Novella 1./2.

 Sziasztok!
Meghoztam a novella második részét,remélem tetszik :)
sok puszi
Nicole

                                                                        Ajándék

Este,mikor Apám vacsorához hívott,nagy örömmel mentem.Nem tudom miért,de a tudat,hogy ott van Damon,örömmel telített.
A szolgálónk,Teresa eligazította a fűzőmet,hogy még karcsúbbnak tűnjek. Alig bírtam lélegezni,de legalább javított az alakomon.
Egy gyönyörű  bézs ruhát vettem fel,és leindultam az  étkezőbe. Az urak már lent űltek,csak én hiányoztam.
-Jó estét kisasszony!-köszöntöttek mind.
-Jó estét.-válaszoltam,s leültem Apám mellé. Salvatore úr,és az Apám folyamatosan politikai dolgokról fecsegtek,ami meg kell mondjam,engem felettébb untatott.
Amikor félőn Damon úrfira szállt a tekintetem,mindig meg ajándékozott egy gyönyörű mosollyal.
Annyira vágytam rá,hogy társaloghassak vele,de persze Apám úgy sem engedné meg.
Valamiért ez a testvér pár olyan más volt.Nem tudom megmondani,hogy miért,de különlegesek voltak.
Miután befejeztem a vacsorát,felsiettem a szobámba. Édesanyám már fent várt.
-Szervusz Elinor.Szeretnék veled beszélgetni...-kezdte.
-Rendben.-néztem Anyámra.
-Lényegre törő leszek. Láttam,hogy mosolyogtál Mr. Salvatore fiára.Szeretném ha távol tartanád magad tőle! Ez nem kérés Elinor,parancs!
Elakartam mondani neki,hogy nem tilthatja meg nekem,de  kiment. Miért nem szeretné,hogy megismerkedjek velük?
Kibontottam a hajamat,kiszedegettem a megannyi pici csatot.
Utálok a négy fal között lenni! Talán Apám nem vesz észre,ha kimegyek hintázni...
Csak ne,hogy az legyen mint délután... Nem szeretném ha megszégyenítene.
Halkan kinyitottam az ajtót,s észrevettem,hogy Apám a dolgozó szobájában van.  Gyorsan lesiettem a lépcsőn,s kirohantam a kertbe. Volt egy titkos  kis búvóhelyem,a fák között,ahol még a régi kertészünk csinált nekem egy hintát.
 Oda siettem a  búvóhelyemre,és elkezdtem hintázni.
Gyorsabban,és gyorsabban. Egyre gyorsabban mentem,a  fa ága meg csak ide oda mozgott.
-Elinor kisasszony!-hallottam egy kellemes férfi hangot. Először elakartam bújni,de rájöttem,hogy semmi értelme,hiszen meglátott.
-Igen?-kérdeztem rémülten.
-Ne féljen ,csak én vagyok,Damon!-mondta halkan. Pont ő hiányzott! Hiszen,Anyám az imént tiltotta meg,hogy barátkozzam velük.
-Miért néz oly szigorúan rám?-kérdezte,és elég vicces arcot vágott.
-Tudja,-kezdtem bele-sokan nem nézik jó szemmel a mi szimpatizálásunkat...
-Nem értem miért,pedig én szeretném megismerni Önt,ha nem bánja.-mosolygott,majd egy hatalmasat szippantott a levegőbe,s ledermedten állt előttem.
-Jól van Damon úrfi?-kérdeztem aggódva.
-Khm..jól,igen,de megtenné,hogy ezt felveszi?-nyújtott egy gyönyörű nyakláncot a kezem felé.
-Nem fogadhatom el,tudja az Apám...-szabadkoztam,de ő közbe vágott.
-Csak akkor tegye fel,ha velem,vagy a fivéremmel van,kérem!-nem értem,hogy miért akarja,hogy rajtam legyen,de valamiért azt éreztem,hogy csak a javamra válik,ha hordom.
-Köszönöm.-suttogtam,és felpróbáltam  tenni ,de nem ment.
-Hagy segítsek,csak a medált fogja meg kérem!-mondta,és pillanatok alatt feltette.
Vissza ültem a hintámba,ő pedig a fűbe.
-Meséljen magáról!-kértem,s  teljesítette a kívánságomat.Utána ő kérte,én is meséltem magamról.
-Miért akar megfelelni annyira az Apjának,mikor maga így tökéletes?-mondta ,amitől elpirultam.
-Ugyan,én és a tökéletesség Damon úrfi!
-Nem lehetne,hogy Damonnek hívjon?-újra szabadkozásba kezdtem miszerint az Apám nem nézné jó szemmel,de azt mondta,hogy ő majd  beszél vele. Nincs az az Isten amiért az Apám feladná az elveit!
Erre a mondatomra rácáfolt az,maikor másnap reggel odajött hozzám az Apám.
-Elinor,beszéltem Damonnel,nagyon kedves ifjú,szeretném ha közelebbről is megismernéd. -kis híján  elájultam ettől a kijelentéstől.
Mivel győzhette meg Damon az Apámat?  Hiszen  ő mindig azt mondta:" Ne állj le ifjú suhancokkal,majd én keresek neked megfelelő partner,kivel leélheted az életedet."Lehet,hogy Damonnel akar egyesíteni?