagyok ám,hogy milyen egy ilyen csöppség. -mosolygott. A folyosón most senki sem volt. Elza szülei biztosan elvannak foglalva a temetéssel,és minden egyébbel. Nina megkérte a nővért,hogy mutassa meg az utódomat.
-Ott van,a takaróján megtalálják a "Somerhalder" cetlit.
-Köszönjük!-mondta Nina,és magával húzott a kicsihez.Kis híján felsikított.Én is elvarázsolódtam,amint megpillantottam Sophiet.Igen kislány! Rózsaszín ruhácskában feküdt.
-Jézusom,még soha sem láttam valakit aki ennyire picurka!-mosolygott rá Nina,s rögtön megsimogatta a kezecskéjét.-Vedd fel Ian!-bíztatott Nina.Azon kezdtem gondolkodni,hogy hol kezdjem felemelni.Óvatosan a a háta alá nyúltam,ügyelve,hogy a feje a karomon legyen. Lassan magamhoz emeltem.
-Milyen gyönyörű!Hogy nevezed el?
Tudtam,hogy a Sophiaban egyeztünk meg,de én kissé módosítom.
-Sophia Elza Somerhalder-mosolyogtam a kicsire,mire ő nagyon lassan elkezdte a szemhéját mozgatni,majd kinyitotta a szemét.Rettentően meglepődtem,ahogy Nina is.
-Nézd,pont olyan gyönyörűséges kék szemei vannak mind neked!
-Igen,és pont olyan gyönyörű mint az édesanyja.
Nem tudtam Elzáról múlt időben beszélni.Tudtam,hogy itt van velünk.A szívünkben.
-Szeretnéd,hogy elmenjek?
-Ne.Tudod először kicsit úgy éreztem,hogy felesleges,hogy itt vagy és nekem kellene kettesben lennem a lányommal.De jól esik,hogy itt vagy.Nehéz bevallanom,de ha nem lennél itt biztosan kivetkőznék önmagamból,akár egy tinédzser innék vagy mit tudom én mit csinálnék-nyögtem.
--Jól van,akkor itt leszek veled,amíg csak szeretnéd.Mondtam már,te vagy a legjobb barátom,és számíthatsz rám.Persze ha nem kellemetlen,hogy sokan velem látnak-sóhajtott egy nagyot.Attól,hogy különböző neműek vagyunk nem értem miért kell rögtön megszervezni az esküvőt.Mert hát a médiában kb. már ott tartunk.Nehéz megérteni egy ilyen barátságot,de gyönyörű,kivételes dolog.
-Nagyon szép vagy hercegnőm!-pusziltam meg óvatosan a fejét. Gyengéden magamhoz szorítottam.Jól esett érezni őt.Nagyon-nagyon szeretem.
-Kérem legyenek szívesek hazafáradni.Már rég lejárt a látogatási idő!-szólt be halkan az egyik nővér.-Meddig kell itt hagynom egyedül?-súgtam oda Ninának.
-Nyugalom,holnap korán reggel bejövünk hozzá.Pár napig még biztosan itt kell lennie megfigyelés alatt.Aztán hazaviheted.
-Értem.Akkor hát viszlát manócska!Nagyon szeretlek-mondtam neki. Megpuszilgattam,és még párszor magamhoz szorítottam.Olyan volt mint egy gyógyszer,egy fájdalom csillapító. Óvatosan visszatettem,majd a nővér betakargatta.Ninával az autómhoz mentünk,majd közös megegyezés alapján ő vezetett.
Fél óra út után végre kiböktem ami a szívemet nyomta.
-Nem tudok oda vissza menni!Nem megy...Ott ahol kettesbe voltunk...Á lehetetlen-nyöszörögtem,majd újra könnyek gördültek le az arcomról.
-Semmi baj Ian.Ha gondolod ott alhatsz nálam,aztán majd keresünk valami lakást nektek-fogta meg a kezem.Belegyeztem.nem érdekelt,ha valaki félre érti.Tudom,hogy Nina nem olyan nő,aki kihasználná a helyzetet. Régebben már voltam a lakásán.Anno sok bulit rendezett. Felmentünk,szerencsére egy újságíróval sem futottunk össze.Még az kellene,hogy szétszedjenek ők is.Így is egy roncs vagyok.
Nina kihúzta a kanapéját,majd kedvesen megágyazott.Étellel kínált,de egy falat sem ment le a torkomon.Leültem a kanapéra,majd egy jó ideig némán,mozdulatlanul ültem.Most fogtam fel újra az egészet.Azt hittem,hogy ha nem gondolok rá,olyan mintha meg sem történt volna.De tévedtem.Nem tudtam nem gondolni arra,hogy Elza nincs.Nincs többé.
-Ian!Ian!-kiabálta Nina,s rázogatott. Rájött,hogy csak a fájdalomtól mélyedtem a gondolataimba.Magához húzott,majd simogatni kezdte a fejemet.-Sírj csak Ian!Sírj,az segít-suttogta,majd követve az utasítását zokogni kezdtem.